Válassza az Oldal lehetőséget

Csökkenhet az ATI kártyák ára

A napokban megjelent pletyka szerint az ATI csökkenti X1000-es sorozatának árát, miután az NVIDIA hivatalosan is kiadja 7900-as videokártyáit. A kanadai gyártó valószínűleg ezzel reagál az NVIDIA korábbi, szintén pletykaszintű árcsökkentésére.

A szóbeszéd alapján az ATI legerősebb kártyája, a Radeon X1900 XTX 549 dollárba, azaz “mindössze” körülbelül 110 000 forintba fog kerülni, az XT változatért pedig 479 dollárt (kb. 96 000 forintot) kell majd kipengetni. Az elődeiért, a Radeon X1800 XT 512 MB-os és 256 MB-os változataiért pedig körülbelül 299 dollárt, azaz mintegy 60 ezer forintot kell a boltban hagynunk.

Ezek mellett még meg kell említenünk, hogy az ATI hamarosan megjelenő közép-felsőkategóriás kártyájának, a Radeon X1800 XL 512 MB-nak pedig szintén 299 dollár (kb. 60 ezer forint) lesz az indulóára.

Érdemes azonban megvizsgálni a konkurenciát is. Az NVIDIA zászlóshajója, a GeForce 7900 GTX 512 MB csupán 499 dollárjába (kb. 100 ezer forintba) fog kerülni, a butított változat, a GeForce 7900 GT pedig 299 dollárt (kb. 60 ezer forintot) fog kostálni. Az eddigi csúcstartó, a GeForce 7800 GTX 512 ára pedig 399 dollárra (mintegy 80 ezer forintra) fog csökkeni.

A nemhivatalos forrás még megemlíti a Radeon X1800 GTO-t, aminek várható ára 199 és 249 dollár között fog mozogni (40-50 ezer forint), kistestvéreiért, a Radeon X1600 XT-ért és a Radeon X1600 Próért pedig rendszerint 149 és 109 dollárt (30-22 ezer forintot) kell kiadni.

Az ATI Technologies hivatalosan nem kommentálta a pletykában elhangzottakat.

A szerzőről