Válassza az Oldal lehetőséget

Radeon 6000: október 12-én lehull a lepel?

A címben említett dátum egyre valószínűbbnek tűnik, ráadásul a széria első tagjai is nagyon impozánsnak tűnnek.

Az AMD soron következő videokártya generációja már a küszöbön van, ugyanis október 12-ig kb. két hét van hátra. Ez az időpont egy, a gyártó által szervezett rendezvényhez tartozik, amely az Egyesült Államokban, Los Angeles városában kerül megrendezésre. Szinte biztos, hogy ekkor fogja a cég bemutatni a várhatóan Radeon HD 6000 néven forgalomba kerülő, új videokártya sorozatát. Az eddigi hivatalos információk – miszerint ez a széria csak egy vérfrissítés lesz az Evergreen-hez – és az elvárásokkal ellentétben úgy néz ki, hogy ez a széria jóval gyorsabb lesz, mint elődje. Ezt bizonyítja a nemrég kiszivárgott összesítő táblázat is, ahol a 6700-asok erejét figyelhetjük meg. E szerint az AMD megint megduplázza a teljesítményt, amire a „Twice the horsepower” felirat is utal.

Radeon 6000 október 12-én lehull a lepel

Október 12-én először a 6700-as tagok fognak bemutatkozni, a többiek később, várhatóan november közepén vagy végén fog megjelenni a Cayman nevű GPU, amely köré a Radeon 6870 fog épülni. Ha ennél a grafikus processzornál nem lépnek fel váratlan problémák (pl. gyártási nehézségek), akkor szabad lesz az út egy esetleges két GPU-s szörnyeteg (Radeon 6970) felé.

A szerzőről