Válassza az Oldal lehetőséget

Megjelent az első vírus Windows Vistára

F-Secure bejelentette, hogy felfedezték az első víruspéldányokat, melyek kifejezetten a következő generációs Windows sérülékenységeit használják ki.

A Longhorn kódnéven fejlesztett operációs rendszer egyik újítása a Microsoft Command Shell (MSH) lesz, mely az eddigi Parancssoros értelmezőnél sokkal több funkciót támogat majd. Ennek a rugalmasságnak persze meg van a maga hátránya, mivel egyes szkriptek veszélyes műveleteket is végrehajthatnak.

Az első kísérletek egyelőre csak azt a célt szolgálják, hogy bebizonyítsák, létezik olyan szkript, mely önmagát sokszorosítja és módosítja.
Mivel az ezt támogató futtatókörnyezet még nem készült el, ezért futtatni még nem lehet, inkább csak elméleti jelentősége van ennek a ténynek.

A szerzőről