Válassza az Oldal lehetőséget

Érkezik a 4 rétegű DVD

Amikor először hallottunk a DVD szabványról nagyokat néztünk, hiszen a több mint 4 GB adat hordozására alkalmas optikai lemez óriási kapacitást jelentett.

Ezen azóta már túl is léptünk, hiszen megjelentek a duplarétegű lemezek, melyek két rétegben tudták az adatokat tárolni, így több mint 8 GB tárterülethez juttatva minket.

A piacnak ez sem volt elég, hiszen megjelentek a HD tartalmak, így jöttek az új szabványok, melyek 20 GB körüli kapacitást ígérnek, ilyen lett a HD-DVD és a Blu-Ray. A szabványok kidolgozói a mai napig küzdenek, hogy a két HD szabvány közül a sajátjukat elfogadtassák a világgal, mi pedig továbbra sem tudjuk, hogy melyik meghajtóba lenne érdemes ruházni.

rkezik a 4 rétegű DVD
A hagyományos egyrétegű lemez

A helyzetet most tovább bonyolítja egy új lehetőség, melynek révén a hagyományos DVD lemezek kapacitását növelnék meg. Egy új piros lézeres technológia segítségével elérhetővé vált, hogy rétegenként 5 GB-ra emeljék a tárhelyet, ráadásul ezt akár négy rétegben is meg tudják tenni. Könnyen kiszámolható, hogy ez a kapacitás a maga 20 GB területével már versenytárs lehet a HD szabványú lemezek számára is.

rkezik a 4 rétegű DVD
A négy réteg struktúrája

A VMD-nek nevezett új lemezekhez kapcsolódó leírásokat, a gyártási folyamatot és az optikai lemez ovasásához szükséges adatokat 2007 januárjában már elkészítették. A kifejlesztő cég szerint az átállás az új lemezek és olvasók gyártására jóval kevesebbe kerülne, mint a jelenleg terjedőben lévő nagykapacitású lemezek, és a hozzájuk kapcsolódó eszközök előállítása, hiszen a jelenlegi gépsorok is átállíthatóak lennének. Ez nekünk vásárlóknak sem lenne rossz, hiszen relatíve olcsón juthatnánk ilyen technológiához.

rkezik a 4 rétegű DVD
Sematikus rajz az olvasóról

A fejlesztő szerint a megoldás nem csak piros, hanem kék lézereknél is alkalmazható, így segítségével az új HD tartalmakat hordozó lemezek kapacitása is jócskán növelhető lesz.

A szerzőről