Válassza az Oldal lehetőséget

A Grid 2 adhatja az első igazi pofont a Keplernek

A forward+ lighting technika és a Global Illumination két olyan megoldás, mely a szemkápráztató grafika mellett brutális számítási teljesítményt igényel.Grid-2-Preview-Aufmacher A Dirt Shutdown alatt bizonyosodott be elsőként, hogy az NVIDIA Kepler architektúrája nem túl jól viseli a komplex számításokat. Mivel a Grid 2 ugyanerre a motorra épül, ennek megfelelően nem okozhat meglepetést, ha a GeForce 600-as család nem brillírozik.

Történt ugyanis, hogy a német PC Games Hardware megkapta a Grid 2 előzetes verzióját, amit rögtön le is tesztelt pár grafikus kártyával. Nem csalunk sokat azzal, ha azt állítjuk, hogy a GeForce GTX 680 nagy átlagban megközelíti a Radeon HD 7970 GHz Edition sebességét, ezzel szemben most még a HD 7870-től is kikap. Ezért biztos nem érdemel dicséretet a zöld vitéz, hiszen az árából akár két ilyen Radeon kártyát is vehetnénk.

Grid-2-Preview-Benchmarks-1080p-4xMSAA 

A bevezetőben már céloztunk rá, hogy szerintünk mi fekszi meg a Kepler gyomrát. A GeForce GTX 680-nál a forward+ lighting és a Global Illumination 39 százalékkal veti vissza a sebességet, miközben a Raden HD 7870-nél ez a szám alig 22%. A megoldás tehát kézenfekvő, le kell tiltani ezt a két képjavító eljárást, s azon nyomban feltámad a zöld harcos. A probléma már csak az, hogy a Radeon HD 7970 GHz Edition ezen két effekt aktiválása mellett is hasonló tempót kínál, mint a zöld nagyágyú, vagyis a GeForce GTX 680 hasonló sebességet csak gyengébb képminőség mellett tud előállítani. 

Grid-2-Preview-Benchmarks-Forward -Global-Illumination-1080p-4xMSAA
A Gaming Evolved háttérrel bíró Grid 2 végleges változata természetesen még mutathat javulást, s az NVIDIA driveres részlegét sem kell elfelejteni, mindazonáltal nem sok esélyt látunk arra, hogy lényegesen változna az összkép.

Grid 2_Preview_maxed_und_downsampled_PCGH_19

Mire alapozzuk az előbbi kijelentést? Érdemes megfigyelni a GeForce GTX 570 és a Radeon HD 6950 párost, mert az jól mutatja, hogy az Ego Engine jobbára a Keplerrel áll hadilábon. Mivel a Global Illumination csak annyiban különbözik a klasszikus ray-tracing megvalósítástól, hogy a visszapattanó fénysugarakat is számításba veszi, ezért a LuxMark (talán a legnépszerűbb program a ray-tracing tesztelésére) egy hiteles alap lehet ebben a kérdésben. Az előbb említett alkalmazásban a Kepler annyira gyengén muzsikál, hogy még a Fermi is fejtörést tud okozni, miközben a GCN alapú Radeonok igazán elemükben vannak. Ezek után nagyjából érthető, hogy a Grid 2 miért lett ilyen gépigényes, s miért nem ápol jobb barátságot a GeForce GTX 680-nal.

Kuponok

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

BGf9fbb9
LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

BG0a57fc

banner