Az Ortur R2 olyan dolgokat hozott el, amiket csak álmomban mertem remélni.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd!

 


Nézd meg videós bemutatómat is!


 

Ortur R2 – Bevezető

Szűkül a piac. Akinek lézergravírozó, vágó kellett jó eséllyel már megvette és ezek nem romlanak el egykönnyen. Persze egy bizonyos teljesítményszint alatt érdemes cserében gondolkozni, de 20 watt kimenő optikai teljesítmény felett már nem annyira. Egész egyszerűen 20 watt az otthoni hobbi projektek többségéhez már bőven legendő, főleg, ha olyan hardvert és szolgáltatáscsomagot pakoltak köré, mint az Ortur R2 esetén.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 1

Szűkül a piac. A gyártóknak egy esélyük maradt, ha képesek lesznek olyan új belépőket, felhasználókat is megszólítani, akik eddig nem mertek belevágni a lézerezésbe, pedig szerettek volna. A régi gépek sokak számára ijesztők voltak. Nagy fémkeret, az elektronika ott fityeg a valahol, kábelek, gumicsövek mindenfelé. Igazából nem is csodálom, hogy ez sok embert tántorított el attól, hogy kipróbálja mit tudna alkotni egy lézergravírozó/vágó segítségével.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 2

Szűkül a piac. Szóval a gyártók az új belépőket akarják magukhoz csábítani, remélve, hogy megszeretik a gépet, a szoftvert és az alkotást, aztán később már egy nagyobb masina vásárlásába is belevágnak. Ehhez persze az kell, hogy a gépeket könnyen lehessen vezérelni, könnyen kezelhető szofvereket kapjunk hozzájuk, legyen telefonos applikáció, mert anélkül már semmit nem lehet eladni, és végül, de nagyon nem utolsó sorban nézzen is ki valahogy az a gravírozó. Nézzen ki úgy, hogy ne ijessze meg a vásárlót és nézzen ki úgy, hogy ki lehessen tenni akár az íróasztalra is. Szóval legyen mutatós.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 3

Szűkül a piac, és ezt az Orturnál is érezhetik. Piacra dobtak hát két gépet, ezek közül most a nagyobbal, az R2-vel fogunk foglalkozni. Ezzel a géppel még egy második cikkben is törődünk kicsit, mert most csak a hagyományos, kéklézeres fejet próbálom ki, amivel lehet vágni egy csomó anyagot, és lehet gravírozni egy csomó anyagba. Mivel a gép 20 wattos fejjel érkezik szinte nincs is olyan anyag, amit otthon használunk és ne tudnánk bele gravírozni, legyen az kő, fém, akril, fa, bőr, papír és még folytathatnám napestig.

Szűkül a piac, az Ortur pedig bepróbálkozott az R2-vel, de elkövettek egy hatalmas hibát. EGY HATALMAS HIBÁT, ami miatt jó eséllyel nem akarnak majd egy újabb gépre tovább lépni a userek. Ez a hiba pedig az, hogy az R2 jó lett. Mit ne mondjak, rohadt jó lett! Annyira jó lett, hogy innen nincs hova lépni, nincs értelme hova lépni.

Ebben a cikkben elmondom azt is, hogy miért!


 

Ortur R2 – Kicsomagolás és beüzemelés

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 4

Életetekben nem láttatok még olyan rövid bekezdést, mint ez lesz. A helyzet ugyanis az, hoyg az Ortur R2-t kiveszed a csomagolásból, bedugod a konnektorba és használhatod. Még számítógép sem kell hozzá, hiszen offline munkára is képes egy memóriakártyáról. De, azt ezért jó tudni, hogy ha ki akarod használni minden képességét, akkor a LightBurn nevű szoftvert meg kell venned. Ennek az első évre a liszensze 90 dollárba kerül, utána, ha minden évben akarsz frissítést, akkor évente 30 dolcsit kell kipengetni. Vagyis kb. 10 ezer forint az éves liszensz, ha akarod a frissítéseket.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 5

Azért kell a LightBurn, nem pedig az amúgy remek LaserGRBL, mert az Ortur R2-ben van kamera. Igazából ez a kamera az egyetlen, amivel valamit csinálnod kell, mert érdemes bekalibrálni, utána pedig a LightBurn felületén beállítani az eltolást, ha nem pontos a kép pozíciója. De, ha ez meg van, akkor minden meg van.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 6

Itt nem kell kábeleket dugdosni (na jó, levegő rásegítés gumicsövét a gépházhoz kell csatlakoztatni a másik végét meg a pumpához, de ennyi), nem kell a görgőket, szíjeket állítani, nem kell a házat összeszerelni, itt minden működőképes állapotban van. Bedugod a konnektorba és használod. Frankó nem?


 

Ortur R2 – a külső és a kezelőszervek

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 7

Az Ortur R2 első használatakor azonnal feltűnik, hogy a gyártó a kompakt méretet és a masszív felépítést helyezte a középpontba. A gép egy teljesen zárt, fémvázas “szekrényben” kapott helyet, ami nemcsak a modern és letisztult esztétikához járul hozzá, hanem a biztonságos használat alapját is megteremti. Ellentétben a korábbi, nyitott vázas „építsd magad” készletekkel, az Ortur R2 egy előre összeszerelt, használatra kész eszközként érkezik, amely inkább hasonlít egy irodai gépre, mondjuk egy nyomatóra, mint egy barkácsműhelyből származó szerszámra. Kialakítása révén ideális választás lehet otthoni környezetbe, ahol a hely korlátozott, és fontos a tiszta, rendezett megjelenés.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 8

A készülék tetejét egy nagyméretű, sötétített plexiüveg borítás uralja. Ennek a fedélnek kettős funkciója van: egyrészt lehetővé teszi a munkafolyamat folyamatos figyelemmel kísérését, másrészt Class 1 lézerbiztonsági besorolásának köszönhetően hatékonyan védi a felhasználó szemét a lézersugárzástól. Ehhez a géphez nem kell szemüveget használni, ha dolgozunk vele! A fedélbe épített érzékelők azonnal leállítják a működést, ha felemeljük azt munka közben, ami egy újabb fontos biztonsági funkció. A belső teret egy beépített LED fényforrás világítja meg, ami nagyon megkönnyíti az anyagok pontos elhelyezését, ami a kamera miatt lényeges.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 9

A kezelőszerveket a gép tetején (hátul) és az elején helyezték el. A felső részen található a bekapcsológomb, amit néhány másodpercig nyomva kell tartani az indításhoz , mellette pedig egy jól látható, piros vészleállító gomb kapott helyet, amellyel bármilyen probléma esetén azonnal megszakítható a működés. Az előlap központi eleme a dönthető, nagy felbontású érintőképernyő. Ez az ergonomikus megoldás lehetővé teszi, hogy kényelmesen beállíthassuk a kijelző szögét, és így vezérelhessük a gépet, ahogy említettem akár számítógép csatlakoztatása nélkül is.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 10

Méreteit tekintve az Ortur R2 egyértelműen az asztali kategóriába tartozik. A gép 470 mm széles, 400 mm mély és körülbelül 214 mm magas. Nettó tömege mindössze 10,5 kg. Ez a kompakt méret és alacsony súly különösen előnyös lehet kisebb otthoni vállalkozások számára, mert akár az is megoldhatóvá válik, hogy vásárokra vagy piacokra is magukkal vigyék a gépet helyszíni gravírozáshoz.

A csatlakozók a gép hátoldalán, egy rendezett panelen kaptak helyet. Itt található a biztonsági kulcsos kapcsoló, amely megakadályozza az illetéktelen használatot , a rotary (forgató) kiegészítők csatlakozói , valamint a tápellátás bemenete. A számítógépes kapcsolathoz két USB-C port áll rendelkezésre; az egyik a gép vezérléséért, a másik a beépített kamera képének továbbításáért felelős. Emellett egy MicroSD kártyaolvasó is helyet kapott, ami lehetővé teszi a DIY projektek offline, számítógép nélküli futtatását. A hátlapon található a nagyméretű ventilátor és a füstelszívó csonkja is, amelyhez a mellékelt cső csatlakoztatható.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 11

Az Ortur R2 két olyan frankó tulajdonsággal is rendelkezik, amelyek kiemelik a versenytársak közül. Az egyik a könnyen, szerszám nélkül eltávolítható alsó lemez. Ennek eltávolításával a gépet nagyobb tárgyakra (például egy asztallapra vagy padra) is ráhelyezhetjük, hogy közvetlenül azokra gravírozzunk, vagy helyet csinálhatunk egy forgató modulnak hengeres tárgyak megmunkálásához. A másik jellegzetesség a munkaterület alja: a szokásos méhsejtrács helyett a gyártó mozgatható, háromszög alakú fém pálcákat ad a géphez. Fura megoldás, de tény, hogy egyszerűbb, mint a méhsejtrácsos alátétlemez. Megátjuk munka közben milyen lesz ez a megoldás!

 


 

Ortur R2 – ez itt a specifikáció

Miután jól körülvizslattuk Ortur R2 külsejét és felépítését, itt az ideje, hogy a burkolat alá kukkantsunk és felfedezzük azokat a műszaki adatokat, amik meghatározzák a gép képességeit.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 12

A gép szíve a cserélhető lézer modul, amely többféle konfigurációban érhető el. Alapfelszereltségként egy 10 wattos dióda lézerrel érkezik, de elérhető egy erősebb, 20 wattos változat is. Ez a 450 nm hullámhosszú, kék fényű dióda lézer elegendő erőt biztosít vastagabb anyagok, például 5-6 mm-es fa vágásához is, sőt, elvben a 20 wattos modell még a 12 mm-es nyárfa rétegelt lemezzel is meg kell hogy bírkózzon.

Én mondjuk megálltam 6 milliméternél, de azt parádésan darabolta a lézer. A gép igazi különlegessége azonban az opcionális 1.3 vagy 1.5 wattos, 1064 nm hullámhosszú infravörös (IR) lézerfej, amely a fémgravírozás magasiskoláját nyitja meg a felhasználók előtt, lehetővé téve a gravírozást rozsdamentes acélon vagy más fémeken. A rendkívüli precizitásról itt a 0,01 mm-es lézerpont méret gondoskodik. Ezzel a képességgel most nem, de egy következő tesztben részletesen foglalkozni fogok!

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 13

A munkaterület mérete némileg függ a használt lézer modultól. A 10 wattos és az infravörös (IR) fej használata esetén a maximális gravírozási felület 300 x 210 mm. Amennyiben a fizikailag nagyobb, 20 wattos modult telepítjük, a munkaterület a Y tengelyen némileg csökken, így 300 x 190 mm-es mérettel kell számolnunk. Ez a méret a legtöbb DIY projekt számára, ha nem is bőségesen, de elegendő. A sebesség terén az Ortur R2 kiemelkedő értéket produkál a kategóriájában: a maximális gravírozási sebesség elérheti a 20 000 mm/percet, ami gyors és hatékony munkavégzést tesz lehetővé.

A biztonságos használat az Ortur R2 tervezésének egyik legfontosabb szempontja volt. A Class 1 besorolású zárt burkolaton túl a gép egy többrétegű aktív védelmi rendszerrel is rendelkezik. A legfontosabb ezek közül az öt ponton érzékelő lángdetektor rendszer, amely a munkaterület sarkaiban és a lézerfej mellett figyeli a hőmérsékletet, és láng érzékelése esetén automatikusan leállítja a gépet. Ezen kívül beépített dőlésérzékelő, a fedelet nyitáskor leállító szenzor, vészleállító gomb és illetéktelen használatot megakadályozó biztonsági kulcs is a rendszer részét képezi.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 14

A gép szoftveres kompatibilitása rendkívül rugalmas. Támogatja az ipari sztenderdnek számító LightBurn és a népszerű LaserGRBL szoftvereket is, így a felhasználók a már megszokott környezetben dolgozhatnak. Az Ortur emellett egy saját fejlesztésű, okostelefonos alkalmazást is kínál (Ortur, régebbi nevén Inspiraesth App), amely Wi-Fi kapcsolaton keresztül kommunikál a géppel, és olyan felhasználóbarát funkciókat tartalmaz, mint a rajz- vagy fotóalapú gravírozás és egy MI-alapú képátalakító. A gép a beépített kijelző és az SD kártya segítségével teljesen offline is használható, sőt, képes eltárolni az utolsó 8-10 munkafolyamatot, ami nagyban megkönnyíti az ismétlődő feladatokat egy otthoni vállalkozás esetében.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 15

Az amúgy is lenyűgöző specifikációk sorát további hardveres megoldások egészítik ki. A géphez alaptartozékként egy alap légsűrítő (air assist) pumpa is jár, ami elengedhetetlen a tiszta, korommentes vágási élek eléréséhez. A munkafolyamatot egy beépített HD kamera segíti, amely a LightBurn szoftverrel együttműködve lehetővé teszi a gravírozandó minta pontos pozicionálását az anyagon. A mechanikai stabilitásról és a nagy sebesség melletti pontosságról a Y tengelyen elhelyezett dupla lineáris csapágyak gondoskodnak. Mindezek mellett a gép működése meglepően halk; a gyártó szerint a zajszint mindössze 60 dB körül alakul, ami egy csendes irodai környezetnek felel meg.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 16


 

Ortur R2 – az applikáció és egyéb szoftverek

Egy modern lézergravírozó ereje ma már nem csupán a hardveres képességeiben, hanem nagy részben a mögötte álló szoftveres ökoszisztémában is rejlik. Az Ortur R2 ezen a téren háromszintű megközelítést kínál, amellyel a teljesen kezdőktől a haladó felhasználókig mindenki megtalálhatja a számára legkényelmesebb vezérlési módot. A gép irányítható a beépített érintőképernyőn keresztül, egy okostelefonos alkalmazás segítségével, vagy professzionális asztali szoftverekkel, így a felhasználó a feladat komplexitásától és a saját tudásszintjétől függően választhatja ki a legmegfelelőbb eszközt.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 17

A fedélzeti irányítóközpont a gép elején található, dönthető érintőképernyő, amely teljes értékű offline működést tesz lehetővé. Ez a felület tökéletes az egyszerűbb, ismétlődő feladatok elvégzésére anélkül, hogy számítógépet kellene csatlakoztatnunk. A menürendszerből közvetlenül betölthetők a MicroSD kártyán tárolt projektek, sőt, a gép memóriája automatikusan elmenti az utolsó 8-10 munkafolyamatot, amelyeket egyetlen gombnyomással újraindíthatunk.

A kijelzőn keresztül elvégezhető a gép állapotának ellenőrzése (ön-diagnosztika), beállítható a Wi-Fi kapcsolat, és elvégezhetők az alapvető mozgatási, pozicionálási feladatok is. Ez a funkció különösen hasznos lehet egy kisebb otthoni vállalkozás számára, ahol a hatékonyság és a gyorsaság kulcsfontosságú.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 18 Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 19

A kreativitás leggyorsabb útja azonban az Ortur saját fejlesztésű Ortur nevű (régebbi nevén Inspiraesth) okostelefonos alkalmazása. Az applikáció Wi-Fi-n keresztül csatlakozik a géphez (az otthoni wifi hálózaton keresztül), és célja, hogy a projektek tervezését a lehető legegyszerűbbé tegye. A „Sketch, Snap & Engrave” funkcióval a telefon képernyőjére rajzolt vázlatokat vagy a kamerával készített fotókat alakíthatjuk azonnal gravírozható mintákká.

Az app tartalmaz egy szövegszerkesztőt több mint 19 betűtípussal, egy puzzle-készítő módot, egy MI-alapú képátalakítót a gravírozásra optimalizált képek létrehozásához, valamint egy beépített grafikai könyvtárat is. Az előre beállított anyagprofilok pedig leveszik a kísérletezés terhét a kezdők válláról, automatikusan javasolva a megfelelő sebesség- és teljesítményértékeket.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 20 Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 21

A haladó felhasználók és a komplexebb projektek számára az Ortur R2 teljes mértékben kompatibilis a hobbi- és kisipari szegmensben etalonnak számító LightBurn szoftverrel, valamint az ingyenes LaserGRBL programmal. A gép a számítógéphez két USB-kábellel csatlakozik: az egyik a vezérlésért, a másik a beépített kamera képéért felelős.

A LightBurn programban a gépet manuálisan kell felvenni, megadva a munkaterület pontos méreteit (a lézerfejtől függően 300×210 mm vagy 300×190 mm). A beállítások során érdemes engedélyezni a pozicionálást segítő alacsony energiájú lézerfényt (“Laser on when framing”), hogy a munka megkezdése előtt ellenőrizhessük a gravírozás pontos helyét. A géphez mellékelt dokumentáció részletes paramétertáblázatokat tartalmaz mindkét szoftverhez, ami nagyban megkönnyíti az első lépéseket.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 22 Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 23

A gép egyik legértékesebb szoftveres funkciója a beépített HD kamera, amely a LightBurn szoftverrel működik együtt a legprecízebb pozicionálás érdekében. A funkció használata előtt a kamerát kalibrálni kell a szoftveren belül. Ez a folyamat egy kalibrációs ábra gravírozásából és annak a szoftverben történő beazonosításából áll.

A sikeres kalibráció után a LightBurn a munkaterületre helyezi a gépben lévő anyag élő képét, amelyre rávetíthetjük a tervünket. Ez lehetővé teszi a minták milliméter pontos elhelyezését, ami különösen hasznos szabálytalan alakú anyagok vagy már meglévő tárgyak (pl. tollak, kulcstartók) gravírozásakor. Bár néhány felhasználó enyhe pontatlanságról számolt be, ami manuális finomhangolást igényelt, a funkció összességében jelentősen leegyszerűsíti és meggyorsítja a munkafolyamatot.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 24 Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 25

 

Az Ortur R2 – ilyen volt a gyakorlatban

Megpróbálok minden ponton végig menni. Vagyis pontokba szedem a témát, hogy ne felejtsek ki semmit, mert bőven van miről írnom!

Kicsomagolás és Beüzemelés

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 26

A gép egy rendkívül alaposan b elet csomagolva. Minden oldalról habszivaccsal és karton élvédőkkel biztosított dobozban érkezett. A tartozékok – a tápegység, kábelek, szerszámok, a fókuszállító sablon, a mintadarabok – mind rendezetten, a habszivacsba vágott mélyedésekben kaptak helyet. Különösen hasznosnak találtam, és ezt nagyon fontosnak tartom kiemelni a kezdők részére, hogy a gyártó részletes, anyagokra és szoftverekre (LightBurn és LaserGRBL) lebontott paramétertáblázatokat is mellékelt, ami óriási segítség a kezdő beállításokhoz. Ez egy remek ajándék azoknak, akiknek lövésük sincs hogy fogjanak hozzá az első munkáikhoz!

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 27

A gép valóban előre összeszerelt, de teljesen. Ahogy fent írtam a beüzemelés tényleg csak a tápkábel, a két USB-kábel (egy a vezérléshez, egy a kamerához) és az elszívócső csatlakoztatásából állt. A szoftveres oldalon a LightBurn programmal való párosítás során akadt egy kisebb hiba. Az automatikus eszközfelismerés nem működött, így kézzel kellett kiválasztanom a GRBL gépet és így kellett megadnom a néhány paramétert, ami a gép működtetéséhez szükséges.

A manuális beállítás után a probléma már nem is volt probléma többet. Egy fontos tapasztalat, illetve javaslat részemről: A LightBurn esetén mindig érdemes a manuális beállítást választani a biztos eredmény érdekében.

Vágási Képességek – avagy WTF???

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 28

A 20 wattos dióda lézerrel végzett első vágási tesztek eredményei nagyon megleptek. Nem túlzás azt állítanom, hogy vágási teljesítményét tekintve a legjobb 20 wattos gép, amivel eddig találkoztam. Az történt, hogy három vágási tesztsablont kellett készítenem, mert a teszthez kiválasztott 6 milliméteres lemezt úgy vágta át, mint kés a vajat. Hogy a tesztnek legyen valami értelme a második lemeznél megnöveltem a kocsi sebességét, aztán kellett egy harmadik teszt is, ahol még tovább növeltem a sebességet. Egészen elképesztő mit tud ez a ja, konkrétan hihetetlen a 20 watthoz képest mit nyújtott!

Vágás

  • Vékony rétegelt lemez (3-4 mm): itt kérem tessék a kocsi sebességét jól feltolni, nyugodtan mehet az 500- vagy inkább 600 milliméter per perc sebesség és az egymenetes vágás, lehet, hogy még ez is sok lesz, ha jó minőségű az anyag. A 3 mm-es (1/8 hüvelykes) lemezt tényleg “mint a vajat” vágta át, 9 mm/s (540 mm/perc) sebességgel, 85%-os teljesítmény mellett, egyetlen menetben. A vágás hátoldala is tökéletesen tiszta maradt, csiszolást nem igényelt.
  • Vastagabb rétegelt lemez (6 mm): Na ezen kiakadtam, de nagyon! 250 milliméteres sebességgel egy menetben vágta át az anyagot, ilyet 20 wattól méhg komolyan nem láttam. Ami a csúcs, hogy még 450 milliméter mellett is elég volt két menet ahhoz, hogy kipottyanjon a kivágott alakzat. Egészen elképesztő.

Gravírozás is volt több féle anyagra.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 29

  • A nyírfa rétegelt lemez esetén 20 000-es sebesség kellett a 90 százalékos teljesítmény mellé, mert egyébként mélyen beégetett mindent. Ilyen magas sebességen viszint kaptam egy nagyon részletes képet a fára gravírozva.
  • Akrilhoz a sebességet levettem 10 000 milliméterre a teljesítményt 20 százalékra. Nem akartam nagyobb sebességet mert féltem, hogy elmozdul a vékony akril kártya a gravírozás közben. Az eredmény így magért beszél szerintem!
  • A fémtábla valami egészen pazar lett. Hiába a kis méret, olyan részletességű grafikát kaptam, ami szerintem mindenkit meg fog győzni a gép képességeiről.

Méhsejt lemez helyett alátét rudak

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 30

Azt hittem használhatatlan lesz, de nem az. A méhsejt lemeznek van egy nagy előnye, nem pottyan le az átvágott lemezdarab, nem áll ki a kivágott és lebillent darab sarka az anyagból, így nem akad bele a fejbe. Ha az ingyenes Laser GRBL-t használod, akkor nem tudod pl. beállítani, hogy a kivágánál melyik vágás legyen előbb, melyik később, így előfordul, hogy a mintadarabot először körbevágja a gép és utána akrja a belső mintákaz kivágni.

Ha méhsejt lemezt használsz ez nem gond, mert a kivágott anyag marad a helyén. Ha azonban olyan alátétetket használsz, mint amit az Ortur R2 mellé adnak, avgyis ilyen távtartó rudakat, akkor kénytelen leszel a fizetős LightBurn-t használni (a kamera miatt amúgy is ez javallotta), ahol be tudod állítani, hogy a vágások milyen sorrendben történjenek.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 31

Ha így teszel rájössz, hogy ezek a távtartó rudak tök egyszerűek, ám annál praktikusabbak. Kis helyen elférnek, ha nem akarod éppen használni őket. Annyira kis helyen, hogy akár a tárgylemezen is hagyhatod őket félretolva.

Azonban egy dologra figyelj! Ha gravírozol és nagy sebességgel mozog a fej, akkor a végállásoknál egy picit meglöki a gépet. Ilyenkor előfordult, hogy az anyag arrébb csúszott kicsit a távtartókon. Vagyis a lényeg, nagy fejsebesség, főleg gravírozás esetén ne használd a távtartókat, amúgy is tök feleslegesek olyankor!

A Lángérzékelők Rejtélye

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 32

A tesztek során derült fény a gép legfontosabb aktív biztonsági rendszerének, az öt pontos lángérzékelőnek a működésére. A sarkokban és a lézerfej alatt elhelyezett szenzorok nem egyszerű optikai érzékelők, hanem a hőmérséklet folyamatos emelkedését figyelik. Ha a rendszer a vágás közben lángképződést észlel (a források szerint legalább 3 szenzornak kell egyszerre jeleznie), automatikusan leállítja a gépet a tűz megelőzése érdekében.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 33

Ez a rendszer azonban a gyakorlatban túl érzékenynek bizonyult. Több alkalommal is előfordult, hogy az iroda ablakán besütő napfény, vagy akár az infravörös lézer által a fém felületén keltett élénk fényvisszaverődés is elég volt ahhoz, hogy a szenzorok tévesen riasszanak, és megállítsák a munkát. Ez a jelenség egy cseppet bosszantó volt, hiszen ilyenkor leáll a masina, és némi kihagyással folytatja a munkát. de egy esetben a gép mozgásának akadozását is okozta. Ha ez valakit zavar, akkor a szenzor érzékenysége szerencsére állítható, vagy akár ki is kapcsolható.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 34

Eleinte bosszantott ez az érzékenység, de munka közben rájöttem, hogy alapvetően még jól is jött. Ugyanis, amikor leállta gép, akkor leállta füstképződés is, és a ventilátornak volt ideje a füsöt a mellékelt és felszerelt csövön keresztül kijuttatni az ablakon. Pazar, mondhatom nyugodtan, mert ezzel a megoldással végre úgy tudok az irodámban dolgozni, hogy nem lesz füst, nem lesz égett szag, nem lesz büdös. A ruhám sem lesz büdös.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 35

Egészen mostanáig, ha csak egy mintadarabot is akartam valamiből készíteni kénytelen voltam lemenni a pincéba a műhalyemhez, ahol a lézerekhez épített elszívó szekrényem van. Ezzel kellett dolgoznom ha vágni akartam, hogy ne legyen az egész házban füst és büdös. Na, az Ortur R2 használata esetén már ezzel sem kell szenvednem, csak átfordítom a székem a másik asztalhoz és vághatom, amit csak akarok!

A kamera használata

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 36

A kamera az a “luxus”, amit minden lézerező megéremelne! Egész egyszerűen a végtelenségig leegyszerűsíti a munkát. Beteszed a tárgylemezre az anyagot, behúzod a képet vagy a szöveget amit gravírozni akarsz, ráigazítod a gravírozandó anyagra és mehet a munka. Nem gond, ha nem egyenes az anyag a tárgylemezen, hiszen a mintát, amit gravírozol hozzá tudod forgatni az anyaghoz.

Beszórhatsz véletlenszerűen kutyabilétákat és mindegyikre ráigazíthatsz egy kutyanevet és telefonszámot. Nem kell az anyagokat állítgatnod, nem kell azon aggódni, hogy ferdén áll és ferde lesz a gravírozás rajta. Egészen egyszerűen ez egy olyan képesség, amit minden magára valamit is adó gyártónak alapból be kéne építenie a gépébe!

Hibák

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 37

Hát kérem, az említett túl érzékenyre állított lángérzékelő mellett nem volt semmi más. Talán csak azt tudom említeni, hogy a kamera kalibrálása kb. semmit nem ér a lightBurnben. Vagyis úgy sacc/kb. beállítódik a kamera a folyamat során, de az első használatkor a programban az elolás értékét tutira át kell állítanod. Szerencsére ez a finomhangolás elmenthető, így egyetlen alkalommal kell csak elvégezned.

Ja, és még egy dolog. A gép nem vezérli az Air Assist rendszert, így a LightBurn programból szoftveresen nem kapcsolható ki a pumpa. Vágás előtt mindeig be kell dugni a konnektorba, gravírozásnál mindig ki kell húzni. Ezen a képességen csiszolhatnának még kicsit a mérnökök.

 


 

Ortur R2 – Kinek és Miért Éri Meg?

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 38

A napokig tartó alapos tesztelés után egyértelműen kijelenthető, hogy az Ortur R2 egy elképesztően jól átgondolt és bitang erős versenyző a hobbi lézergravírozók piacán. Ez a gép sikeresen hidat képez a belépő szintű, nyitott vázas eszközök és a drágább, félprofesszionális rendszerek között. A legfőbb vonzereje pedig a sokoldalúságában rejlik: egyetlen kompakt csomagban kínál egy kategóriájában kiemelkedő vágási teljesítményű dióda lézert és az opcionális (külön megvásárolható) infravörös fejnek köszönhetően a fémjelölés lehetőségét is, mindezt egy olyan zárt és biztonságos kialakításban, amely a kezdők számára is magabiztos használatot tesz lehetővé.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 39

A gép legnagyobb erősségei a teljesítményében és a biztonságos használatra helyezett hangsúlyban rejlenek. A 20 wattos dióda lézer vágási képességei messze felülmúlják a kategória átlagát, lehetővé téve vastagabb anyagok megmunkálását is, ami új távlatokat nyit a komplexebb DIY projektek előtt.

A teljesen zárt burkolat, az öt pontos lángérzékelő rendszer, a fedélnyitás-érzékelő és a többi biztonsági funkció mind azt a célt szolgálják, hogy a felhasználó nyugodt szívvel dolgozhasson akár egy lakásban is, anélkül, hogy a nyitott lézerekkel járó kockázatok miatt kellene aggódnia. Ehhez adódik a “plug-and-play” egyszerűség, a felhasználóbarát szoftveres ökoszisztéma és a levehető alaplap, ami mind hozzájárul a pozitív felhasználói élményhez.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 40

Természetesen az Ortur R2 sem hibátlan. A tesztelés során felszínre került néhány kényelmetlenséget okozó tervezési hiányosság. A lézerfejek cseréje egy picit körülményes és időigényes, ami visszatarthatja azokat, akik gyakran váltanának a fa- és fémmegmunkálás között. A háromszögletű alátétek csúszóssága instabillá teheti a munkadarabot, a légsűrítő folyamatos működése és a fedélnyitáskor hallható, kikapcsolhatatlan csipogás pedig hosszabb távon zavaró lehet. Bár ezek a problémák nem befolyásolják a gép alapvető teljesítményét, a mindennapi használat során apró bosszúságokat okozhatnak, amelyeket egy jövőbeli verziónál a gyártó orvosolhatna.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 41

Kinek ajánlható tehát az Ortur R2? Ez a gép több, mint ideális választás annak a hobbi alkotónak, aki most akar ismerkedni a gravírozással, de még nekem, haladó felhasználónak is kellemes meglepetést tudott okozni. Ahogy a bevezetőben írtam, ezzel a géppel az Ortur egy nagy hibát követett el, nem nagyon van hova tovább lépni róla, hacsak a munkaterület nagysága nem okoz gondot. Persze tudom, egy CO lézer erősebb, gyorsabb, stb. de a karbantartása is sokkal-sokkal körülényesebb adott esetben. Továbbra is azaz állításom, hogy otthoni alkotáshoz a 20 watt bőven elgendő lesz mindenkinek.

Ortur R2 - Ezt a lézergravírozót látnod kell, hogy elhidd! 42

Ortur R2 egy kiváló kompromisszum az ár, a teljesítmény és a biztonság között. Bár vannak kisebb hibái, az alapvető funkcióit tekintve megbízhatóan és abszolút várakozásokon felül teljesít, így a kategóriájában egyértelműen az ajánlott készülékek közé tartozik!

Vásárlás különböző kiépítésekkel:

Ortur R2 lézergravírozó

 

Kuponok:
R2 10W: R210W50HR 20 dollár megtakarítás
R2 20W/2W: R2W100HR 50 dollár megtakarítás

 

Hasonló tartalmak oldalunkon

 


 

Gyakran Ismételt Kérdések az Ortur R2-ről

1. Mennyire bonyolult az Ortur R2 összeszerelése és beüzemelése?

Az Ortur R2 gyakorlatilag nem igényel összeszerelést. Egy “plug-and-play” (csatlakoztasd és használd) gépként érkezik , amelyet a kicsomagolás után kevesebb mint 10 perc alatt be lehet üzemelni. Csupán a tápegységet, a két USB-kábelt és a füstelvezető csövet kell csatlakoztatni a kezdéshez.

2. Milyen lézerfejekkel érhető el az Ortur R2?

Az Ortur R2 alapesetben 10 wattos vagy 20 wattos dióda lézerfejjel kapható. Emellett elérhető egy opcionális, 1.3 vagy 1.5 wattos infravörös (IR) lézer modul is, amely kifejezetten a fémek gravírozására szolgál.

3. Milyen anyagok megmunkálására alkalmas az Ortur R2?

A dióda lézerrel az Ortur R2 képes vágni és gravírozni olyan anyagokat, mint a fa, rétegelt lemez, bőr, pala és sötét színű akril. Az opcionális infravörös (IR) modullal a gép alkalmassá válik fémek, például rozsdamentes acél vagy réz jelölésére is, külön jelölő spray használata nélkül.

4. Mennyire biztonságos az Ortur R2 otthoni használatra?

Az Ortur R2 a kategóriájában kiemelkedően biztonságosnak számít. Teljesen zárt, Class 1 biztonsági besorolású burkolattal rendelkezik. A gépet ellátták egy öt pontos lángérzékelő rendszerrel , fedélnyitás-érzékelővel, amely azonnal leállítja a működést , dőlésérzékelővel és egy illetéktelen használatot megakadályozó biztonsági kulccsal is.

5. Milyen szoftverekkel használható az Ortur R2?

A gép teljes mértékben kompatibilis az ipari sztenderdnek számító LightBurn és az ingyenes LaserGRBL szoftverekkel is. Emellett rendelkezik egy saját, Wi-Fi-n keresztül működő okostelefonos alkalmazással (“Ortur App”) , valamint a beépített érintőképernyő és SD kártya segítségével teljesen offline, számítógép nélkül is képes projekteket futtatni.

6. Pontosan mekkora a munkaterülete az Ortur R2-nek?

A munkaterület mérete a használt lézer modultól függ. A 10 wattos vagy az infravörös (IR) modullal a maximális megmunkálható felület 300 mm x 210 mm. Amennyiben a fizikailag nagyobb, 20 wattos modult használjuk, a munkaterület 300 mm x 190 mm-re csökken.

7. Méhsejtrács alátéttel érkezik az Ortur R2?

Nem, az Ortur R2 nem tartalmaz méhsejtrácsot. Helyette négy darab, mozgatható, háromszög alakú fém pálcát ad a gyártó. Bár egyes felhasználók szerint ez jobb légáramlást biztosít és megkönnyíti a kis alkatrészek kiemelését , mások instabilnak és csúszósnak találták, és egy külön méhsejtrács beszerzését javasolják.

8. Lehetséges nagyméretű tárgyakat is gravírozni az Ortur R2-vel?

Igen, a gép alsó alaplapja szerszám nélkül, kézzel oldható csavarokkal könnyedén eltávolítható. Ez lehetővé teszi, hogy a gépet egy nagyobb felületre, például egy asztallapra helyezzük, és közvetlenül arra gravírozzunk.

9. A légsűrítő (air assist) alaptartozéka az Ortur R2-nek?

Igen, a géphez alaptartozékként jár egy alap légsűrítő pumpa. Használata elengedhetetlen a tiszta, korommentes vágási élek eléréséhez . Fontos tudni azonban, hogy a pumpán nincs külön kapcsoló, így folyamatosan működik, amíg áram alatt van, ami zavarónak lehet .

10. Milyen egyszerű a lézerfejek cseréje az Ortur R2-n?

A különböző lézerfejek cseréje az Ortur R2-n egy viszonylag időigényes folyamat. A kábeleket rögzítő gyorskötözők elvágásával, több csatlakozó szétválasztásával, majd az új fej felszerelése után a kábelek újrarendezésével jár . Ez a körülbelül félórás művelet kényelmetlen lehet azok számára, akik gyakran szeretnének váltani a különböző modulok között .

Pozitívumok
  • Kategóriájában kiemelkedő vágási teljesítmény, vastag anyagokkal is megbirkózik .
  • Teljesen zárt, Class 1 besorolású burkolat a maximális biztonságért.
  • Többrétegű aktív biztonsági rendszer 5 lángérzékelővel, dőlés- és fedélnyitás-érzékelővel.
  • Használatra kész, "plug-and-play" kialakítás, nem igényel bonyolult összeszerelést.
  • Moduláris felépítés, cserélhető dióda és infravörös (fémjelölő) lézerfejjel.
  • Könnyen eltávolítható alaplap, amely lehetővé teszi nagyméretű tárgyak gravírozását .
  • Rugalmas szoftveres háttér: LightBurn, LaserGRBL és saját mobilalkalmazás is támogatott.
  • Masszív, acélvázas felépítés és minőségi mechanika a precíz mozgásért.
  • Hatékony, beépített füstelszívó rendszer .
Negatívumok
  • A lézerfejek cseréje körülményes és időigényes, gyorskötözők vágását igényli .
  • A mellékelt háromszögletű alátétek csúszósak, a munkadarab elmozdulhat rajtuk .
  • A légsűrítő pumpán nincs kapcsoló, szoftveresen sem vezérelhető, így folyamatosan működik .
  • A lángérzékelők túlérzékenyek, erős napfényre vagy fényvisszaverődésre is leállhat a gép .
  • A munkaterület szűkös lehet, a szabványos 30x30 cm-es (12x12 colos) lapok nem férnek el benne elforgatás nélkül .
  • Nyitott fedélnél a gép folyamatosan és kikapcsolhatatlanul csipog .
  • A beépített kamera kalibráció után is igényelhet manuális finomhangolást a tökéletes pontosságért .
  • Nem jár hozzá a sokak által előnyben részesített méhsejtrács alátét.
  • A LightBurn szoftver automatikus felismerő funkciója esetenként rossz meghajtót telepíthet, ami teljesítménycsökkenést okoz .