Válassza az Oldal lehetőséget

Sony: ráfizetéses a PS3

Ahogy az újgenerációs konzolok bemutatásakor az lenni szokott, a PS3 is egyelőre csak veszteséget termel.

 

A ráfizetés számokban kifejezve annyit tesz, hogy a számítások szerint a 20 GB-os változatnál darabonként 307 dolláros, míg a 60 GB-os változatnál mintegy 231 dolláros veszteséggel kell számolnia a Sonynak. Itt érdemes megemlíteni, hogy a konzol jelenlegi ára felszereltségtől függően 499 illetve 599 dollár.

SonyKP ráfizetéses a PS3__CÍMJAVÍTÁS__

A PlayStation 3 alkatrészei közül a 89 dolláros Cell processzor, az NVIDIA 129 dolláros grafikus vezérlője és maga a Blu-ray optikai meghajtó jelenti a legnagyobb kiadást a Sony számára.

Ezzel szemben a rivális Xbox 360 az egy évvel ezelőtti forgalmazás megkezdésekor "csupán" 153 dolláros veszteséget eredményezett — természetesen darabonként — a Microsoft számára, majd ezt követően megfordult a helyzet, olyannyira, hogy jelenleg mintegy 76 dollár nyereséget produkál minden egyes eladott példány.

Érdemes még a múlt héten debütált Nintendo Wii-t is megemlíteni, mely már a startnál pozitív mutatókat produkált, ugyanis a 237,50 dolláros ára jóval meghaladja az előállítási költségeket, mely körülbelül 200 USD. Persze ez a játékgép messze nem is tud annyit, mint az Xbox 360 és a PS3, így a szerényebb technika alkalmazása és az egyes alapvető szolgáltatások hiánya — gondoljunk itt a DVD-lejátszásra — tette lehetővé a Nintendo számára az anyagilag máris kedvező premiert.

SonyKP ráfizetéses a PS3__CÍMJAVÍTÁS__

A szerzőről

Kuponok

[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

BGef85c6
Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle  Exercise

Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle Exercise

BGEUPB01
2Pcs HABOTEST HT681 Thermometer Hygrometer Weather Station Mini Thermometer Living Room LCD Digital Temperature Humidity Meter

2Pcs HABOTEST HT681 Thermometer Hygrometer Weather Station Mini Thermometer Living Room LCD Digital Temperature Humidity Meter

BG41e1fd

banner