Válassza az Oldal lehetőséget

NAS-solunk a hálózaton

Ismét elérkeztünk az utolsó oldalra, így összefoglalhatjuk a tapasztalatokat.

Cikkünkben két teljesen átlagos NAS-t próbáltunk ki, és azt kell mondanunk, hogy mind a két eszköz esetén meg voltunk elégedve a tapasztaltakkal. Képességek terén a két készülék abszolút hasonló volt, extrákkal sem nagyon találkoztunk, talán csak a torrent kliens meglétét emelhetjük ki.

NAS-solunk a hálózaton 1

Működés közben hibát nem tapasztaltunk, az elérhető képességek rendben működtek, a beállítás mind a két esetben pofon egyszerű volt. Amit viszont érdemes megemlíteni az, hogy a készülékek teljes csendben tették a dolgukat. Ez talán nem tűnik nagy fegyverténynek, ám találkoztunk mi már olyan hálózati tárolókkal, melyekben 4- illetve 6 centiméteres ventilátorokra bízták a hűtést, ezek pedig egyrészről igen hangosak, másrészről az élettartamuk sem túl hosszú. Ezzel szemben a most vizsgált két eszközbe nagyméretű ventilátorokat épített a gyártó, így nagy valószínűséggel sem a túlmelegedéstől, sem a ventilátorok idő előtti tönkremenetelétől nem kell tartanunk.

Összegzésképpen tehát leírhatjuk, hogy a kipróbált NAS-ok abszolút ajánlottak a megvásárlásra!

A most kipróbált eszközök a Kelly-Tech Kft-től érkeztek, így azokat végfelhasználók nem ennél a cégnél, hanem kiskereskedelmi boltokban tudják megvásárolni. Ha megkívántátok valamelyiket, akkor menjetek csak be kedvenc boltotokba, és ha nincs készleten, akkor mondjátok meg, hogy a Kelly-Technél lehet őket beszerezni.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.