Válassza az Oldal lehetőséget

Komoly notebookok 60 ezer forint alatt?

Egyáltalán notebookok ezek, vagy átverés az egész?

Van a hordozható gépeknek egy egész furcsa szegmense, amivel a hazai boltokban nem is nagyon találkozunk. Ezek a gépek kiugróan jó képességekkel rendelkeznek, legalábbis a hardver komponenseinek egy részénél, más részeknél viszont olyan meglepő megoldásokat találunk.

Ezeknek a gépeknek sok közös képességük van, sőt, azt sem túlzás mondani, hogy egy kaptafára készültek. Ez a kaptafa pedig nem más, mint az Intel Cherry Trail x5-Z830 és x5-Z8350-es központi egysége. Mi is ez az Intel produktum? Ez egy processzor, ami hordozható gépekhez készült, azonban elsősorban nem notebookokban, hanem tabletekben szoktak felhasználni. Ezek négymagos megoldások, amiknek órajele 1,44- és 1,92 GHz között változik teljesítmény függvényében. Az integrált VGA vezérlő is az Intelhez tartozik, típus szerint a HD Graphics 400-ról beszélünk.

 

Ezekben a gépekben két fajta memória és háttértár kiépítéssel találkozhatunk. Az olcsóbbak 2- illetve 32 GB-ot kaptak, míg a drágábbakban 4 GB a RAM és 64 GB a ROM. Ennek érdekessége, hogy az Intel hivatalosan csak 2 GB támogatásáról tesz említést, így a gyártóknak ezeknél a gépeknél némi bűvészkedésre szükségük van. Ez persze minket nem kell hogy zavarjon, annyira nem, hogy a mostani ajánlóból ki is hagyom a 2/32 GB-os gépeket, mert egy cseppet kevésnek érzem a háttértárat.

Végezetül még egy fontos dolog, az operációs rendszer. Ezek a gépek mind Windows futtatnak, annak is a 10-es verzióját. A rendszer nyelve angol, de a netről minden esetben lehet frissíteni a Windowst és fel lehet telepíteni a magyar nyelvet is!

Lássunk hát néhány gépet a kínálatból, a végén pedig elmondom, hogy szerintem érdemes-e ilyet vásárolni, ha nem akkor miért nem, és ha igen, akkor mi lehet az oka, hogy erre ruházunk be.

Daysky D-book Air Notebook

A gyártó számomra teljesen ismeretlen, nem is nyomozok utána, egy a rengeteg kínai gyártó közül. Nem érdemes túlzottan utána menni ezeknek a cégeknek, mert a gépeik annyira egyformák, hogy jószerivel csak a külső lesz az, ami eldönti, hogy melyiket válasszuk.

cherry-trail-2.jpg

A Daysky gépe tehát a fent már felvázolt hardverre épül. Kívülről kimondottan mutatós, szinte penge vékony. A ház a legvastagabb pontján sem több 2,5 centiméternél, és ehhez igazodik a tömege is, ami mindössze 1,45 kilogramm. A kijelző viszonylag nagy, 14,1 colos, de a felbontás sem rossz, hiszen FHD, 1920 x 1080 pixeles , tehát 16:9-es képarányú panelt kapunk a géphez. A külső és a csatlakozók alapján ez egy vérbeli notebook, mert az oldalain ott vannak a csatlakozók, amiket elvárunk. Mikrofon, USB és HDMI is van, de természetesen a kamera sem maradt ki.

A gép tehát jól fel van szerelve. A vékony házba belepréseltek egy viszonylag nagy, 8000 mAh kapacitású akkumulátort is, aminek teljes töltési ideje 3 óra, ezért cserébe 8 órás készenléti időt kapunk.

A mutatós külső és az elfogadható hardver igazán nem kerül sokba, 51 ezer forintot kérnek érte, ami egy középkategóriás telefon ára.

Itt találsz képeket és további információkat róla: Daysky D-book Air Notebook

T-bao Tbook Pro Notebook

Újabb ismeretlen gyártó, ezúttal szép arany színben ragyogó gépe. A kiépítés szinte szóról szóra megegyezik az előző gépével. Három ponton találunk eltérő adatokat. Az első, hogy bár az előző gépnél is megemlítették a TF kártya helyet, itt azt is megtudjuk, hogy a háttértár bővíthetősége egy 128 GB-os kártyával megtoldható, így pedig már tényleg elegendő hely áll rendelkezésre a gépen. A másik eltérés a kijelző. Míg az előbb egy FHD kijelzőt kaptunk, most “csak” WSXGA a panel, ami számszerűsítve 1600 x 900 pixeles felbontást jelent.

 

A gépről viszonylag kevés képet kapunk, de azok alapján szépnek tűnik. Persze a szépség csak egy dolog, sokkal fontosabb, hogy a T-bao masinája az egyébként vékonynak mondható Daysky D-book Air Notebookhoz képest is vékony, mert annak 2,5 centis a maximális vastagsága, ennek pedig a már szinte hihetetlen 1,8 centiméter van megadva. a gép tömege is kevesebb, csak 1,2 kilogramm.

Ha egy végtelenül elegáns, és hihetetlenül vékony gépet szeretnétek, valamint megelégszetek az átlagnál még mindig magasabb 1600 x 900 pixeles felbontással, akkor azt a masinát nektek találták ki. A gép ára 53 ezer forint, szóval lényegében megegyezik az előző szerkezet vételárával.

Itt lesznek a további információk róla: T-bao Tbook Pro Notebook

CHUWI LapBook

A CHUWI neve már ismerősebben cseng, rengeteg különféle hordozható masinát gyártanak a tabletektől a hordozható gépekig. Ez a számítógép a listán a harmadik az ára miatt, de a nagyon kis különbség okán szerintem eddig ez a legjobb választás.

 

A hardver itt sem fog senkit meglepni, nem is sorolom fel az összetevőket, ugyan azt kapjuk, mint eddig. Van azonban a gépnek néhány olyan tulajdonsága, ami miatt megfontolásra érdemes. Az egyik, hogy egybe olvasztja az előző két megoldás jó tulajdonságait, a második, hogy ezekre még rá is tesz egy lapáttal. A gép kijelzője itt ismét FHD, vagyis 1920 x 1080 pixeles, de a kijelző már nem 14,1 hanem 15,6 colos, tehát ez egy kimondottan nagy kijelzővel szerelt gép. Ennek ellenére a legnagyobb vastagság itt is csak 1,8 centiméter. A nagyobb méret viszont nagyobb lett a gép tömege is, itt 1,89 kilogrammot kell magunkkal cipelnünk. Ennek a gyarapodásnak azonban a ház és a kijelző méretén kívül még egy oka van, ez pedig az akkumulátor. A kapacitás az előző gépekhez képest 25 százalékkal nagyobb, az akkumulátor nem 8000- hanem 10 000 mAh kapacitással bír.

Ami még érdekes, hogy hiába nagyobb a gép, nagyobb a kijelző és az akkumulátor, az ár csak 57 ezer forint, így azt gondolom, hogy az előző géphez képest mért 4000 forint annyira kevés, hogy talán érdemesebb ezt a drágábbat megvenni.

Itt találtok további információkat: CHUWI LapBook

YEPO 737S

A YEPO gépe a most ajánlott szerkezetek közül a legdrágább, egyben a legkisebb. A notebookok esetén ez nem szokatlan, míg a 14 és 15 colosok között inkább a nagyobbak amik többe kerülnek, a 13 és 14 colosak között már nem a nagyság dönt. Pontosabban de, csak éppen fordított módon. Ennek oka, hogy a 13 colos vagy ez alatti gépek esetén már azt kell megfizetnünk, hogy a mérnökök képesek voltak ugyan azt a hardvert belezsúfolni egy jóval kisebb házba.

 

A méreten kívül lényegében nem találunk változást. A kisebb ház nem lett könnyebb, mint a 14 colos tesók. A kijelző bár valamivel kisebb, a felbontás itt is FHD. Ez persze nem nagy kunszt, egy telefon méretű kijelzőn is képesek a gyártók ekkora, vagy akár négyszer ekkora felbontást elérni. A kisebb ház viszont annyi hátránnyal mindenképpen jár, hogy az akkumulátorból csak 8000 mAh kapacitású fért be.

A gép külsejére, ahogy az előző három darabnál, úgy itt sem lehet panaszunk. Nagyon mutatós a külső, ebben a tekintetben bőven elmenne bármelyik notebook egy ismert, ám drága márka gépének is. Ennek a gépnek az ára jelenleg 58 ezer forint.

Itt találtok további információt a gépről: YEPO 737S

Végezetül néhány tanács arra vonatkozóan, hogy megvedd-e valamelyiket ezekből a gépekből. Nekem jelenleg van itthon egy picit gyengébb, Intel Cherry Trail Z8300-as procival szerelt Windows 10-es tabletem. Ez a tablet nagyobb felbontású, mint a fenti gépek, bár a képátló kisebb. Ezzel együtt a használhatósága, a hardver ereje hasonló, és mivel használom is sokat, tudom mire elegendő a bele szerelt vas.

Én javarészt dolgozom a gépen. Ez esetemben cikkírást jelent, némi képszerkesztéssel egybekötve. Ezen kívül természetesen használom a webböngészőt – Chrome-ot telepítettem rá -, néha Excel is fut rajta, illetve természetesen a levelezőprogram. Szóval olyan dolgokat csinálok a gépen, amiket a legtöbben egy notebookon is csinálnak. Néhány dologra biztos nem lesz elég ez a vas. Ne akarjunk velük 3D-s játékokat futtatni, és ne akarjunk rajtuk filmet sem vágni. Egész egyszerűen erre alkalmatlanok.

A lényeg, hogy ezek a gépek az átlag, mindennapi feladatok elvégzésére alkalmasak. Némely szempontból még gyorsabbak is, mint egy hagyományos notebook, mert ezekben eMMC alapú háttértár van, nem pedig normál merevlemez, emiatt pedig a programok nagyságrendekkel gyorsabban töltődnek be és indulnak el a gépen.

Az árakat láttátok, egyik notebook sem kerül 60 ezer forintba. Ha szeretnétek ilyet venni, akkor az alábbi linken további gépeket is találtok, de figyeljetek oda, mert nem mindegyik esetében érhető el az EU Express szállítás. Ugyan akkor azt is nézzétek, hogy a termék képe alatt láttok-e EU zászlót, mert ha igen, akkor európai raktárból is megvehetitek, ami garantáltan vám és ÁFA mentes szállítást jelent, ráadásul gyorsabba ide ér, mintha Kínából rendelnéd.

További gépeket tehát itt találtok: Notebookok Intel Cherry Trail processzorral

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Kuponok

for Meta Quest VR Helmet Charging Dock with LED Ligth Bar Headset Handles Grip Storage Rack VR Accessories for Quest 3

for Meta Quest VR Helmet Charging Dock with LED Ligth Bar Headset Handles Grip Storage Rack VR Accessories for Quest 3

BG716bdb
Womier K98 Wired Hotswap RGB Mechanical Keyboard 96% Layout Gateron Mechanical Switch Pudding Acrylic for Mac Windows Gamer

Womier K98 Wired Hotswap RGB Mechanical Keyboard 96% Layout Gateron Mechanical Switch Pudding Acrylic for Mac Windows Gamer

BG23f9f0
[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

BG171d07

banner