Válassza az Oldal lehetőséget

Az AMD nem érintett az adatlopásban

Az FBI további részleteket hozott nyilvánosságra a volt Intel-alkalmazott meglehetősen amatőr adatlopási ügyéről.

Mint arról tegnap beszámoltunk, Biswahoman Pani, az Intel korábbi alkalmazottja ellen vádat emeltek, mivel több bizalmas dokumentumot is eltulajdonított volt munkaadójától. Az FBI — valószínűleg a nagy érdeklődés hatására, illetve azért, hogy az AMD érintettségét tisztázza — további részleteket is nyilvánosságra hozott. Pani 2008. május 29-én felmondott az Intelnél, azt állítva, hogy egy árfolyamfedezeti alappal kapcsolatos üzletből kíván megélni, összegyűlt szabadságát pedig kivette a felmondási idejére. Bár utolsó munkanapja június 11-e volt a cégnél, június 2-án elkezdett dolgozni az Intel legnagyobb riválisánál, az AMD-nél, így mindkét cég alkalmazásában állt körülbelül kilenc napig. Már Pani hirtelen váltása is elegendő lett volna ahhoz, hogy nagyon kellemetlen helyzetben találja magát, ugyanis a szerződése egészen biztosan tartalmazott olyan korlátozást, amely megtiltja számára, hogy a cég versenytársánál helyezkedjen el.

Az FBI által nyilvánosságra hozott nyomozati anyag szerint Pani az éves teljesítményértékeléskor “a várakozások alatti” minősítést kapott tavalyi munkájára. A mérnök beismerte, hogy az értékelés felzaklatta, mint ahogy az a tény is, hogy feleségétől távol kellett élnie. (ő a cég hudsoni irodájában, Massachusettsben dolgozott, míg felesége az Intel egyik kaliforniai irodájában.) Pani kérte felesége áthelyezését, de mégis órákkal azután beadta a felmondását, hogy megtudta: az Intel elfogadta az áthelyezési kérelmet. Főnöke másnap, május 30-án beszélt Panival, aki akkor azt állította, hogy a felmondási időre kivett szabadságának első két napját új karrierjének beindításával fogja tölteni, míg a fennmaradó időben a feleségének segít majd költözni. Így június 11-ig maradt a cég alkalmazásában.

A mérnök eltitkolta, hogy 2008 februárja óta tárgyalt az AMD-vel egy állás ügyében, és június 2-tól kezdődően a cég alkalmazásba is vette. Az Intelnél június 11-i távozásakor jöttek rá Pani kettős alkalmazotti státuszára. Ekkor céges laptopját azonnal átvizsgálták, és a gépen talált naplóállományok alapján rájöttek, hogy Pani sokszor használta az Intel Anacapa adatbázisát a június 8-a és 10-e közti időpontokban, tizenhárom bizalmas dokumentumot pedig le is töltött onnan. (Ezt megelőzően Pani öt év alatt mindössze háromszor használta az adatbázist.)

Az FBI július 1-jén folytatott házkutatást Paninál, ahol nyolc Intel-dokumentumot és tizenkilenc CAD-tervet találtak. Valamennyi anyag bizalmas, titkos vagy szigorúan bizalmas besorolású volt. Amikor kikérdezték Panit, a mérnök beismerte, hogy elhozta a cégtől az adatokat, de azt állította, hogy pusztán kíváncsiságból, illetve azért, hogy segítsen a feleségének tanulni a hudsoni irodában betöltött új pozíciójához. Feleségének munkája azonban nincs semmiféle összefüggésben azokkal az anyagokkal, amelyeket Pani eltulajdonított.

A nyomozás semmiféle bizonyítékot nem tárt fel azzal kapcsolatban, hogy az AMD-nek köze lenne az adatlopáshoz, vagy egyáltalán tudott volna róla. Az FBI szerint a mérnök a letöltött adatokat a saját hasznára fordította volna oly módon, hogy a belőlük ellesett ötleteket és koncepciókat a sajátjának állítja be az AMD-nél, de sohasem próbálta meg felajánlani, vagy éppen eladni azokat az AMD-nek.

Az AMD nem érintett az adatlopásban

A legnagyobb valószínűség szerint maga az AMD lett volna, aki feljelentést tesz Pani ellen, hogyha az ellopott anyagokat megpróbálja eladni a cégnek, vagy ha rájönnek, hogy lopott inteles adatok vannak Pani birtokában.

A szerzőről

Kuponok

[4+32G] H96Max M1 Smart TV Box Android 13 Rockchip 3528 Quad 4K 8K Video Dual WIFI6 Set Top Box H.265 Bluetooth 4.0 Player

[4+32G] H96Max M1 Smart TV Box Android 13 Rockchip 3528 Quad 4K 8K Video Dual WIFI6 Set Top Box H.265 Bluetooth 4.0 Player

BG1222d3
TENGOO HJ-15 Heated Jacket 15 Heating Zones USB Charging Thermal Warm Jacket Motorcycle Men's Heated Hooded Coat Outdoor Sportswear

TENGOO HJ-15 Heated Jacket 15 Heating Zones USB Charging Thermal Warm Jacket Motorcycle Men's Heated Hooded Coat Outdoor Sportswear

BGEUHJ15A
[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

BG171d07

banner