Válassza az Oldal lehetőséget

Kitört az Apex Legends őrület!

Kitört az Apex Legends őrület!

Remek kezdést produkált a játék, az EA reméli, hogy a lendület a jövőben is kitart.

Kitört az Apex Legends őrület!

 

Túlzás nélkül nevezhetjük lehengerlő teljesítménynek, hogy mindösszesen három nap alatt sikerült 10 millió játékost összetoboroznia az Apex Legends-nek (a szintén sikeresnek tituált Fortnite két hét alatt jutott el ide), további négy nap után pedig már 25 milliónál jár ez a bizonyos számláló (a Fortnite esetében ez három hónapig tartott)! Tény, hogy a játék ingyenesen beszerezhető – az Originen keresztül –, ugyanakkor az is kétségtelen, hogy ilyen ütemű növekedést eddig még egy Battle Royale kategóriás alkotásnál sem láttunk. Nyilván az sem fog senkinek sem meglepetést okozni, hogy az EA vezetői és befektetői meglehetősen nagy örömmel fogadták a látottakat, a Battlefield V gyenge eladásai után kifejezetten jól és jókor is jött ez.

Az Apex Legends súlyát jól példázza az is, hogy a Baird elemzőcég szerint a játék kiemelt szerepet tölt majd be az EA életében az elkövetkező időszakban, vagyis ez lehet a következő aranytojást tojó tyúk. A feladat adott, a Fortnite jelen sorok írásakor nagyjából 200 millió gamert tudhat maga mögött.

Forrás: Reuters