Válassza az Oldal lehetőséget

Már tudjuk mikor vehetjük meg a Xiaomi Mi 7-et!

Már tudjuk mikor vehetjük meg a Xiaomi Mi 7-et!

Vagy legalábbis azt hisszük, hogy tudjuk.

Már tudjuk mikor vehetjük meg a Xiaomi Mi 7-et!

Azt eddig is tudtuk mikor jelentik be, de hogy mikor kerül ténylegesen a boltok polcaira azt nem. Egy ismert blogger bejegyzése szerint a telefont csak a második negyedévben, egészen pontosan 2018 júniusában tudjuk majd megvásárolni. A további hírek elég kuszák. A blogger azt állítja, hogy a késői megjelenés oka a kijelző alá épített ujjlenyomat szenzorral kapcsolatos problémák. Ugyan akkor azt is mondja, hogy az sem biztos, hogy lesz benne ilyen, előfordulhat, hogy helyette az arcfelismerést kapjuk meg. Ez utóbbi mondjuk szinte biztosra vehető, szóval már csak az a kérdés, hogy az üveg alatti ujjlanyomat szkennerrel mi a helyzet. Annyi készüléket és gyártót hoztak már hírbe vele, és annyira nem lett az egészből semmi, hogy már minden erről szóló hírt kétkedve olvasunk.

További érdekes, kissé kétkedésre okot adó információ, hogy a telefon teljesképernyős, keret nélküli kialakítású lesz, de nem úgy, ahogy a MIX 2 és MIX 2S, ahnem úgy, mint az iPhone X. VAgyis most, hogy megszabadultunk az Mi MIX 2S-t övező rendkívül kellemetlen hírektől, ugyan ez felbukkant az Mi 7 kapcsán. NAgyon reméljük, hogy fele sem igaz a dolognak.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.