Válassza az Oldal lehetőséget

Már kapható a Xiaomi 12T sorozat és nem rossz az áruk!

Már kapható a Xiaomi 12T sorozat és nem rossz az áruk!

A Pro verzió az, ami igazán ütős lett, hiszen az első 200-as kamera van benne.

Már kapható a Xiaomi 12T sorozat és nem rossz az áruk!

Kezdjük is a bemutatót rögtön a 12T Pro verzióval, ami természetesen a páros drágább tagja lett, de bevallom, a kuponnal elérhető 259 ezernél magasabb árra számítottam.

detail

A készülékben tehát elsőször találunk 200 megapixeles kamerát a Xiaomi telefonjai közül. Ez nem meglepő módon a Samsung ISOCELL HP1 szenzort jelenti, ami viszonylag nagy, 1/1,22 hüvelykes, de a sok pixelnek kell is a hely, így is csupán 0,64 µm-es pixeleket kapunk. Természetesen van 4 at 1-ben pixelösszevonás, de ami engem sokkal jobban izgat az a 16 az egyben összevonás, ami így már 2,56 µm-es effektív pixelméretet jelent. Az így készült képek minőségére azért kíváncsi lennék, biztos nem rossz!

detail

A főkemara mellett említést érdemel még a kijelző, aminek a képátlója 6,67 col, természetesen AMOLED technológiára épül, az oldalaránya 20:9-es. Ami fontos, hogy az FHD felbontás immár a múltté, 2710 x 1220 pixelt kapunk, amihez ráadásul jár a 120 Hz-es képfrissítés is. Ahogy azt megszokhattuk választhatunk a dinamikus mód és a fix 120 Hz között. A panel színeivel sem lesz probléma, amit mutat a Dolby Vision és a HDR10+ kompatibilitás, valamint a maximum 900 nit fényerő (500 nit átlagos).

detail

A telefon a többi tulajdonságában hozza azt, amit egy csúcskészüléktől elvárhatunk. Kivéve a többi kamerát, mert ismét a szutyok 8 megás ultraszéles látoszögű egységet és mellé még szutyokabb 2 megás makrót tették a telefonba. A kérdésem mindössze csak az: MINEK? A 200 megás főkamera képét nagyítva garantáltan szebb képeket kapunk, mint a 2 megás makróval. Telefotó nincs, azt mondják a nagy felbontás miatt veszteségmentes kétszeres zoom van, de én meg erre azt mondom, hogy toll a fülükbe, és kenjék a hajukra a szoftveres megoldásaikat.

detail

A proci jó, hiszen a Snapdragon 8+ Gen1 dolgozik benne, amire állítólag egy továbbfejleszett folyadékhűtés is került. A lapka mellé kapunk 8 GB LPDDR5 memóriát és 128 GB UFS 3.1 háttértárat, de akinek ez nem elég választhatja a 256 GB-os verziót is. A szofver természetesen Androd 13, illetve a ráépülő MIUI 12. Az akkumulátor 5000-es, ehhez van 120 wattos gyorstöltés is, ez 19 perces nulláról százra töltést tesz lehetővé. Talán még a Harman/Kardon hangzás, a WiFi6 és a Bluetooth 5.3, ami kimaradt a felsorolásból.

A telefont a HOC12TPRO kuponkóddal megvásárolni itt:

Xiaomi 12T Pro 8/ GB vagy 12/128 GB

 

A Xiaomi 12T azoknak szól, akik az új dizájnt szeretnék egy komoly, de nem a legjobb vassal. A kamera ebben a készülékben a régebbi 108 megás darab, de persze ez sem lebecsülendő, ha normális hardver van mögötte, és a gyártó nem butítja le szándékosan. Ebben a kamerában is Samsung szenzor dolgozik, mégpedig az ISOCELL HM6. A maradék két egység az unalomig ismert 8 megás ultraszéles és a 2 megás makró.

detail

A kijelző 6,67 colos, 1220p+ felbontású, 20:9 képarányú, 120 Hz-es, 12 bites és HDR10+ kompatibilis, valamint természetesen AMOLED. Röviden ugyanaz, mint a Pro verzióban. Emiatt itt is megkapjuk a 120 Hz-et éppógy, mint a 900 nites csúcs fényerőt. A központi egység ebben a készülékben a MediaTek Dimensity 8100-Max, ami nem egy rossz lapka, természetesen 5G jár hozzá, és a teljesítménye is odaver rendesen.

detail

A memória és háttértár kiépítés is megegyezik, itt is két verzióból választhatunk. Az akkumulátor itt is ötezres, itt is van 120 wattos gyorstöltés, vagyis ebben sincs különbség. A hangrendszer is ugyanaz, legalábbis a papírforma alapján, WiFi6, NFC és Bluetooth 5.3 is megvan. A szoftver természetesen ismét az Android 13+ MIUI 12 páros.

detail

A telefon ára kedvezőbb, hiszen a HOC12T kuponnal 429 dollárért, vagy ~ 190 ezer forintért megkapjuk itt:

Xiaomi 12T 8/ GB vagy 12/128 GB

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.