A SINOHON C20 egyszerű bringa, de mégis tartogat meglepetéseket.
Nézd meg videós tesztemet is!
RÖVIDEN
Mi ez?250 wattos nyomatékszenzoros elektromos kerékpár 20 colos kerekekkel és átlépős vázszerkezettel
Mit tud?Akár 120 km hatótávot biztosít egy töltéssel, 25 km/h maximális sebességgel és 5 rásegítési fokozattal
Mibe kerül?Az ár kuponkóddal elérhető, pontos összeg a linkre kattintva található meg
Kinek jó?Idősebb embereknek, városi közlekedéshez, bevásárláshoz, akik nyugodt tempóban szeretnének biztonságosan közlekedni
Bevezető, avagy miről szól ez a cikk?
SINOHON. A gyártó neve számomra teljesen ismeretlen volt. Amikor felkértek erre a tesztre akkor néztem csak utána a cégnek, és finoman szólva sem győztek meg arról, hogy érdekes lenne számomra egy ilyen teszt.

A véleményemen kicsit változtatott egy videó, amiben a cég egy másik kerékpárját nyúzták meg alaposan, és becsülettel. Azonban a bringa jól szerepelt, meg sem kottyant neki a húzósabb használat. Na, ekkor rábólintottam én is a tesztre, valahol titkon reméltem, hogy nem a sokadik tökegyforma 20 colos bringa közül kapok egy újabbat.
Reményeim valóra váltak, pedig volt rá esély, hogy nem így lesz. Már az áruházban az eladó is felsorol egy csomó típust, ami nagyon hasonló a SINOHON C20-hoz (ONESPORT OT16, ENGWE L20, Samebike CY20, CMACEWHEEL Y20, Samebike C05 PRO, FaFrees F20 VAKOLE Y20). Ezek formára szinte teljesen azonosak, de a műszaki tartalom azért más.
Például a „rokon” bringák szinte mindegyike erősebb, mint a SINOHON C20. 500 watt, 750 watt, a SINOHON C20 viszont csak 250 wattos. Van azonban egy őrült nagy előnye a SINOHON C20-nak a többiekhez képest, mégpedig az, hogy nyomatékszenzoros. Nem csak a specifikáció szerint az, hanem a valóságban is.

Ebből a cikkből persze minden kiderül majd. Erősségek, gyengeségek és az is, hogy miért jutottak eszembe a teszt közben a balatoni nyarak.
Csapjunk bele!
SINOHON C20 – kicsomagolás, szerelés, tartozékok

Nos, a SINOHON C20 doboza a kisebbek közül való, de azért nem a legkisebb, hiszen nem összehajtva csomagolták be, csak az első kereket szerelték le a szállításhoz.
Maga a szerelés borzasztó egyszerű. Az első keréken kívül a pedálokat, az első sárvédőt, az első lámpát és az ülést kell összelegóznod, más dolgod nincs is. Persze azon túl, hogy a szállítás miatti ütésvédelmet lefejted a vázról.

A féken kellett állítani, de elég volt a markolatnál lévő állítási lehetőség, ehhez meg szerszám nem kell. A kerekekben nulla levegő volt, ezen is kell fújni. Ha ezekkel készen vagy, akkor felhajthatod az ülést, helyére csúsztathatod és csatlakozathatod az akkumulátort és elindulhatsz az első próbakörre.

A tartozékok kapcsán fontos megemlíteni, hogy a SINOHON C20 rendkívül jól fel van szerelve. Kapunk első és hátsó sárvédőt és kapunk egy erős hátsó csomagtartót is. Kapunk első és hátsó lámpát, mind a kettő be van kötve az elektromos rendszerve, így nem kell elemet cserélni, nem kell akkumulátort sem tölteni, a lámpákat a kormányról ki- illetve bekapcsolhatod.

Érdekesség, hogy a kormányom a kapcsolócsoportban van irányjelző kapcsoló is, ami a hátsó lámpába integrált semmire alkalmas villogó sárga fényt vezérli. Ennek konkrétan az egyetlen pozitívuma, hogy sárga, vagyis megfelel a hazai KRESZ előírásainak. Amúgy meg tök láthatatlan és hamis biztonságérzetet ad. Szóval azt mondom az indexet felejtsd el és használd a kezedet az irányjelzésre!
SINOHON C20 – Külső

Mielőtt a specifikációba belevágunk a külső jellemzőkről néhány mondat. Ez persze már tartalmazni fog a specifikációval kapcsolatos adatokat is, de oda se neki!
Szóval, a SINOHON C20 egy 20 colos kerekekkel szerelt bringa. Nem a FAT, nem is a normál gumival szerelt, hanem a kettő közötti, kb. hat centis vastagsággal. A gumi mintázata valahol a terep és a keményburkolat közé lett belőve, szóval amolyan mindenhol jó, de sehol sem tökéletes. Ezzel persze nincs baj, de hogy miért, arról majd írok a tapasztalatoknál!

A váz az átlépős fajta, ami tök jó, mert nem kell emelgetni a lábat, simán felülhet rá fiatal, idős, férfi és nő, még akkor is, ha ezek közül bármelyik szoknyában van.
Az akkumulátor nem a vázban, hanem az üléscső mögött kapott helyet. Ez olyan szempontból jó, hogy sokkal könnyebb kiszedni, ha esetleg lakásban akarod tölteni. Olyan szempontból is jó, hogy kulccsal reteszelhető, vagyis, ha lezárod, akkor nem lehet szerszám vagy rombolás nélkül egyszerűen ellopni.
Ami rossz, hogy a kulcsot reteszelés után nem lehet kihúzni a zárból (nekem nem sikerült), így azt, ha akarod, ha nem, vinned kell magaddal.
A kezelőszervek a kormányon balról jobbra: Fék kar, gombcsoport a világítás az irányjelző és a duda gombjával, váltó és a másik fék kar. Opcionális lehetőség (bár ez megint inkább a specifikációhoz tartozik) a gázkar felszerelésének lehetősége. Ehhez a gázkart a csomagban megtaláljuk a kábelkorbácsban pedig ott a szabad csatlakozó, amire ráköthetjük.
Fontos! Ha a gázkart bekötöd, akkor a SINOHON C20 már nem elektromos kerékpárnak, hanem elektromos segédmotoros kerékpárnak számít, amire így más szabályok vonatkoznak, mint a kerékpárokra!
SINOHON C20 – specifikáció
A kerékméret tehát 20 col, a kerékpár tömege közel 28 kiló, aminél vannak azért könnyebb bringák is, bár, azok már leginkább a 20 col alatti kerékméretnél találhatók. Szóval ez egy átlagos tömeg, semmi extra. Szerencsére van a vázon az üléscső aljánál egy cső (fogantyú), aminél fogva könnyen emelhető és cipelhető. A kerékpár terhelhetősége 120 kilogramm.
Lengéscsillapítás az első keréknél van, de ez egy elég egyszerű, és meglehetősen puha rugózású valami, inkább csak rugózik, a lengéscsillapítás kevésbé érezhető. Fékből mechanikus tárcsásat kapunk előre és hátra. A váltó hét fokozatú, a szokásos alsópolcos Shimao/SYS csomag.
Az akkumulátor 36 voltos és 18 Ah kapacitású, amit nem mondanék soknak egy pedálszenzoros bringánál, de ez ugye nem pedál, hanem (NAGYON FONTOS!) nyomatékszenzoros! Természetesen a motor is 36 voltos, a teljesítménye 250 watt.
Visszakanyarod a nyomatékszenzorra van itt még egy kis érdekesség, a gyártó ugyanis azt írja, hogy a bringa bilateral torque sensing technológiával van felszerelve! Mit jelent ez?
Röviden: a bilateral torque sensing azt jelenti, hogy az e-bike nyomatékszenzora mindkét oldali pedálnyomatékot figyeli, így sokkal pontosabban és simábban adagolja a motor a rásegítést.
Ez azért előnyös, mert:
- a pedálozás közben a bal és jobb láb soha nem teljesen egyformán dolgozik,
- a kétoldali mérés pontosabb képet ad a pedálozásról,
- a motorvezérlés finomabban tudja szabályozni a rásegítést, így a hajtás sokkal természetesebbnek tűnik,
- javul a hatásfok, csökken a rásegítés „akadozása”, ami egyoldali mérésnél előfordulhat.
Magyarán még csak nem is egyszerű, egyoldali mérés van, hanem mind a két láb nyomatékát figyeli a rendszer!
Milyen adatokat ad még meg a gyártó?
Nos, a gyári adatok szerint a bringa maximális sebessége 25 Km/óra, a maximális hatótáv egy töltéssel 120 Km, a megmászható emelkedő szöge 10 fok. Ha lemerül az akkumulátor, akkor azzal kell számolnod, hogy a teljes feltöltéshez 8-10 órára lesz szükséged.
Azt hiszem semmi nem maradt ki, jöhetnek a tapasztalatok!
SINOHON C20 – tapasztalatok
Felültem a bringára, elindultam vele és jött az érzés, én ilyen kerékpáron ültem már. Igenám, de tuti biztos, voltam benne, hogy nem. De az érzés… Aztán rájöttem, basszus, ezen olyan ülni, mint a régi Csepel Campingeken. Beugrott a nyár, a Balaton, a telkek között kis utak, amin le lehet menni (bringázni) a partra, a strandpapucsos biciklizések széplak alsóról felsőre, a nyakamba kanyarított törülköző, a főtt kukorica illata a strandon a büfé előtt állva.
Na, de mitől is ez a Camping bringa érzés?
Több dolog miatt. Az egyik természetesen a méret, hiszen 20 colos ez is, az is. De a vázméret is hasonló, a kormánymagasság is, az ülésmagasság is. Ami azonban nagyon fura az a kormányoszlop állása, ami itt szinte függőleges. Vagyis az oszlop alatt a villa kicsit előre áll, az oszlop meg rajta függőleges.
Emiatt az elrendezés miatt jött az érzés, mert a Csepel kerékpárt is ilyesmi érzés volt kormányozni!
Na, a másik a sebesség. A gyártó azt mondja, hogy a maximális sebesség 25 Km/óra, de Te a büdös életben nem fogsz ennyivel menni, hacsak nem egy mókuskeréken edzel már most is. A váltó áttétele miatt a kényelmes pedálsebesség mellett 15-16 Km/óra a maximum sebesség, amit el lehet érni.
Mondom a kényelmes pedálsebesség mellett, szóval, ha Te őrült módjára akarsz tekerni, ráadásul van lejtő meg hátszél, akkor meg lesz a 25, csak próbálgasd!
Na, szóval ez a másik, ami olyan Csepel Campinges érzés. Érdekes módon akkoriban senkinek nem fájt, hogy nem lehet egy bringával gyorsan menni. Valahogy ráértünk. Nem rohantunk, nem idegeskedtünk, nem kapkodtunk. Elindultunk és odaértünk, amikor odaértünk. Na, a SINOHON C20-szal pont így leszel. Belealszol a sebességbe, takarsz, tekersz, lemész alfába (inkább ne, mert elütnek), és egyszer csak ott leszel, ahova indultál.
Ami persze nagyon más a Campinghez képest az a rásegítés. Mert azért sok kilométert letekerni gumipapucsban nem volt egy leányálom, míg a SINOHON C20 esetén nem nagyon veszed észre, hogy „falod” a kilométereket.
A nyomatékszenzor és motor páros parádésan működik! Nem indul meg hirtelen, nem akar kiszaladni alólad, szép egyenletesen jön a rásegítés. Ha jön az emelkedő, akkor az elérhető 5 rásegítési fokozatban feljebb kapcsolsz egyről kettőre vagy még tovább, ha meredekebb. Nincs nagy szükség a komoly combizmokra, eltekersz a világ végéig.
Ahogy korábban már írtam a lengéscsillapítást inkább rugózásnak merném nevezni, de annak nem rossz. A kisebb úthibákat rendesen kisimítja, nem veri szét a csukódat egy-egy kátyú. A fék sem rossz, legalábbis erre a bringára, ehhez a sebességhez tökéletes.
Alapvetően ez egy irtó barátságos bringa (nem tudok rá jobb jelző). Elvisz a boltba vagy ha úgy kívánod a templomba. Mondhatnám a kocsmát is, de oda ne biciklivel menj!
A hatótáv, ha nincs is meg a 120 kilométer (nem mentem ennyit, nem volt kedvem Székesfehérvárig biciklizni vele), de tetemes, szóval itt nálunk, lazán kétszer oda-vissza megjárom a várost egyik határtól a másikig egy töltéssel. Ha dolgozni mennék a városba, akkor számoásom szerint nagyjából hétvégenként kéne töltenem, ami tök jó!
Összegezzünk!
SINOHON C20 – konklúzió
Manapság az emberek jó része már nem vesz meg egy elektromos rollert, ha nem megy legalább negyvennel, és nem vesz meg egy biciklit, ha nem majd ennyivel. Egyszerűen keveslik, vagy talán cikinek érzik, hogy ilyennel járjanak. Legalábbis sok ilyen véleménnyel találkozom. Igaz, itt vidéken, ahol élek egyre több idős embert látok egyszerűbb, gyengébb, számukra sokkal biztonságosabb elektromos közlekedési eszközzel boltba járni.
Kiknek ajánlom tehát a SINOHON C20-at?
Olyanoknak, akiknek nem gond, nem szégyen, ha a bevásárláshoz, városba járáshoz, munkába járáshoz használt bringájuk nyugodt, kiszámítható tempóban viszi el őket az úticéljukhoz. Olyanoknak, akik szerint nem ciki, hanem praktikum az átlépős váz, olyanoknak, akik fillérekből akarnak közlekedni.
Ajánlom idősebb embereknek, akiket már megijeszt a túl sok erő, a túl nagy sebesség, akik csak annyit szeretnének, hogy biztonságosan eljussanak A-ból B-be.
Ja, és persze ajánlom azoknak, akik a régi Csepel Camping helyett keresnak valami új, modernebb alternatívát!
Kiknek nem ajánlom a SINOHON C20-t?
A fentiek ellentétének. Szóval, ha szeretsz száguldozni, ha kényes vagy arra, hoyg a bringád vérprofinak és nagyon menőnek nézzen ki, akkor a SINOHON C20 nem a Te biciklid. Hiába remek a nyomatékszenzor, hiába tudsz esetleg egy hétig is elmenni egy töltéssel, nem fogod szeretni.
Ha megtetszett a bringa, akkor most EU raktárból vásárolhatod meg. Az ára a 80c927 kuponkóddal 277 255 forint az alábbi hivatkozásra kattintva:
SINOHON C20 elektromos bringa nyomatékszenzorral
Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) – SINOHON C20
1. Mi teszi különlegessé a SINOHON C20 nyomatékszenzorját? A SINOHON C20 bilateral torque sensing technológiával rendelkezik, amely mindkét láb nyomatékát külön-külön figyeli, így sokkal természetesebb és simább rásegítést biztosít, mint az egyoldali mérést használó rendszerek.
2. Milyen sebességre képes a SINOHON C20? Bár a gyártó 25 km/h maximális sebességet ad meg, a gyakorlatban a kényelmes pedálozási tempó mellett 15-16 km/h a reális sebesség a váltó áttétele miatt.
3. Mennyi a SINOHON C20 hatótávja egy töltéssel? A gyártó 120 km hatótávot ígér, ami a gyakorlatban is jelentős távolság, elegendő egy városi környezetben való hetenkénti töltéshez.
4. Mennyit nyom a SINOHON C20? A kerékpár tömege közel 28 kilogramm, ami átlagosnak számít ebben a kategóriában. Szerencsére van egy fogantyú a vázon, amivel könnyebben emelhető.
5. Milyen akkumulátorral szerelték fel a SINOHON C20-at? 36 voltos, 18 Ah kapacitású akkumulátorral rendelkezik, amely az üléscső mögött helyezkedik el és kulccsal zárható.
6. Mennyi ideig tart feltölteni a SINOHON C20 akkumulátorát? A teljes feltöltés 8-10 órát vesz igénybe, ezért érdemes éjszakára bedugni a töltőt.
7. Kinek ajánlott a SINOHON C20? Ideális idősebb embereknek, akik biztonságos, nyugodt tempójú közlekedést keresnek városi használatra, bevásárláshoz vagy rövid távolságú utazásokhoz.
8. Milyen kiegészítőkkel érkezik a SINOHON C20? Teljes felszereltséggel: előre-hátra sárvédők, erős hátsó csomagtartó, beépített világítás és mechanikus tárcsafékek tartoznak hozzá.
9. Mennyire nehéz összeszerelni a SINOHON C20-at? Rendkívül egyszerű: csak az első kereket, pedálokat, sárvédőt, lámpát és ülést kell felszerelni, szerszámigény minimális.
10. Van-e lengéscsillapítás a SINOHON C20-on? Igen, az első keréknél van egy egyszerű rugózású lengéscsillapító, amely inkább rugózásnak mondható, de a kisebb úthibákat rendesen kisimítja.
- Bilateral nyomatékszenzor mindkét láb külön mérésével
- Természetes és sima rásegítés indulás
- Átlépős váz minden korosztálynak megfelelő
- Teljes felszereltség sárvédőkkel és csomagtartóval
- Beépített világítás elöl és hátul
- Akkumulátor könnyen kivehető és kulccsal zárható
- Egyszerű szerelés és karbantartás
- Nagy hatótáv egy töltéssel
- Barátságos, nyugodt vezetési élmény
- Mechanikus tárcsafékek elöl és hátul
- Alacsony maximális sebesség gyakorlatban
- Kulcs nem húzható ki a zárból
- Irányjelző rendszer szinte láthatatlan és használhatatlan
- Egyszerű rugózás tényleges lengéscsillapítás helyett
- Nehéz súly közel 28 kilogrammal
- Hosszú töltési idő 8-10 óra
- Gumiprofil kompromisszumos megoldás
- Nem sportos külső megjelenés
























