Válassza az Oldal lehetőséget

Otthonra talált a MIUI ROM egy csúcskészüléken

Otthonra talált a MIUI ROM egy csúcskészüléken

Otthonra talált a MIUI ROM egy csúcskészüléken

Otthonra talált a MIUI ROM egy csúcskészülékenÉrkezik az első, gyárilag MIUI ROM-al szerelt készülék.

 

 

 

 

A méltán népszerű Androidos rom szinte minden Galaxy S tulajnak megdobogtatta a szívét, aki eddig feltette nem csalódott és azt hiszem kicsit szerelembe is esett. A ROM felhasználói felülete csodaszép, megannyi érdekességet és újdonságot hordoz magában, úgymond új Androidos telefont kapunk telepítésével.

A MIUI rom immáron a 2.3.5-ös verziószámnál jár, amely innentől hivatalos gyári romnak is nevezhető, ugyanis a kínai szoftver fizikai társat talált magának Xiaomi MI-ONE névre keresztelt készülékben. Anyukám mindig mondta, hogy nem “Mi-One” hanem tessék… tessék itt nekünk ez a telefon és ez a nagyszerű rom. A készülék külcsínére nem is lehet nagyon panasz, szép letisztult vonalakkal vetették papírra. Kísértetiesen hasonlít is a Galaxy S második generációs készülékre.

miu3

A Mi-One-t az iPhone gyártásáról ismert Foxconn gyártja majd, nem is akármilyen hardveres tudással. A kínai újdonság kapaszkodjunk 1,5 GHz-en ketyegő Qualcomm Snapdragon S3 (MSM8260) processzort kap, amely 1 GB RAM és egy Adreno 220-as grafikai gyorsító társaságában érkezik. Hihetetlen paraméterek ezek és az áráról még nem is beszéltem! 🙂 Egyelőre titok is marad, csak hogy tovább csigázzalak benneteket.

Nézzük a kijelzőt, mert egy rossz kijelző elronthat mindent. Erről azonban szó nincs, a Sharp által gyártott, (16:9) képarányú, 4 colos érintőkijelzővel szerelik. A LCD kijelző 480 x 854 pixel megjelenítésére lesz képes.

miu

A fedélzeten utazik egy hátlapi kamera is, amely 8 MP-es képek készítését teszi lehetővé, LED villanóvakut is kapunk, de front kamerát sajnos nem. A videó felvételi minőségéről nincs információnk, de 720p rögzítésére biztosan alkalmas lesz! A képek tárolására beépítve 4 GB kapacitású tároló áll rendelkezésre, amely a MicroSD kártyafoglalatnak köszönhetően további 32 Gb-ig növelhető.

miu1

Ha ez valakinek nem lenne elég akkor természetesen van b/g/n szabványnak megfelelő Wi-Fi, 2.1-es bluetooth modul, EDR,  GSM/3G és a WCDMA, GPS modul is a tájékozódás kedvéért. A készülék 3 előlapi érintőgombot is kapott, melyek a kijelző alatt bújnak meg. A Mi-One oldalán lévő plusz gomb programozható, így gyakorlatilag bármilyen programot hozzárendelhetünk majd.

Mione21

A készülék üzemidejéről egy 1930mAH-es (gigászi) akkumulátor gondoskodik majd. Ezzel a konfiggal és árral igazán ütőképes eszközt kapunk, csak kapjuk meg! Reméljük a felhasznált anyagok is minőségiek.

miu2

A csúcsmobil augusztus 23-tól előrendelhető, a rendelések teljesítését októberben kezdi meg a kínai cég. Végezetül ne feledkezzünk meg az árról, amit mindenki keresett és várt a cikkben, nos körülbelül 60 ezer forint asztalra helyezése utána tudhatjuk sajátunknak a MIUI ROM-mal szerelt MI-ONE-t. Európai forgalmazásról sajnos egyelőre nincs hír, de reménykedjünk!

Forrás: PDAFanClub – Poc-OK

PFClogo

A szerzőről

Kuponok

TENGOO HJ-15 Heated Jacket 15 Heating Zones USB Charging Thermal Warm Jacket Motorcycle Men's Heated Hooded Coat Outdoor Sportswear

TENGOO HJ-15 Heated Jacket 15 Heating Zones USB Charging Thermal Warm Jacket Motorcycle Men's Heated Hooded Coat Outdoor Sportswear

BGEUHJ15A
[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

BGef85c6
[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

BGISSAM0112

banner