Válassza az Oldal lehetőséget

PlayStation 3: 499-599 dollár

A Sony Computer Entertainment berkeiből nemrég kikerült egy terv, melyben a konzollal és a megjelenésével kapcsolatban találhatók érdekes információk.

 

A terv, melyet a hétfői nap késői óráiban adtak ki, tartalmazza a Sony elképzelését a PlayStation 3 bevezetésének időpontjával kapcsolatban, és a megjelenéskori áráról is szó esik benne. Ezek alapján a Sony a következő generációs konzolját november közepén kívánja piacra dobni, és a kezdeti ára 499 és 599 dollár lesz felszereltségtől függően.

A PlayStation 3 november 11-én lesz elérhető Japánban, egy kicsivel később, 17-én pedig a többi régióban, Ausztráliában, Európában és az Egyesült Államokban. Az olcsóbb változat, mely egy 20 gigabájtos merevlemezt is tartalmaz, 499 dollárba, azaz megközelítőleg 100 000 forintba fog kerülni, míg a drágábbik változatba egy 60 gigabájt méretű háttértár kerül 100 dollárral többért, azaz 120 000 forintért. Ha megnézzük a konkurens Microsoft Xbox 360 konzolját, akkor kiderül, hogy ezek nem igazán versenyképes árak, ugyanis a redmondi óriás 399, illetve 299 dolláros árcédulákkal várja a vásárolókat.

Azonban a nagyobb összegért nemcsak a metálszínű PlayStation 3 feliratot kapjuk, hanem többek között egy Blu-ray meghajtót is, illetve egy vezeték nélküli játékvezérlőt is, ez utóbbi természetesen alapkövetelmény a konkurens megoldás felszereltebb kiszerelését ismerve. A Blu-ray meghajtó esete érdekes, a legolcsóbb asztali olvasó körülbelül 1 000 dollárba kerül, így azok, akik csak Blu-ray lemezeket szeretnének olvasni, jobban járhatnak a Sony konzoljával még akkor is, ha nem készülnek játszani. Ez a tény pedig a Sony javára billentheti a konzolháború szekerét, persze azért nem szabad elfelejteni, hogy sajnos a zajkibocsátás miatt a játékkonzolok sosem válnak a komolyabb asztali lejátszók valódi ellenfelévé.

A Sony továbbá nem akarja, hogy megismétlődjön az Xbox 360 egyesült államokbeli bevezetésekor elkövetett hiba, amikoris túl kevés konzol volt készleten, így nem tudták a vásárlókat megfelelő darabszámú játékgéppel kiszolgálni. Hogy ez ne forduljon elő, a Sony kétmillió darab kész géppel várja majd a kiadást, és ezután 2006 végéig 4 milliót szeretnének eladni, 2007 márciusáig pedig 6 milliót.

Így hát egyre világosabbá válik, hogy a Sony megoldása hol tud többet nyújtani a Microsoft üdvöskéjénél, amelynek viszont vitathatatlanul jelentős előnye, hogy novemberre már egy teljes éve forgalomban lesz, ami jóval kiforrottabb játékokat és kellőképpen bevezetett internetes szolgáltatásokat garantál.

PlayStation 3KP 499-599 dollár__CÍMJAVÍTÁS__

 

PlayStation 3KP 499-599 dollár__CÍMJAVÍTÁS__PlayStation 3KP 499-599 dollár__CÍMJAVÍTÁS__

 

 

PlayStation 3KP 499-599 dollár__CÍMJAVÍTÁS__

PlayStation 3: 499-599 dollár 1

A szerzőről

Csomagkövetés (1Tracking)

Partnereink

Partnereink

Csomagkövetés

Másold be a csomagszámot, és nyomd meg a mehet gombot!

Vásárlási segédlet

igyvasarolj2