Válassza az Oldal lehetőséget

Megjelenési dátumot és váratlanul alacsony árat kap a Bulldozer

Megjelenési dátumot és váratlanul alacsony árat kap a Bulldozer

Megjelenési dátumot és váratlanul alacsony árat kap a BulldozerA legfrissebb információk szerint még olcsóbban lehet majd az AMD legfrissebb processzor családjához hozzájutni, és egyben megjelenési dátumot is kaptunk.

A török DonanimHaber számítástechnikai portál információi szerint, az AMD következő nagy architektúrális változó processzora a Bulldozer, három variációval indul hódító útjára.

Az FX család halasztásáról néhány hete adtunk hírt, amit itt is elolvashattok, viszont ez egy nem megerősített spekuláció volt mindössze, azt követően, hogy az AMD bejelentette, hogy a szerverekbe szánt processzorok nem fognak már a hónap folyamán megjelenni, hanem csak októberben bukkannak fel a piacon. Most viszont a török site is megerősíteni látszik ezeket az információkat, na meg persze az AMD által beharangozott 19.-ei napon is szélcsend volt a gyártó részéről. Most úgy tűnik, hogy október 12. lehet az útnak indítás dátuma.

amd-bulldozer-ars

Két darab 8 magos processzort, és egy 3 modulosat kapunk a rajt pillanatában, FX-8150, FX-8120 és az FX-6120 személyében. Érdekesség, hogy már egyszer cikkeztünk róla (itt) nem is olyan rég, hogy előrendelhetőek egy amerikai webáruházban, és itt is olcsónak találtuk, mivel már ekkor is jóval az előzetes információkban előrejelzett árak alatt maradt, most a Donanim által közzétett információk még alacsonyabb árakat közölnek. A csúcs 3,6 GHz-es órajelen járó 4 modullal rendelkező FX-8150 ára mindössze 245$ lehet, míg a kisebb 3,1 GHz-en működő, de turbóval mégis gyorsabb akár 4 GHz-et elérő FX-8120 205 dollárért várható, mind a két processzor 16 MB gyorsítótárral, és 125 W-os TDP-vel rendelkezik. Végül a legkisebb már csak 6 maggal rendelkező 3,3 GHz-en operáló FX-6120, ami 12 MB gyorsítótárat tartalmaz és 95 W-os TDP sávba tartozik. Ez 175 dollár kifizetését követően lehet a miénk, jelenlegi információink szerint.

Forrás: donanimhaber