Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk: Toshiba Z830, egy igazi ajándék

 

Az eddig leírtak alapján azt gondolhatjátok, hogy a Toshiba Z830-al minden a legnagyobb rendben van, és nem fogunk tudni rosszról beszámolni. A világ azonban nem tökéletes, ahogy a Z830 sem az.

 

Kezdjük a billentyűzettel! A gombok csendesen és rövid úton járnak, kicsit már túl röviden is. Igaz, a gép mérete nem teszi lehetővé, hogy más mechanikát használjanak, de így a gépelést szokni kell, hiszen jóval kevesebb lendületet kell az ujjunkkal venni ahhoz, hogy a betűket püföljük.

 

11

 

A második kicsit zavaró momentum is a vékonyságból adódik. Szeles időben a szabadban nem túl kényelmes a gép használata, mert a szél erősen lökdösi a kijelzőt. Ennek oka, hogy az ezt tartó zsanér mozgatása nem igényel nagy erőt. Nem is igényelhet, mert kinyitásnál a kissé hajlékony fedlap minden alkalommal megfeszülne, ami valószínűleg nem tenne jót a kijelzőnek.

Van egy harmadik pont is, ez pedig a zaj. Említettük, hogy a gép milyen csendben teszi a dolgát, és ez igaz is. Egészen addig, amíg nem terheljük. Akkor azonban magasabb fordulatra kapcsol a ventilátor, amit a kis méret miatt meglehetős szélzaj kísér. No, azért közel sem elviselhetetlen a hang, egyszerűen csak az addigi néma üzemhez képest sok.

 

2

 

Ezek voltak a rossz tapasztalatok, amik azért annyira nem is voltak rosszak. A billentyűzet megszokható, a tárgyalásokon nem fúj a szél, és az AIDA64-el sem végzünk stressz tesztet, hogy a ventilátor hangoskodhasson.

 

A mindennapi használat közben a gép egyszerűen csodás. Szerencsémre egy teljes hétig használhattam, és eközben, bár próbáltam a rossz dolgokra figyelni, mindössze a fenti három momentumot sikerült feljegyeznem.

 

 

Elegáns külső, gyors és csendes, sőt hangtalan működés, kiegyensúlyozott teljesítmény és alig több, mint egy kilós tömeg. A Toshiba Z830 egy ízig, vérig Ultrabook, aminek a helye minden üzletasszony és üzletember táskájában ott van, csak lehet, hogy ezek a hölgyek és urak ezt még nem tudják. Bár apróságnak tűnik, de ezen a gépen a megszokott Windows-os programok futnak, így, bár lehet, hogy kicsit régi módúnak tűnök a véleményemmel, még mindig hasznosabb segítség egy megbeszélésen, mint egy akár milyen jó tablet. Igaz, a kijelző nem érintés érzékeny, de a tapipad képes a többujjas érzékelésre, így a képek, dokumentumok, weboldalak nagyítása, forgatása például pont annyira gyors és kényelmes, mintha tabletet használnánk.

 

17

 

Összességében elmondhatom, hogy a bevezetőben leírt kezdeti örömöt nem homályosította el semmi. A gép a munkában és otthon a kanapén is jól vizsgázott, öröm volt használni és nem volt nagy öröm visszaadni. Annak ellenére is leírhatom ezt, hogy nem találkozhattunk semmilyen világraszóló újdonsággal, és talán pont ez mutatja, hogy a lelkesedés nem a technika iránti rajongásomnak, hanem egyszerűen egy jól használható eszköznek szól.

 

21

 

Az egyetlen apró bibi, hogy a gép ára is az üzleti szférához lett belőve, így a hazai kínálatot böngészve kicsivel 300 ezer forint felett juthatunk hozzá. Ez nem kevés pénz, így bár a Toshiba Z830 valóban első osztályú, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy megvegyék. Azoknak azonban, akiknek van rá pénzük, nyugodt szívvel merem ajánlani, nem fognak benne csalódni!

A gépet a http://laptopesztergom.hu/ adta a teszthez, köszönjük, hogy kipróbálhattuk!

 

Kipróbáltuk: Toshiba Z830, egy igazi ajándék 1Toshiba Z830 Ultrabook

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.