Válassza az Oldal lehetőséget

Nyolc órás akkumulátor-élettartam az Inteltől?

Az Intel Corporation és a Matsushita Battery Industrial bejelentette, hogy legújabb közös fejlesztésük eredményeképpen már akár a jövő év közepétől óriási kapacitású telepek jelenhetnek meg noteszgépekhez.

Az új energiaforrás természetesen az Intel Centrino-alapú megoldásait kényeztetné először, amely már önmagában is jelentős löketet adhat a platformnak. A Matsushita 2006 áprilisában megjelenű akkumulátora már 2,9 Ah tárolására képes, ami 30 százalékkal szárnyalja túl a jelenlegi csúcsértéket.

Az egy évvel ezelőtti Intel Developer Forumon a világ legnagyobb félvezetőgyártója arról számolt be, hogy fejlesztéseik eredményeképpen 2010-re bármely átlagos noteszgép képes lesz akár nyolc órán át folyamatosan üzemelni. Nos, úgy tűnik, ez a kiváltság egyes felsőkategóriás rendszerek esetén már 2006-ban is elérhető lesz. Jó érzés látni, hogy míg az asztali gépek egyre többet fogyasztanak és egyre jobban melegednek, a kevésbé teljesítményigényes alkalmazásokhoz fejlesztett építőelemek hatékonyabbá, takarékosabbá válnak. A növekvő akkumulátor-élettartam elérésében ugyanis döntő szerepet kap az is, hogy a megfelelően megválogatott központi egységek, merevlemezek, vezeték nélküli hálózati vezérlők és kijelzők egyre kevesebb energia felhasználásával képesek egyre többet nyújtani.

Jó lenne, ha ez a törekvés egyre inkább átterjedne az asztali gépekre is, hogy akinek nem a mindenkori legnagyobb teljesítményre van szüksége, az jóval hatékonyabban üzemelő rendszereket vásárolhasson.

A szerzőről