Mercusys – otthoni hálózat kevés pénzből
Remek választás, olcsó és mutatós hálózati eszközökkel, vezetékkel vagy anélkül.
Tartalomjegyzék Mutasd
Bevezető
Megérkeztünk a Mercusys eszközöket bemutató cikk sorozatunk harmadik részéhez. Az első kettőben két routerrel ismerkedhettetek meg, olyanokkal, mik húzósabb helyzetekben, akár az átlagnál több wifi eszközt csatlakoztatva is megállták a helyüket. Mostani cikkünkben, zárásként három újabb aktív hálózati komponenssel ismerkedhettek meg. Ezek a cég legegyszerűbb, de semmiképp nem rossz megoldásai. Helyük egyértelműen a kisebb otthoni vezetékes, vagy vezeték nélküli hálózatokban van, bár kisebb, 3-4 fős irodákat is lazán kiszolgálhatnak. Lássuk tehát mit küldött nekünk ehhez a cikkünkhöz a Merkusys nyári Mikulása!
Mercusys MW305R router
Nem szeretném ezt a cikket túl hosszúra nyújtani, mert az előző két írásban már szinte minden megtalálható a Mercusys routereiről. Természetesen van azért eltérés, mert ez az egyik legkisebb eszköz a kínálatban, így inkább a különbségekre koncentráljunk!
Az MW305R szoftveres tekintetben szinte mindent tud, amit a nagyobb társak. Ez nagyon örvendetes, hiszen azok elég sokat tudnak, otthonra bőven elegendő a képességek száma, de merem borítékolni, hogy a vásárlók többsége a rendelkezésre álló lehetőségek felét sem fogják kihasználni. Ami fontos, hogy ez a router is megkapott minden védelmet, és megkapott minden tartalomszűrési lehetőséget, amit a drágább változatok. Ami nekem nagyon szimpatikus volt bennük, hogy nem csak a gyerekeinkhez jutó internetes szenny áradatot tudtuk szűrni, hanem azt is beállíthattuk, hogy gyermekeink mobil eszközei – telefon, tablet- mettől meddig kapjon adatot a wifi hálózat felől. Sok ismerősöm panaszkodik rá, hogy a gyerekek becsempészik magukkal a mobilokat éjszakára a szobájukba, aztán hajnalig csetelnek a haverokkal. Igaz, másnap úgyis találkoznak a suliban, de hát azért az éjszakai cset mégis más… Szóval erre nagyon jó megoldást nyújtanak a Mercusys routerei.
A különbségek számaa kicsi és a nagyobb eszközök között nem sok, de azért akad közöttük jelentős. A külső például teljesen más, nekem őszintén szólva ez a jelenlegi tesztben szereplő darab tetszik a legjobban. Abszolút letisztult, sallangoktól mentes külső, olyan műanyagokból összerakva, amik igazi minőségi érzetet adnak neki. A tervezés alapján bármelyik nagy gyártó műhelyéből jöhetett volna, a dizájn nekem az Apple és a Xiaomi termékeit juttatja eszembe.
Hardveres képességek terén is van eltérés. Az Ethernet, vagyis a vezetékes hálózat oldalán nincs differencia, ahogy azt már előző cikkeinkben leírtuk a Mercusys, a TP-Link előre tolt helyőrsége a belépő kategóriában, így nem kap meg mindent, amit az anyacég. Például a vezetékes oldal nem lehet 100 megásnál gyorsabb. Emiatt aztán a nagyobb és a kisebb routerek képességei ilyen téren nem különböznek, maximum a portok számában lehet némi változatosság. Jelen esetben egy WAN portot és négy LAN portot kapunk, vagyis egyiken bemegy a net, a másik négyen meg kijön.
A jelentős különbség amit feljebb említettem a wifi képességekben van. Az antennákból kettőt találunk, ezek 5 decibelesek, szóval ezzel nincs hiba. Viszont ez az eszköz nem támogatja az 5 GHz-es wifi sávot, csak a minden wifis eszköz által támogatott, de kicsit korosabb 2,4 GHz-et, és nincs benne MIMO sem, szóval semmiképp nem ajánlott olyan környezetbe, ahol az átlagnál több eszköz akar wifit használni. Az átviteli sebességgel ugyanakkor, legalábbis abban a kategóriában, amiben játszik nincs probléma. Támogatja az IEEE 802.11n szabványt, így az átviteli sebesség elérheti a 300 megabitet másodpercenként.
Ezt a routert tehát kimondottan olyan helyekre merjük ajánlani, ahol nem akarjuk a fél lakást rájuk aggatni. Egy négyfős családot kiszolgál becsülettel, ha csak mobilt, esetleg tabletet használnak. Ha azonban már tele vagyunk okosotthon kütyükkel, okos a tévénk is és mindenkinek van legalább két mobil hálózatot használó eszköze, akkor ne ebben az árkategóriában kutakodjunk, mert csalódás lesz a vége. Ilyen „szélsőséges” esetekre pont jó az előző cikkben bemutatott router: Mercusys AC1200 – vezeték nélküli száguldás
Mercusys switchek
A maradék két eszközről már tényleg nem tudok sokat írni. Ezek switchek, vagyis hálózati útvonalválasztók, amik szerepe az, hogy megsokszorozzuk az elérhető fizikai hálózati, vagyis Ethernet portok számát. Szerencsére már elmúltak azok az idők, amikor még HUB-okkal kellett bohóckodni és a switchek csak a módosak családok otthonába vagy jól pörgő cégek irodájába került. A HUB-ok kihaltak, a switchek ára pedig a béka feneke alatt van, így ma már mindenki ezekkel a hatékony eszközökkel, vagyis rajtuk keresztül kapcsolódhat a vezetékes hálózatra.
A Mercusys két ilyet küldött nekünk, az egyike az MS108, a másik az MS105 nevet viseli. Könnyen kitalálható, hogy előbbi 8- utóbbi 5 porttal rendelkezik, vagyis ennyi eszközt, számítógépet, nyomtatót, stb lehet csatlakoztatni UTP kábellel.
Ezek az eszközök igen aprók, a 8 portos például mindössze 127 x 60 milliméteres, ugyanakkor szépek, már amennyire egy ilyen szép lehet. Fehér, kicsit kerekített élekkel és sarkokkal, bizalomkeltő benyomást nyújtanak.
Fizikai képességek terén itt is azt kapjuk, amit a többi Mercusys eszköznél, vagyis 10/100 megabites kapcsolatot fél és full duplex üzemmódban. Ez otthoni környezetben elegendő, elmegy róla a tv a számítógép, kiszolgálhat biztonsági kamerákat, szóval nem lesz vele baj.
Hova ajánlanánk ezeket az eszközöket? Sokan mondják, hogy a mai világban, amikor egy lakásba már 200 megás vagy akár gigabites net van kötve nem szabad megvenni egy 10/100-as switchet. Mi pedig azt mondjuk, hogy igenis van ezeknek helyük, mert sok esetben teljesen felesleges a plusz pénzt kiadni egy gigabites hálózati eszközre. Nálam is szolgál ilyen képességű eszköz itthon. Fel van ragasztva kétoldalas ragasztóval az íróasztal mögé a falra, nem foglal helyet, nem zabálja az áramot, de kiszolgál jó néhány eszközt, olyanokat, amiknek nem kell a gigabit. Rá van kötve a nyomtatóm, a tévém és egy kamera, illetve van egy tartalék UTP kábel az asztalon, ha valami ideiglenes eszközt kell hirtelen csatlakoztatnom. Ahova a nagyobb sávszélesség kell az a számítógépem és a NAS-om, ezek pedig bőven elférnek a szolgáltató által adott routeren, amin gigabtes portok vannak. Szóval a lényeg, hogy gondolkodjunk, és kezd sok lenni a vezetékes eszköz, akkor szegmentáljunk, alakítsunk ki egy lassabb és egy gyorsabb szegmenst, és minden eszközt a megfelelő helyen használjunk. Spóroljunk, és maradék zsebpénzen vegyünk fagyit a gyereknek, jobb lesz így mindenkinek!
Zárszó
Mivel egyelőre ez az utolsó Mercusys cikkünk ezúton szeretnénk megköszönni a TP-Link hazai képviseletének, hogy kipróbálhattuk az eszközeiket. Szerencsére nem kellett sokat kérlelni őket, így ezek nálunk is maradhattak, mi pedig hamarosan egy nyereményjáték keretében kisorsoljuk majd köztetek. A feladatokon még törpölünk egy keveset, de hamarosan jön a játék!
A Mercusys eszközei nem keltettek csalódást. A TP-Link a világ egyik legnagyobb gyártója a hálózati eszközök terén, így sokat nyomhat a latban, hogy ők, az ő támogatásuk áll a Mercusys mögött. Hiba esetén például biztos nem egy javítgatott, buherált valamit fogtok visszakapni, ami azért elég nyomós érv amellett, hogy őket válasszuk. Nem írom már le többször, de nyilván van némi technikai korlátozás a TP-Link és a Mercusys eszközök között, de ez érthető, végül is a belépő kategóriának szánta a TP-Link ezt az almárkát. Szóval a lényeg, ha Mercusys-t veszünk, akkor kapunk TP-Link támogatást, de sok pénzt megtakaríthatunk. A Mercusys eszközei tökéletesek otthonra vagy kisebb irodákba, AC1200 routerük wifi teljesítménye akár közepes méretű irodákat, vagy milliónyi wifis eszközzel teleszemetelt lakásokat is kiszolgál.