Válassza az Oldal lehetőséget

Mennyibe kerül egy iPhone X az Apple-nek és mennyibe kerül nekünk?

Mennyibe kerül egy iPhone X az Apple-nek és mennyibe kerül nekünk?

Gondolom Ti is sejtitek, van egy kis különbség a két összeg között.

Mennyibe kerül egy iPhone X az Apple-nek és mennyibe kerül nekünk?

Azok, akik azt gondolják, hogy az Apple termékeket értékesít, az nagyon nagy tévedésben van. Az igazság inkább az, hogy a Cupertinoi cég egy márkát ad el, a legértékesebb termékük pedig nem az iPhone, hanem a márkához kötődő érzelmek, vagyis a legnaobb érték az Apple termékek vásárlásához és használatához való kötődés, illetve a termékek birtoklásával járó erős érzelmek.

Az Apple legutóbbi nagy dobása az iPhone X, ami két “forradalmi” újítással mutatkozott be. Az egyik ilyen az arcfelismerés, ami tagadhatatlanul ebben a telefonban lett a legfejlettebb, még ha nem is tökéletes, mégha sokan úgy is érzik, hogy a cég rájuk erőlteti ezt a dologt azzal, hogy az ujjlenyomat olvasót elvették tőlük. A másik újdonság egyáltalán nem mondható szenzációsnak, hiszen a keret nélküli telefonokkal Dunát lehet rekeszteni, szóval az almások inkább kicsit későn ültek fel erre a vonatra. Igaz, a forma hozott némi újdonságot, de legalább annyian panaszkodnak a képernyő hasznos területébe benyúló félszigetre, mint amennyien áldják azt.

Azon már meg sem lepődünk, hogy az Apple a szokása szerint rendkívül borsos, sőt a szokásosnál még borsosabb árat szabott az évfordulós telefonnak. A kinti ár sem lett alacsony, itthon pedig még többet kell érte fizetnünk. Felmerül a kérdés, vajon mennyit keres a gyártó egy-egy telefonon. Az Apple azt mondja, hogy a  999- és 1149 dolláros rá annak köszönhető, hogy a telefon előállítási költsége is jóval magasabb. De tényeg igaz ez? Lássuk a pontos összegeket!

chartoftheday 5952 iphone manufacturing costs n

Látható, hogy az iPhone X előállítási költsége valóban jóval magasabb, mint a többi almás hátlappal rendelkező eszközé, de a magasabb bekerülési összeg ebben az esetben azt jelenti, hogy bár a nyereség százalékosan nem változik jelentősen, a magasabb ár miatt a a dollárban mért marzs mégis magasabb. Ezt láthatjuk a következő grafikonon.

Capture 1

Láthatjuk, hogy az Apple taktikája még mindig működik, és hiába szabtak az eddigieknél jóval magasabb árat, az X rendkívül sikeres, sok millió darab fogyott már el előjegyzésben is.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.