Válassza az Oldal lehetőséget

MOST: GOOC Európai döntő — Magyarországot toyone képviseli! Élő közvetítés!

Már fut az élő adás! Stream a hírben!

Az élő adás adatfolyama:


Ma, azaz 2010. július 16-án rendezik meg a GIGABYTE tuningverseny-sorozatának, a GOOC 2010-nek az európai szuperdöntőjét. Több jó hírrel is szolgálhatunk az eseménnyel kapcsolatban. Az első és legfontosabb, hogy a döntőn Magyarország is jelen lesz, mint versengő nemzet, hála Tóth Gergőnek, művésznevén toyone-nak. Vele, és csapattársával, subaruwrc-vel már találkozhattatok a GOOC hazai selejtezőjén, pontosabban abban a videóban, amit a helyszínen készítettünk, és amelyben toyone egy rövid interjúadással is megtisztelt minket. A hazai selejtezőt ők nyerték, így értelem szerűen ők utazhatnak az európai döntőre. Azaz mégsem, mert sajnálatos módon a Spanyolországban, Mallorca szigetén Palmában megrendezésre kerülő versenyen csapatok nem, csak egyéni tuningmesterek vehetnek részt.

Nem szerettünk volna ott lenni, amikor toyone és subaruwrc lemeccselte egymás között, hogy mégis melyikük ruccanjon ki Majorkára, de akárhogy is volt, végül toyone fog felülni a repülőre. Ez nem jelenti azt, hogy subaruwrc-nek ne jutna semmilyen szerep, ugyanis most következik a második jó hírünk. Ez pedig nem más, minthogy a kiélezett, feszült légkörű versengést Ti is nyomon követhetitek, méghozzá élőben. A közvetítéssel párhuzamosan nem más, mint subaruwrc fogja kommentálni az eseményeket, itthonról.

A GOOC Europe Finals 2010 hivatalos helyszíne, időpontja és programja:

MOST GOOC Európai döntő -- Magyarországot toyone képviseli! Élő közvetítés!
MOST GOOC Európai döntő -- Magyarországot toyone képviseli! Élő közvetítés!

Hajrá toyone, hajrá Magyarország!

MOST GOOC Európai döntő -- Magyarországot toyone képviseli! Élő közvetítés!

A szerzőről