Válassza az Oldal lehetőséget

Kizárólag micro-ATX méretű alaplapokat fogad a Spire számítógépháza

Kellemes házikóval rukkolt elő a Spire.

 

A 3,6 kg tömegű, 375 mm hosszú, 136 mm széles és 354 mm magas Tethys kuckó kizárólag micro-ATX méretű alaplapokat fogad, bendője pedig e paramétereknek megfelelő helykínálattal kecsegtet: mindösszesen egy darab 5,25 hüvelykes, valamint egy látható és egy rejtett 3,5\\''\\''-es rekesz szolgál meghajtóink tárolására, foglalati kivágásból is csupán 4 áll a rendelkezésünkre, de ebben a méretkategóriában mindez bőven elegendő.

Kizárólag micro-ATX méretű alaplapokat fogad a Spire számítógépháza

Az előlapi kivezetéseket illetően a Spire Tethys felhozatala éppen teljesíti a kötelező minimumot, hiszen csupán kettő darab USB 2.0 port, valamint egy audiokimenet és egy mikrofonbemenet fedezhető fel a szellőzőnyílás közvetlen közelében. Elől egy LCD kijelzőnek is jutott hely, ami értelemszerűen különféle rendszerdiagnosztikai adatok megjelenítésére szolgál.

 Kizárólag micro-ATX méretű alaplapokat fogad a Spire számítógépháza

A friss levegő szállításáról legfeljebb négy ventilátor gondoskodhat, ebből kettő elől, a másik kettő pedig hátul helyezkedhet el, azonban a 6 cm-es huzatkeltők beszerzéséről nekünk kell gondoskodnunk, ugyanis a csomag eféle kiegészítőt nem tartalmaz.

A szerzőről

Kuponok

Womier 21 key K21 Pad Mechanical Keyboard 20% Numpad PCB CASE Hot Swappable Switch Support Lighting Effects With RGB Switch Led

Womier 21 key K21 Pad Mechanical Keyboard 20% Numpad PCB CASE Hot Swappable Switch Support Lighting Effects With RGB Switch Led

BGa6633c
[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

BGISSAM0112
Banggood

Banggood

BG62ad9d

banner