Válassza az Oldal lehetőséget

novero Solana: Egy pillanat alatt nagyot fordulhat vele a világ!

A novero egy igen csak érdekes házasság szerelem gyerekét mutatta be a nagyközönségnek a barcelonai MWC-n. A Solana nevet viselő készülék egyfajta átmenetet képez a tablet és laptop között, de kicsit másképpen, mint az ASUS Transformerjei.

novero solana 01

A Solana alaphelyzetben egy egyszerű 10 colos kijelzővel ellátott laptop benyomását kelti, azonban ennél sokkal többet rejt magában. A történet ott kezd érdekessé válni, amikor észrevesszük, hogy a kijelző vízszintesen forgatható. Ez még magában nem is lenne olyan nagy újdonság, azonban az, ami a fordítás után történik, már olyan, amivel eddig még nem volt dolgunk.

Ugyanis, a Solana laptop „állapotban” a forgatás hatására átvált „tablet módba” és az addig mindenki által jól ismert Windows környezet eltűnik, és máris az Android operációs rendszeré az irányítás. Ezek után lássuk mi is lapul a trükkös kis keresztezésből létrejövő készülék motorházteteje alatt.

 novero solana 02

A Solana szíve az eddigi legenergiatakarékosabb 2 magos Intel Atom N2600 Cedar Trail processzor. A rendszermemóriából 2 gigabájtnyi DRR3 áll a rendelkezésünkre. A grafikus műveleteket az Intel GMA3600 grafikus egységre bízták a mérnökök. Adataink tárolására maximálisan 128 gigabájtnyi helyet biztosít a készülék amely SSD segítségével valósul meg. A 10 hüvelykes kijelző LED háttérvilágítású, azonban a felbontásról nem esett szó.

Ezek mellet még persze a megszokott apróságok is belekerültek a specifikációba csakúgy, mint a beépített kamera, a fényérzékelő, gyorsulásmérő, beépített Stereo loudspeakers hangszórók, USB portok, SIM- és microSD kártyaolvasó, audio és mikrofon jack bemenetek és legvégül a HDMI port zárja a sort.

novero solana 03 

A Solana háza jó minőségű magnéziumból készült és gyönyörű zongora lakkos felülete abszolút elegánssá teszi a megjelenését. A kijelző „tövében” egy teljes értékű QWERTY billentyűzet és egy multi touch lehetőségekkel ellátott trackpad kapott helyet.

Összességében elmondható hogy egy igen remek laptop/tablet kombóról van szó, főleg a kijelző forgatással történő operációs rendszerváltás az amivel mindenképpen megvillantotta a kreativitását a készítő alakulat. Sok potencia lehet benne, hiszen egybe gyúrva a 2 készülék előnyeit sokoldalú a felhasználási lehetőséget listája. A Solana ajánlott végfelhasználói ára 550 eurótól kezdődik, ez a 64 gigabájtos SSD-vel ellátott model induló ára. Előreláthatólag 2012. 2. üzleti negyedévének az elején válik elérhetővé.

Forrás: TechPowerUp!

 

A szerzőről

Kuponok

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

BGf9fbb9
TENGOO HJ-15 Heated Jacket 15 Heating Zones USB Charging Thermal Warm Jacket Motorcycle Men's Heated Hooded Coat Outdoor Sportswear

TENGOO HJ-15 Heated Jacket 15 Heating Zones USB Charging Thermal Warm Jacket Motorcycle Men's Heated Hooded Coat Outdoor Sportswear

BGEUHJ15A
Womier K98 Wired Hotswap RGB Mechanical Keyboard 96% Layout Gateron Mechanical Switch Pudding Acrylic for Mac Windows Gamer

Womier K98 Wired Hotswap RGB Mechanical Keyboard 96% Layout Gateron Mechanical Switch Pudding Acrylic for Mac Windows Gamer

BG23f9f0

banner