Válassza az Oldal lehetőséget

Letölthető az Internet Explorer 10 Windows 7-hez!

A Microsoft újratervezett böngészője az Internet Explorer 10 már bemutatkozott múlt hónapban, igaz, akkor még csak a frissen debütált Windows 8 alatt lehetett kipróbálni. Most itt a lehetőség, hogy 64 bites Windows 7 alatt is birtokba vegyük, ráadásul, akár hazánk ékes nyelvén is!

Internet-Explorer-10

 

Bár a Microsoft már a Windows 8-ra koncentrál, azért nem szabad elfeledkezniük arról a 670 millió emberről sem, akik Windows 7 liszenszt vásároltak. Tudjuk, hogy a Windows 8 felülete, ezzel együtt pedig az új böngésző is arra lett kitalálva, hogy ujjunkkal is képesek legyünk vezérelni, ahogy azt is, hogy azok a felhasználók, akik Windows 7-et használnak kis részben rendelkeznek csak érintés érzékeny kijeltővel. Ennek ellenére, eddigi tapasztalataink alapján azt tudjuk mondani, hogy érdemes lehet az Internet Explorert kipróbálni, hiszen az egeres használatra is tejesen megfelelő. Ráadásul, a Microsoft tovább ment azon az úton, ami szerint a lényeg, a legteljesebb böngészési élmény, ennek elérésére pedig a minimumra korlátozzák a weboldalak olvasása közben a zavaró füleket és sávokat a programban. Az Internet Explorer 10 esetén elérték a maximumot.

 

Internet Explorer 10 (Pre-release) letöltés: http://www.microsoft.com/en-us/download/details.aspx?id=35709

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Kuponok

Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle  Exercise

Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle Exercise

BGEUPB01
[EU DIRECT] ENGWE L20 Electric Bike 13Ah 250W 20*4.0 Fat Tire Electric Bike 66-140km Mileage Range E Bike for Mountain Snowfield Road EU DIRECT

[EU DIRECT] ENGWE L20 Electric Bike 13Ah 250W 20*4.0 Fat Tire Electric Bike 66-140km Mileage Range E Bike for Mountain Snowfield Road EU DIRECT

efsENGL2024
[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

BG171d07

banner