Válassza az Oldal lehetőséget

Legek versenye gyermeknapkor – Játék EXPO

Közel 500 számítógép, 700 versenyző, 1800 négyzetméteren…

 

Idén, május utolsó hétvégéjén, a gyereknapra időzítve rendezik meg Magyarország első játék expóját. A rendezvény megszervezésénél három, önmagukban is jelentős játékeseményeket megszervező csapat, névszerint JETfly, a légiharckupa szervezője, Gody Professional Series, a hazai Counter Strike közösség úttörője, és a különböző videójátékairól világszerte ismert Electronic Arts egyesítette erőit, így elmondható, hogy a közel 500 számítógépet felvonultató játék expo lesz hazánk legnagyobb cybersport rendezvénye.

IV. Magyar Repülőszimulátor Bajnokság

Legek versenye gyermeknapkor – Játék EXPO
LockOn szimulátor

A már hagyománynak tekinthető, repülős berkekben jól ismert eseményt, a JETfly Légiharc Kupát immár negyedik alkalommal rendezik meg. A már megszokott közel 2 millió forintnyi összdíjazáson túl a tét idén a szeptemberben Budapesten megrendezendő Európai Repülőszimulátor Bajnokságon való részvétel jogával nő. Az összecsapásokat két katégóriában, azaz két játékprogrammal, egy II. világháborús és egy modern szimulátorprogrammal bonyolítják le.

GPS8

A Gody Professional Series rendezvény sorozatnak ez lesz a 8. állomása. A szervező gárda célja egy színvonalas és kellemes verseny szervezése a magyarországi Counter-Strike játék szerelmeseinek. Az idei első versenyen 48 csapat vehet részt, ami 240 játékos egyidejű versenyzését jelenti majdnem 2 teljes napon át. A rengeteg számítógép, a részletes és szabályokkal támogatott szervezés, a közel 150 meccs lebonyolítása egyedi hangulatot és kellemes szórakozást biztosít a versenyzőknek és az érdeklődőknek egyaránt.
 
Battlefield2

Legek versenye gyermeknapkor – Játék EXPO
Battlefield 2

Az Electronic Arts Magyarország nagyszabású, pénzdíjas Battlefield 2 LAN Partyt szervez a minden idők legnagyobb hazai videojáték eseményen. A két napos, 200.000 forint fődíjú verseny teljesen nyitott mind versenyzők, mind pedig látogatók számára. Természetesen a regisztrációs elvárásoknak előbb mindenkinek eleget kell tennie.

A verseny hétvégéjén kilátogatók betekinthetnek a játékok rejtelmeibe, megtapasztalhatják a csapatszellem és taktikai versenyzés magasiskoláját illetve a rendelkezésükre bocsájtott számítógépeken a programokat kipróbálhatják. A három versenyeknek és kiállításoknak a Népligetben található Építők Sportcsarnok ad majd helyet május 27-28 között.

A rendezvényről bővebben a www.jatekexpo.hu honlapon tájékozódhatnak.

A szerzőről