Válassza az Oldal lehetőséget

Szétkapták az iPhone 4S-t, íme ez van az üveg és fém alatt

Szétkapták az iPhone 4S-t, íme ez van az üveg és fém alatt

Szokás szerint, ismét az iFixit kapta szét elsőként az Apple csúcs termékét. Majd pedig részletesen elemezték is.

Szétkapták az iPhone 4S-t, íme ez van az üveg és fém alatt

A változások oroszlánrészét már ismerjük, legalábbis eddig így gondoltuk, de ezúttal kicsit mélyebbre tekintünk, hogy megtudjuk miben más az iPhone 4-hez képest a most bemutatkozott 4S, és persze emellett az összes belső alkatrészt megtekinthetjük, amik végeredményeként létrejött az Apple eszköze.

A fő változás az Apple A5 chip jelenléte az előző A4 helyett, te nagyjából kétszer erősebb központi egység. Az A5 chip oldalán lévő szériaszám elárulja a memória méretét, így már biztos, hogy 512 MB RAM van benne. Egy másik komolyabb változás a kamera fronton van, az előző 5 megapixeles modul helyén most egy 8 millió pixel rögzítésére alkalmas kamerát találunk, ami a Sony műhelyéből származik, bár ezt külsőre semmi sem igazolja, de a Chipworks csapata röntgenfelvételekkel világította át az eszközt és a belső rétegen kivehető a japán gyártó védjegye. Még egy komolyabbnak tűnő ponton változott, de nem túl nagyot, ez az akkumulátornál keresendő. Az elődben 1420 mAh volt a kapacitása, ezúttal viszont 1432 mAh. Ez irtó kicsi változtatás, szinte már a véletlen műve is lehetne. A részletes elemzéseket a forrásnál tudjátok megtekinteni.

Forrás: ifixit, chipworks