Válassza az Oldal lehetőséget

Lebukott a Nokia Windows Phone-ja

Lebukott a Nokia Windows Phone-ja

Lebukott a Nokia Windows Phone-jaEgy hivatalos Microsoft dokumentumban tűnt fel a két érdekes telefon név, ami természetesen a Nokiához köthető.

 A kiszivárogtatás Kanadából érkezet, itt tűnt fel ugyanis, egy olyan dokumentum, ami egy fejlesztőknek szóló promóciót határozott meg, aminek során a Marketplace-re kell feltölteni két általunk készített alkalmazást, az első 300 regisztráló vehet részt a versenyben. A dokumentum szeptember 27-én tűnt fel, ugyanis ekkor kezdődött meg az alkalmazásfejlesztőknek szóló játék, és egészen december 15-ig van lehetőségük teljesíteni a szabályoknak megfelelően.

A dokumentumok itt megtekinthetőek, de már eltávolították a termékmegjelöléseket belőle. A verseny díja ként lehetett volna a megjelölt telefonok közül választani, két Samsung, és két Nokia tűnt fel, mint példa a választható 600 dolláros telefonra. A Nokia Searay, az egyik modell, a másik pedig a Nokia Sabre. Technikai információnk sajnos egyik telefonról sincs, viszont a megjelenést illetően bizakodásra ad okot, hogy a december közepén befejeződő akció végén akár ezeket is választhatjuk, ha kiérdemeljük. Ebből az következik, hogy talán mégis lesz idén bevetésre kész Nokia Windows Phone-nal a kijelző mögött, természetesen a nagyon megújult 7.5 Mango-val.

nokia_wp7

Volt még két Samsung is, de ezek is ismeretlen néven szerepeltek, hogy ezek a nevek milyen végső konstrukciókra utalnak, vagy hogy ezekkel találkozunk-e még valaha, vagy csak fejlesztési nevek, nem tudni, de jó eséllyel nem így debütálnak a kereskedelmi forgalomban. A Samsungok Wembley és Yukon néven tűntek fel, a Wembley-ről van pár információ, ez talán egy 3,7″-os kijelzővel ellátott WVGA felbontású SAMOLED kijelzős Snapdragon S2 1,5 GHz-re tornászott órajelekkel, VGA előlapi, és 5 MP-es hátlapi kamerával. Hivatalosan semmi sem megerősített, mivel a szoftvergyártótól származnak. És mostanra már nyomuk is veszett, ami szintén nem utolsó szempont.

 

Forrás: pocketnow