Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk: Intel 520 SSD – 240 GB: gyorsteszt

Az SSD-kkel kapcsolatban általában abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy a gyártók jellemzően a felső-közép, felsőkategóriás termékeiket juttatják el hozzánk, így a legtöbbször olyan meghajtókat kapunk, amelyekről már a kézhezvétel pillanatában tudjuk, nehéz lesz tőlük megválni. Intel SSD-vel személyesen most ismerkedünk először, így kellő izgalommal vártuk a találkozást az Intel jelenlegi zászlóshajójának számító Intel 520 SSD 240 GB-os kiadásával!

 

IntelSSD520-girlk

Íme, megérkezett:

doboz topkdoboz backk

Már a doboz sem tagadhatná le, hogy Intel gyermek, a dizájnt látván hirtelen azt is hihetnénk, hogy valamilyen Core processzorral van dolgunk. Persze ha a kábulat után szánunk némi energiát az olvasásra, a következő feliratokat láthatjuk: “Super-fast Hard Drive Replacement”, “High-Performance Intel Solid-State Drive 520 Series”, “For desktop and mobile systems”. Ezek a kifejezések már el is árulták a lényeget, azaz az Intel legújabb SSD modelljével állunk szemben, melyből a 240 GB-os darab érkezett, amely társaival egyetemben asztali és mobil használatra egyaránt ajánlott.

doboz tartalomk

A nálunk járt példány ráadásul egy viszonylag friss, január 6-án gyártott egység volt (SSDSC2CW240A3K5). Ha megfordítjuk a dobozt, leírást kapunk annak tartalmáról is:

  • Intel 2,5″ SSD meghajtó
  • 3,5″-os beépítőkeret csavarokkal együtt
  • SATA 6 Gb/s adat- és tápkábel
  • Hozzáférés ingyenes Intel Data Migration szoftverhez
  • Telepítési útmutató és telepítő lemez
  • Speed Demon matrica 

 

A meghajtó a 2,5″-os szabvány révén külsőleg semmilyen komolyabb meglepetést nem tartogat, a tartalom a megszokott igényes alumínium keretbe van zárva, azaz a kellemes és minőségi Intel-dizájn jellemzi. A fedlapon egy matricát is találunk, ez mindent elmond nekünk az eszközről, amit csak tudnunk érdemes. A drive tömege 78 gramm, a magasság két részre bontható: a teljes vastagság 9,5 mm, bár ez a méret a házon lévő műanyagkeretből adódik, a tényleges vastagság 7 mm.

 

 

ssd frontkssd backk

 

Ez asztali felhasználásnál nem jelent gondot, viszont ha egy notebooknál hely szűkében vagyunk, lehet, hogy ez a 2,5 mm dönt, a keretet viszont nem távolíthatjuk el a garancia elvesztése nélkül. Ha mégis levesszük, a csavarok nem tekerhetőek be teljes mélységükben. A szélesség és a magasság a szabvány 2,5″ méretek, azaz 100×70 mm. A ház tehát gyakorlatilag megegyezik az előző modellekével, lássuk mit találunk a burkolat mögött!

 

ssd anglekssd scatik

 

A szétszereléshez csak a négy darab apró csavart kell eltávolítani, aztán máris megpillanthattuk a SSD-t alkotó nyomtatott áramkört és az azon helyet kapó komponenseket. A felső oldalon a memórialapkákon kívül semmi érdekeset nem találunk, előbbiből viszont nyolc darabot. Ezek már az Intel legújabb, 25 nm-es gyártástechnológiával készülő MLC lapkái, melyhez azért van némi köze a Micronnak is. Ráadásul az Intel az egyetlen a piacon, aki válogatott Compute NAND flash memóriákat használ. A chipek egyenként 16 GB kapacitásúak. A fejlettebb gyártástechnológia rendszerint előny, nincs ez másként egy SSD esetében sem. A másik oldalon további nyolc darab MLC lapkát üdvözölhetünk, de végre színre lép a már említett SandForce SF-2281 vezérlő, mely az MLC lapkák mellett az SSD másik legfontosabb része.

 

nyak topknyak backk

 

Mivel ez a modell a gyártó jelenlegi legmodernebb vezérlőprocesszora, nyugodtan mondhatjuk, az Intel nem bízta a véletlenre a dolgot, és helyesen döntött, amikor a kissé korosodó saját megoldása helyett erre a SandForce termékre esett a választása. A helyzet ráadásul abban eltér az átlagostól, hogy az Intel saját firmware-t használ a SandForce kontrollerhez, ami további teljesítménynövekedést ígér. Ezt a firmware-t, több mint 900 darab SSD-vel tesztelték 125 különböző platformon, ami garantálja a megbízhatóságot és a kompatibilitást. Az Intel 520 egyebek mellett támogatja a 256 bites AES titkosítást, a SMART és a TRIM ugyebár mára kötelező, de a drive az NCQ-t is használja, amit eddig a merevlemezektől ismerhettünk. Természetesen egy SSD-ben nincs fej, amit optimálisan lehetne vezérelni és mozgatni, de a technológia felhasználási apropója hasonló, a cél az, hogy az SSD minél többet és minél hatékonyabban legyen munkában (ne legyen holt idő, amikor a meghajtó pihen), kihasználva annak gyorsaságát.

 

nyak sandforcekszetszedve 1k

 

A meghajtó főbb technológiai jellemzői részletesebben:

 

SandForce vezérlés: A SandForce cég 2006-ban alakult, és 2009 óta vannak komolyan jelen a piacon. A SandForce nem komplett SSD-ket kínál, hanem kimagasló minőségű és képességű SSD-vezérlőprocesszorokat készít, melyeket aztán értékesít a gyártók felé, amit azok felhasználnak a meghajtó elkészítéséhez. Ezért van az, hogy számos márka dobozán találhatjuk a SandForce logót ezzel az aláírással: “SandForce driven” – azaz SandForce által vezérelve. Akit komolyabban érdekel a SandForce háttere, az például itt utánaolvashat, mi nagyon mélyen nem mennénk bele. A lényeg az, hogyha egy SSD-ben SandForce vezérlőprocesszor lakozik, az már jó előjel a jövőre nézve.

 

S.M.A.R.T. és TRIM technológiák támogatása: A S.M.A.R.T. korántsem újkeletű dolog, a merevlemezekben is évek óta elérhető. A “Self-Monitoring, Analysis and Reporting Technology” rövidítése, amely a gyakorlatban annyit tesz, hogy a S.M.A.R.T. képes eszköz képes önmagával kapcsolatban analízist, monitorozást és naplózást végezni, amit szükség esetén meg tud osztani a felhasználóval is. Ha valamilyen problémánk van a meghajtóval, hasznos dolog tud lenni, és segíthet felfedezni a probléma okát. A TRIM parancs már az SSD-kkel látta meg a napvilágot, melyről akár hosszú oldalakon át lehetne értekezni, de néhány szóban talán úgy lehet megfogalmazni a lényegét, hogy a TRIM használatával az SSD fizikailag is eltávolítja az adatokat törlésnél, ami így megakadályozza az adatok belső töredezettségét, és az ebből származtatható sebességbeli lassulást. A TRIM támogatására az operációs rendszer szintjén is szükség van.

 

Az Intel 25 nm-es technológiával készült NAND (P/E 5K): Az új NAND lapkák az Intel 3K-s NAND-jait váltották le, melyek jelentősen nagyobb állóképességgel és várható élettartammal rendelkeznek.

 

DuraClass technológia: Ez a SandForce vezérlő sajátja, a NAND flash lapkák kezelési módját lehet érteni alatta, melynek jelentős érdeme van az elérhető sebességben és a várható élettartamban.

 

Felhasználó által szabályozható “Over Provisioning”: Az Intel SSD 520 Series meghajtók lehetőséget adnak arra, hogy a “user” döntse el azt, mennyi tárterületet szán a meghajtó sebességének növelésére. Nagyobb kapacitás beáldozásával némileg növelhető a tempó, míg a “hely visszafoglalásával” kis mértékű lassulás lehet az eredmény.

 

Fejlett Wear-Leveling technológia: Ez a képesség felelős a NAND-ok egyenletes mértékű elhasználódásáért. Gondoskodik a memóriacellák egyenletes írási terheléséről, amely a teljesítményt és az élettartamot egyaránt növeli.

 

Teljes specifikáció összehasonlítva a korábbi modellekkel:

 Intel SSD comparison

Most már mindent tudunk a Intel SSD 520-ról kívülről-belülről, lássuk a tesztkonfigurációt, és magukat a teszteket is!

 

Kuponok

Womier 21 key K21 Pad Mechanical Keyboard 20% Numpad PCB CASE Hot Swappable Switch Support Lighting Effects With RGB Switch Led

Womier 21 key K21 Pad Mechanical Keyboard 20% Numpad PCB CASE Hot Swappable Switch Support Lighting Effects With RGB Switch Led

BGa6633c
[EU DIRECT] ENGWE L20 Electric Bike 13Ah 250W 20*4.0 Fat Tire Electric Bike 66-140km Mileage Range E Bike for Mountain Snowfield Road EU DIRECT

[EU DIRECT] ENGWE L20 Electric Bike 13Ah 250W 20*4.0 Fat Tire Electric Bike 66-140km Mileage Range E Bike for Mountain Snowfield Road EU DIRECT

efsENGL2024
[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

BGISSAM0112

banner