Válassza az Oldal lehetőséget

Vírusáradat volt 2005 második félévében

Az elmúlt hat hónapot a vírusok számának soha nem látott mértékű növekedése és két nagyobb járvány határozta meg: 40 ezerrel emelkedett a vírusok száma és megsokasodtak az adathalászati kísérletek.

Az F-Secure közzétette IT-biztonsági beszámolóját a 2005-ös év második félévéről. Eszerint 2005 második felében a vírusok száma 110 ezerről mintegy 150 ezerre emelkedett – ilyen mértékű növekedésre soha nem volt még példa a vírusok történetében. Ezzel párhuzamosan jelentősen visszaestek a hálózati férgekkel végrehajtott tömeges támadások. Mindössze két nagyobb fertőzés történt: szeptemberben a Zotob féreg okozott nemzetközi szinten is nagy fennakadásokat, november elején pedig a Sober.Y féreg árasztotta el a levelezőrendszereket.

Szeptember végén az F-Secure észlelte, hogy a Sony által alkalmazott digitális jogkezelő szoftver rootkit technológiát használ, és jelezte ezt a hanglemezkiadónak. A több mint egy hónappal később kipattant Sony rootkit botrány aztán világszerte igen nagy problémát okozott a szórakoztatóipari óriásnak. A nemzetközi hírverés hatására számos adatbiztonsági és sebezhetőségi kérdés merült fel a Sonyhoz hasonló vállalatoknál.

2005-ben megsokasodtak az adathalász (phishing) támadási kísérletek, amik közvetlenül az online bankok ügyfeleit érintették – és nagy nyereséggel kecsegtették a rosszindulatú kódok szerzőit. Jó bevételi forrásnak bizonyultak a természeti katasztrófák után kiküldött hamis adománygyűjtő levelek is, amik az emberek hiszékenységét és segítőkészségét használják ki.

Novemberben a mobil rosszindulatú kódok száma átlépte a százas határt. A mobilvírusok számának ilyen mértékű növekedése arra utal, hogy az azokat létrehozó bűnszövetkezetek komolyan ki akarják aknázni ezt a területet.

Lépést tartva az IT-bitonsági fenyegetések fejlődésével az F-Secure számos új terméket mutatott be az utóbbi hat hónapban, köztük az F-Secure Internet Security 2006 szoftvert és a vállalat első hardvermegoldását, az F-Secure Messaging Security Gateway készüléket.

A szerzőről