Válassza az Oldal lehetőséget

A HP kapta a “KarrierStart Top Vállalat 2011” címet

A HP kapta a “KarrierStart Top Vállalat 2011” címet

 

Az Aon Hewitt és az AIESEC a Figyelővel és a Profession.hu-val karöltve 2010 végén indította el az új Munkáltatói Márka Kutatását azzal a céllal, hogy összeállítsa azon munkáltatók listáját, amelyek a legjobb választást jelentik egy pályakezdőnek.

 

 

A kutatás célja az volt, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanulók, továbbá a pályakezdők és a már több éves munkatapasztalattal rendelkezők munkaerőpiacról alkotott véleményét térképezze fel. A kérdőíveket 33 ezren töltötték ki, köztük 8 ezer diplomás pályakezdő, akik több, mint 230 vállalatot értékeltek. Pontos képet adtak a vállalatok ismertségéről, vonzóságáról és megkülönböztető jellemzőikről, munkaerő-piaci versenytársaikról, továbbá versenyelőnyeikről és egyedi vonásaikról. Az eredmények alapján két toplista készült. Az egyiken azok a cégek szerepelnek, amelyeket a pályakezdők a legvonzóbbnak tartanak, a másik, a "KarrierStart Top Vállalatok" listája pedig a nyolc legnépszerűbb területen rangsorolta a cégeket, köztük az informatika területén is.   

A listán szereplő győztes vállalatok a fizetés vonzereje mellett a hírnév és a sikeresség tekintetében térnek el leginkább társaiktól. A legújabb diplomás nemzedék választási szempontjainál sokkal inkább előtérbe kerül a szakmai fejlődés, a csapatmunka, valamint az életvitel egyensúlya. A pályaválasztók körében a vállalatok márkanevének értéke továbbra is egyértelmű húzóerő.  

„A HP a világ meghatározó informatikai cége, ezáltal sokrétű karrier- és tanulási lehetőséget kínál a munkavállalói számára. Fontos, hogy a fiatal, új kollégák új gondolatokat hozzanak a cégbe. Ezáltal biztosított az, hogy a HP által nyújtott, kreativitásra és új ötletekre nyitott munkakörnyezetben később sikeres munkát végezhessenek. A HP-nál kiemelten foglalkozunk a pályakezdőkkel, ezt támasztja alá az is, hogy a problémáikat jól ismerő, frissen végzett kolléga foglalkozik velük. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a munkavállalók számára mind nagyobb vonzerőt jelent a rugalmas munkaidő és az otthoni munkavégzés lehetőségének biztosítása is” – nyilatkozta Kovács Krisztina, a Hewlett-Packard Magyarország humán erőforrás menedzsment vezetője.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.