Válassza az Oldal lehetőséget

Ők a legtehetségesebb egyetemista programozók

2013-ban már harmadjára rendezte meg az Ericsson Magyarország az egyetemistáknak és friss diplomásoknak szóló C++ Programozó Versenyét. Az idei Ericsson Bajnokságon a résztvevők három fordulóban mérték össze képességeiket.

sok-jo-programozo-egy-kis-helyen

A versenyt idén egy olyan baráti társaság nyerte meg, akik egy középiskolába jártak, ma ketten a Pannon Egyetem hallgatói, míg a csapat harmadik tagja az ELTE doktorandusza. A Proklan névvel induló csapat tagjai: Búcsú Dávid, Dóczi Gergő (Pannon Egyetem) és Szalkai Balázs (ELTE).

Nagyon erős volt a verseny, és felkészültünk arra, hogy a második forduló komplikáltabb változataként már az összes csapat ellen kell programot írni. Abban, hogy megnyertük a versenyt, biztosan sokat számított az, hogy régóta ismerjük egymást és sokat programoztunk együtt. A győztesek a bajnokságról  

A győztes 3 fős csapat a táblagépek mellett stockholmi utat nyert, ahol nemcsak a várossal, hanem a skandináv innovációs szellemiséggel is találkozhatnak majd. A 30 fős döntőben egyébként a szervezők nagy örömére három női résztvevő is volt, akik közül ketten a második helyezett csapatban versenyeztek.