Válassza az Oldal lehetőséget

LG Optimus 3D – 3D-ben látja a világot

Az LG új készülékével akár 3D-s videókat is készíthetünk majd.

Nem túl sokat hallottunk mostanság Dél-Korea kisebbik PDA és mobiltelefon-gyártójáról, nevezetesen az LG-ről. Noha a Samsung uralja tulajdonképpen az okostelefonpiac legnagyobb részét, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az LG mit tett le az asztalra. Az ő nevükhöz köthető például az első kétmagos CPU-t használó Androidos okostelefon, az Optimus 2X, valamint még számos olyan középkategóriás droidos PDA is, ami elérhető árfekvésbe helyezte az Androidos készülékeket a középmezőnyben. Most sem akármivel rukkolt elő a kisebbik koreai gyártó: létrehozták a világ első olyan Androidos készülékét, amely képes akár 3D-ben is rögzíteni a világot!

Bizony, nem ámítás: az LG mérnökei úgy gondolták, hogy ideje végre olyasvalamit kínálni a nagyközönségnek és a mobilos piacnak, amit még eddig senkinek sem sikerült megvalósítania.
Az LG Optimus 3D készülék az első olyan Androidos alapokon nyugvó PDA, ami kettő darab, egymással egyvonalban elhelyezkedő hátlapi kamerával rendelkezik. Ez a két optika tudja biztosítani számunkra azt a lehetőséget, hogy immáron ne csak sima 2D-s, hanem akár háromdimenziós felvételeket is készíthessünk a mobilunkkal.

LG Optimus 3D - 3D-ben látja a világot

További specifikációkkal sajnos egyik külföldi oldal sem rendelkezik, de az gyanítható, hogy a készülékben egy kétmagos CPU fog – egyelőre ismeretlen megahertzen – ketyegni, valamint támogatni fogja az összes olyan funkciót, amit az ember elvárhat egy felsőkategóriás készüléktől 2011-ben.
Ami talán a legfájóbb, hogy nem esett szó a 3D-s felvételek visszanézésének lehetőségeiről és mikéntjéről, így sajnos azt sem tudjuk, hogy milyen szemüveg szükségeltetik a „valós” videoklipek megtekintéséhez. A kamera és a videók tényleges felbontásáról sem tudtunk meg információkat, bár néhány fórumozó szerint az Optimus 3D 720p-s HD felbontással lesz képes akár a háromdimenziós felvételeket is rögzíteni.
Az Android OS verziószámát illetően sem tudtunk meg semmi biztosat, bár több mint valószínű, hogy az Android 2.3 (vagy netalántán a 2.4?) Gingerbread-del fog az új jövevény debütálni.

S íme, a 23 másodperces rövid bemutató film az új Androidos csodáról:

Az LG ígérete szerint a nemsokára induló nagyszabású MWC konferencián jóval többet tudhatunk majd meg az Optimus 3D-ről, sőt, az dél-koreai gyártó vélhetően a vadonatúj, szintén 3D-s képességekkel megáldott internetes Tabletjéről, a G-Slate-ről is le fogja rántani a leplet a rendezvényen.

A G-Slate, akárcsak az Optimus 3D, kettő darab hátsó kamerával fog rendelkezni, azonban, ahogy egy videóból kiderült, az elkészült mozgókép anaglifikus átkódolással lesz 3D-be konvertálva, azaz egy ciánkék-vörös szemüveget kell felvennünk a megfelelő hatás eléréséhez.
Amit sikerült még megtudni az új táblagépről, hogy egyedülálló módon 2 megapixeles előlapi kamerával fog rendelkezni, valamint egy 8.9 inches kapacitív kijelző fogja biztosítani a készülék „tükrét”. A hátsó kamerák mindegyike 5 megapixeles felbontással fog bírni, mozgóképet pedig akár 1080p-s full HD minőségben is rögzíthetünk majd a Tablettel! A G-Slate operációs rendszere a direkt táblagépekre írt Android 3.0 Honeycomb lesz.

LG Optimus 3D - 3D-ben látja a világot

A 3D-s funkció természetesen mindkét készülék esetén kikapcsolható lesz. Azt, hogy az Optimus 3D, hasonlóan a G-Slate-hez anaglifikus konvertálást fog-e alkalmazni a megfelelő 3D-s látványhoz, egyelőre homály fedi, de vélhetően az idei 2011-es MWC-n jóval több mindent fogunk megtudni az két Androidos csodáról.

S végezetül nézzünk meg egy rövid bemutató videót az LG új Tabletjéről, a G-Slate-ről:

Forrás: phandroid.com, unwired view

LG Optimus 3D - 3D-ben látja a világot

A szerzőről

Kuponok

[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

BGISSAM0112
LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

BG0a57fc
ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

BGc5304b

banner