Válassza az Oldal lehetőséget

Fejlődik a DolphinAttack

Fejlődik a DolphinAttack

Veszélyesebb lett, ráadásul még távolabbról működik.

Fejlődik a DolphinAttack

A DolphinAttack névvel illetett támadási módszer az olyan hangalapú digitális asszisztenseket célozza, mint például a Siri, az Alexa vagy a Google Now. A dolog lényege nagyon röviden annyi, hogy ultrahanggal különböző műveletekre tudják rávenni az okos eszközöket – ezek a hangok az emberi fül számára nem érzékelhetőek, a készülékek viszont értelmezni tudják.

Bár már az első próbálkozások is rémisztő képet festettek, a kaliforniai Berkeley kutatói az elmúlt hónapokban sokkal tovább merészkedtek: az utasításokat sikerült beágyazniuk különböző állományokba, így a támadás akkor is kivitelezhető, miközben a gyanútlan felhasználó mondjuk zenét hallgat, esetleg telefonál. Értelemszerűen az előbbiek okán a hackerek még inkább rejtve tudnak maradni.

Más területen is történtek előrelépések: az Illinois-i Egyetem szakemberei 25 láb távolságból (kb. 7,6 méter) végeztek technikai demonstrációt, ami jelentősen több, mint amit korábban láttunk (130-180 cm). A falak még ugyan áthatolhatatlan akadályoknak bizonyultak, egy nyitott ablak viszont már elégséges ahhoz, hogy a támadást viszonylag nagy távolságból (épületen kívül) indíthassuk. Várhatóan az ultrahangos technológia fejlődésével tovább nő az áthidalható táv.

Forrás: nytimes.com