Válassza az Oldal lehetőséget

Érintéssel vezérelhető Rubik-kocka a láthatáron

Az egykoron világsikert arató játék 2009-es reinkarnációja szó szerint új fényben tündököl.

Az érintésre érzékeny kijelzők folyamatos térnyerését vizsgálva úgy tűnik, hogy a folyamat nem áll meg a kéziszámítógépek és a mobiltelefonok körében, hiszen a gyártók egyre több terméket vérteznek fel a nemrégiben még újszerűnek számító technológiával. Így történt ez a klasszikus Rubik-kocka esetében is, amely az említett kezelési metódus integrálását követően TouchCube néven született újjá. Habár a kocka futurisztikus megjelenése önmagában is elég indokot szolgáltathat a vásárlásra, a fejlesztők gondoskodtak róla, hogy a kopottas tudáskészletet (már ha az eredeti kocka esetében egyáltalán beszélhettünk ilyenről) is aktualizálják, így a TouchCube igény szerint képes lépésről-lépésre segíteni a játékost, így könnyítve meg a mintázat kirakásához szükséges technika elsajátítását. Szerencsére az sem okozhat gondot, ha a gyerkőc elunná a töprengést, hiszen a TouchCube elmenti az aktuális állapotot, így a félbeszakadt művelet bármikor tovább folytatható.

Most már csak az a kérdés, hogy a 150 dollárt kóstáló kiegészítő mennyire állja a földhöz vágásból eredő megpróbáltatásokat…

rintéssel vezérelhető Rubik-kocka a láthatáron

A TouchCube működéséről ide kattintva tekinthettek meg egy rövidke videót!

A szerzőről