Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk: A4Tech billentyűzetek, desktopok

Az oldal címe már sok mindent elárul erről a szerkezetről. Egyrészt vezeték nélküli megoldásról van szó, más részről az egér az oldalunkon már bemutatott Padless technológiát használja. Ez utóbbi most nem is térnék ki, a lényege, ahogy a neve is mutatja az, hogy nem kell egérpadot használni, lényegében minden felületen működik. Korábbi próbánk alkalmával megállapítottuk, hogy ez lényegében igaz is.
A vezeték nélküli megoldások mibenlétére sem kell szót vesztegetni, igen kényelmes dolog, ha nem kell állandóan vezetékeket bogozgatni, ha le akarjuk az asztalunkat portalanítani. Ha van az asztalon két vezeték, az tuti, hogy valahogy össze is csomózódnak, még akkor is, ha hozzájuk sem nyúlunk. Ez lehetne Murphy szabálya is akár, de nem az, saját tapasztalat.
16
Kezdjük a billentyűzettel! A dobozban a GR-86-os modellt találjuk. Ez egy teljes értékű billentyűzet, sőt, a numerikus padon kívül egy rakat egyéb funkcióra is kapunk gombokat. Ezeket a plusz billentyűket a tervező három részre bontotta funkciójuk szerint és így csoportosítva helyezte el őket a klaviatúra felső részén. Ballra a böngészéssel, középen a multimédia lejátszással, jobbra pedig a munkával kapcsolatosak kaptak helyet.

910
11
További extraként említhetjük a numerikus billentyűknél megtalálható egeret helyettesítő funkciókat.
Nézzük a használatot! A gombok meglehetősen rövid úton járnak, a leütés nem nevezhető kellemesnek, a rövid út után kicsit visszaütnek. A billentyűk méretével nincs gond. A szélük ugyan le van kerekítve, de a közepük enyhén homorú, így az ujj nem csúszik le róluk gyorsabb gépelés közben sem. Elvárható módon magyar ékezetes betűket is találunk.
12
Vélemény:
Ez a billentyűzet nem munkára lett kitalálva. Hosszabb szöveg gépelése fárasztó rajta a leírt rövid út kemény érkezés miatt. Az egyetlen pozitívum ami miatt munkára merném ajánlani a gombok mérete, mivel nagyok, és kezdő gépelők könnyebben találják el őket.
Mire ajánljuk:
Ez a billentyűzet egy olyan ember mellé ajánlható, aki az első oldalon leírtak szerint inkább fogyasztja a tartalmat, mint gyártja. A funkcióbillentyűk sokasága megkönnyíti a böngészést, a zenei és videó anyagok lejátszását egy asztali vagy egy HTPC-n, a levelező program indítását. Mivel billentyűzetről beszélünk természetesen írni is lehet rajta, levelezés vagy egy-egy alkalommal egy dokumentum elkészítése nem jár véráldozatokkal, ahogy a csetelés és Facebookozás is remekül fog működni.
15
Lássuk az egeret!
A csomagban egy G9-730FX jelű rágcsálót találunk. Ez az egér, ahogy azt írtam is a Padless technológiával van felvértezve. Ennek azon kívül, hogy szinte minden felületen működik, még egy előnye van, az optikai érzékelő fénye sokkal kisebb lyukon keresztül jön ki belőle, ez pedig azért hasznos, mert kevésbé koszolódik.
14
Az egér amúgy a lehető legegyszerűbb darab, oldalsó gombok nincsenek is rajta. A gyártó leírása szerint 15 méterig marad működőképes. Ez a tény azt jelenti, hogy a desktopot akár a nappaliban, a televízióra kötött számítógép mellett is használhatjuk, hiszen a vezetékek nem fognak minket akadályozni, a billentyűzet multimédia gombjai pedig egyszerűsítik a képek nézegetésétől a zene hallgatásáig az összes olyan funkciót, amit egy nappaliban elhelyezett géptől várhatunk.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.