Válassza az Oldal lehetőséget

Szögletes, kerek, szögletes. Milyen a menő okosóra?

Régen a szögletes, most a kerek a gagyi?

Amikor az első okosórák megjelentek a forma négyszögletes volt. A választás érthető, a szögletes óra nem foglal sokkal több helyet a csuklónkon mint a kerek, de a hasznos tér benne sokkal nagyobb. Idő közben aztán az órák elektronikájának és az akkumulátornak egyre kevesebb helyre volt szüksége, így egyre több kerek óra jelent meg. Ami szögletes maradt az gagyinak számított, hiszen azt jelentette, hogy belül nem elég modern.

Tavaly aztán megjelent az Apple új órája, ami nagy és szögletes lett. Hamar kiderült, hogy a szögletes óra mégsem gagyi, sőt, igazából ez a menő forma. Egyre több cég ad ki ilyen formájú órát, így lassan ott tartunk, hogy kerek forma válik idejét múlttá.

microwear-h5-2.jpg

Erre a trendre jó példa a Microwear H5, a gyártó új órája, ami a szögletességen kívül még egy meglepetéssel szolgál, ez pedig a B20 800 MHz-es LTE sáv támogatása, amivel itthon is nagy sávszélességgel tudunk netezni.

Az óra amúgy szokványosnak is mondható, de ez nem jelenti azt, hogy keveset tudna, sőt. A mai olcsó órák is meglepő sokaságú szenzorral és rádióval vannak felszerelve. A Microwear H5 például kapott GPS-t, WiFi-t, szívmonitort, alvásmonitort, légnyomásmérőt, hőmérőt, iránytűt. Az óra komplett sport menedzsment rendszert is kapott, így a hétköznapi felhasználás mellett sport közben is jó hasznát vesszük.

 

Az órába épített hardver nem kiugróan erős, de ahogy látni fogjátok, egy órához képest mégis elegendő. A központi egység egy MTK6737-es SoC, amiben egy négymagos, 1,1 GHz-es proci dolgozik. Mellette 1 GB RAM-ot és és nem kevesebb, mint 8 GB háttértárat találunk, ami akár arra is elegendő, hogy futáshoz ezen vigyük magunkkal kedvenc zenéinket, amit aztán egy Bluetooth-os fülhallgatóval élvezhetünk. A telefon érintésérzékeny kijelzője 1,54 colos képátlóval és 240 x 240 pixeles felbontással bír. Extraként kapunk egy 2 megapixeles kamerát is, hogy a régi Bond filmeket idézve csuklónkat bámulva videotelefonálhassunk.

 

Ami külön öröm, hogy a már tavaly is olcsó órák ára tovább esik. 2017-ben egy ilyen kategóriájú óra ára 110-120 dollár volt, addig a Microwear H5 ára a bevezető akcióban csak 90 dollár, vagyis nagyjából 23 ezer forint.

Az óráról itt találtok további információkat: Microwear H5 4G Smartwatch Phone

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.