Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk – iXtreamer, a digitális mindenes

Kipróbáltuk – iXtreamer, a digitális mindenes

A velünk konkurens – lassan tényleg csak ketten maradunk – oldal szerkesztői előszeretettel szerelik szét a hozzájuk érkező hardvereket, amik aztán az összeszerelés után nem mindig működnek úgy, mint annak előtte, így mi ilyet nem teszünk. Ez persze csak jó kifogás, egyszerűen csak betojósak vagyunk, meg amúgy is lusták, és így megússzuk a csavarozást is. Na, szóval, egy szónak is száz a vége, az iXtreamer belül oldalcím nem azt jelenti, hogy boncolunk, hanem azt, hogy a lelkivilággal ismerkedünk, mint egy jó pszichológus szike és cérna nélkül boncoljuk az áldozatot. Y bevágás sincs, mivel az áldozat nem halálozik el a kezünk között!

alt

Ehelyett bekapcsoljuk, és kigúvadt szemmel várjuk a képernyőn megjelenő eredményt. Most guvadjon a Ti szemetek is, ide öntök nektek egy rakat képernyő fotót a bekezdések közé. Ennél jobb módszert amúgy sem tudnék a készülék használatának bemutatására.

alt

A menü egyszerű, de látványos. Fontos momentum, hogy jó a képek felbontása, és eleve széles képernyőre van optimalizálva, így a menüt nézegetve sem kell a pixeleket számolgatnunk. Ezeknél a menüknél elsődleges fontosságú, hogy a vezérlés távirányítóval is könnyedén megoldható legyen úgy, hogy eközben nem kell kétmillió gomblenyomást produkálnunk.

alt

A készülék beüzemelését mindig a beállítások ponttal kezdjük. Ez azt hiszem teljesen normális, mivel szeretnénk a maximumot kihozni szerzeményünkből. Itt erre lehetőséget is kapunk, a paraméterezés lévén sok féle beállítás közül választhatunk.

alt

Többször panaszkodtam már arra, hogy nem egyszerű dolog olyan termékről írni, ami pont olyan, mint ezer másik, de más nevű termék. Emiatt aztán az értékelés során nagy piros pontot kap az a kütyü, aminek a felderítése sok időt vesz igénybe. Ez nagyjából azt jelenti, hogy találok benne érdekességet, ami lássuk be – gusztustalanul beképzeltnek fogok tűnni – elég nagy fegyvertény nálam.

alt

Az iXtremer esetén nagyjából háromnegyed órát töltöttem el csak azzal, hogy a menüt nézegessem, és ez annak volt köszönhető, hogy meglehetősen sok online tartalmat kaptam, amiknek nem tudtam ellenállni, bele kellett néznem az adásba.

alt

Ma már elengedhetetlen, hogy a Youtube a Picasa, esetleg a Flicker elérhető legyen egy minőségi lejátszóval, vagy akár televízióval. Amivel az iXtremer többet kínál, az a tartalmak rendszerezése. E rendszerben majd mindenki megtalálhatja az online csatornák közül a neki tetszőt, hiszen a hírműsoroktól az életmód műsorokig minden van.

{highslide type=”slideshow-controlbar” url=”/cikkek/s3nki/iXtreamer/7_1.jpg, /cikkek/s3nki/iXtreamer/6_1.jpg, /cikkek/s3nki/iXtreamer/5_1.jpg, /cikkek/s3nki/iXtreamer/4_1.jpg, /cikkek/s3nki/iXtreamer/3_1.jpg, /cikkek/s3nki/iXtreamer/2_1.jpg, /cikkek/s3nki/iXtreamer/1_1.jpg” width=300 positions=”top, right” outlineType=”rounded-white” }{/highslide}

Akinek még ezek a szolgáltatások sem elegendőek, az hallgasson tematikus rádiót, ahol lassan szinte olyan adók is lesznek, ahol nem évtizedre, hanem egy konkrét évre koncentrálva adják a zenéket – nem is buta ötlet, kéne egy ilyet csinálni.

Hogy ne maradjatok komolyabb műszaki tudás nélkül egy méretes specifikációs táblázatot is kerítek az oldal végére.

 

Specifikációk

Kapcsolatok

  • WIFI
  • UPnP SSDP
  • UPnP AV
  • NTFS
  • NFS
  • eSATA
  • USB 2.0 (Slave + Host)
  • Apple iTunes Dock

Tárolási kapacitás

  • 1 SATA 2 3.5″ HDD max. 3TB (merevlemez nem tartozék)
  • 2x külső USB 2.0 HDD
  • eSATA 3 Gbps (300 MB/s)
  • USB 2.0 480 Mbps (60 MB/s)

Web tartalmak

  • Video: YouTube, Picasa, Yahoo Video, CNN, NBC Today, CBS Face the Nation és egyéb
  • Audio: Live365 Radio, iPodcast, Radiobox, ABC News, BBC Podcast, CNN News , Indiefeed, Jamendo
  • Fotó: Picasaweb
  • RSS feed: Yahoo! Weather, Yahoo! News, Yahoo! Xchange, MSNBC News és egyéb
  • Továbbá támogatja következőket: On2Media VP6 Codec h.264 Streaming FLV

Támogatott média formátumok

  • Video
    • MPEG1/2/4 Elementary (M1V, M2V, M4V)
    • MPEG1/2 PS (M2P, MPG)
    • MPEG2 Transport Stream (TS, TP, TRP, M2T, M2TS, MTS)
    • VOB
    • AVI, ASF, WMV
    • Matroska (MKV) (H.264)
    • AVC HD
    • MOV (H.264), MP4, RMP4
    • FLV – Flash Video
    • VP6 Codec h.264 Streaming FLV
  • Audio
    • AAC, M4A
    • MPEG audio (MP1, MP2, MP3, MPA)
    • WAV
    • WMA
    • FLAC
    • OGG
    • RMP4
    • FLC
    • PCM
    • PLSX

Média

  • BluRay BD ISO egyszerű navigációval
  • DVD menürendszerrel

Művészi grafikus felhasználói felület:

  • HD felbontású menük
  • Keresés, indexelés

Chipset:

  • Realtek 1283 DD+
  • Dedikált Apple Dock Controller

Memória

  • 256 MB DDR 2 SDRAM, 256 MB Flash

Interfész

  • 1x USB 2.0 slave
  • 2x USB 2.0 host
  • 1 belső SATA
  • 1 iPhone/iPad/iPod dokkoló

Többnyelvű felhasználói felület és feliratok

  • Arabic, Thai, Hebrew,Vietnamese, Chinese, Japanese, Korean, Spanish, German, Italian, Turkish, Greek , Dutch, French, Latvian, Russian, Croatian, Portugese, Swedish, Polish, Romanian, Ukrainian, English, Magyar, Czech, Slovenian, Finish, Danish, UTF-8

Integrált iPhone távirányító

  • A készüléked IP címe/iphone

Áram

  • 12V DC, 3A & 5V DC, 4.5A

Kiterjedés

  • 242mm(Sz) x 251mm(H) x 66mm(M)

Súly:

  • 1Kg

Csomag tartalma

  • iXtreamer (HDD-t nem tartalmaz)
  • 100~240 V Power Adapter
  • 1,5 méter HDMI kábel
  • e-SATA kábel
  • WiFi 802.11n USB Antenna (opcionális)
  • Audió és Videó kábelek
  • Infra-Red távirányító 2 darab “AAA” elem
  • USB Slave kábel

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.