Válassza az Oldal lehetőséget

Kupont kapott az iMars J05 zsebbika is

Kupont kapott az iMars J05 zsebbika is

Sajnos a dollár árfolyamán a kupon sem tud segíteni, de mérsékli a fájdalmat.

Kupont kapott az iMars J05 zsebbika is

Az iMars J05 zsebbika nem új már azoknak, akik olvassák tesztjeimet, hiszen idén már ciusben írtam róla cikket. A termék azóta nem változott, de a dollár árfolyama közel 50 százalékkal nőtt. Ehhez képest a zsebbika ára még egészen kellemes maradt, mert kuponnal csak 21 ezer forintot kérnek érte.

Akik nem tudják miről van szó, azoknak néhány mondatban bemutatom a terméket. Ez egy spéci külső akkumulátor, ami nem túl nagy, 18 000 mAh kapacitással rendelkezik, viszontképes leadni 800- illetve csúcsértékben 800 ampert, ami elegendő ahhoz, hogy a teljesen lemerült akkumulátorú autónkat, motorunkat beindítsa. Emellett természetesen tudunk róla külső eszközöket, például telefont tölteni.

iMars J05 zsebbika teszt - ha az autód akkuja már feladta 3

Az iMars J05 bármikor jól jöhet, de télen, hidegben a leginkább. Az eleve gyenge akkumulátorok melegben nem merülnek annyira, így nyáron sokszor észrevétlen marad a hiba, ám az első fagyos reggelen kiderül, hogy meghalt szegény. Ilyenkor csak előkapjuk a zsebünkből a zsebbikát és már indulunk is. Persze vésztartaléknak bármikor jól jön, én idén már ezzel menetem motorostúrára. Nem foglalt lényegesen több helyet, mint a Xiaomi powerbankom, amit így már nem is vittem magammal. Erről töltődött a telefonom, és ha kellett volna, akkor beindult volna róla a motorom is.

iMars J05 zsebbika teszt - ha az autód akkuja már feladta 9

Egyszóval elég hasznos kütyüről van szó, amit most cseh raktárból meg is vehetünk. A BGXIFD003 kuponkódot használva az ára 26 000 forint helyett csak 21 000 forint az alábbi hivatkozásra kattintva:

IMARS J05 ZSEBBIKA

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.