Válassza az Oldal lehetőséget

Strapatelefonon dolgozik érkezik a Vernee, érkezik az Active

A téma iránt érdeklődők már két hete tudhatják, de képeket csak most kaptunk.

vernee_active_1.jpg

Olvasóink tudják, hogy a Vernee az egyik kedvenc telefongyártóm a feltörekvő kínai cégek közül. Viszonylag egyenletes minőséget és jól összeválogatott hardvert kapunk tőlük egy ideje. Telefonjaikra ráadásul nagyon barátságos árcédulákat akasztanak, amik minden józan gondolkodású, új telefonra vágyó embert vásárlásra csábítanak.

vernee_active_2.jpg 

Új mobiljukról már hivatalos adatokkal is szolgálhatunk. A telefon neve Vernee Active lesz. Ha weboldalukon látható adatok igazak, akkor igazán erős lesz, ezúttal ráadásul nem csak a hardver, hanem a külső tekintetében is. A madarak azt csiripelik, hogy az 5,5 colos FHD kijelző mögött egy Helio P25 központi egység dohog majd, mellette pedig nem kevesebb, mint 6 GB memóriát és 128 GB háttértárat találunk. Ezt a vasat egy 4200 mAh kapacitású akkumulátor látja el energiával.

Ahogy a címben olvashattátok ez egy strapatelefon lesz, szóval ütésálló házat, és IP68 erősségű por és víz elleni védelmet kapunk. További “extra” lesz a Type-C port (remélhetőleg gyorstöltéssel) és az NFC képesség.

A Vernee telefonjait itt tudjátok megvásárolni: Vernee telefonok

A Vernee Active érkezéséről pedig itt kérhettek értesítést: Vernee Active értesítés

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.