Válassza az Oldal lehetőséget

A Google vezérigazgatója még több közös projektet akar az Apple-lel

A Google vezérigazgatója még több közös projektet akar az Apple-lel
Sundar Pichai, a Google és az Alphabet vezérigazgatója kijelentette, hogy további együttműködést szeretne az Apple-lel.

A Google vezérigazgatója még több közös projektet akar az Apple-lel

A Google és az Apple együtműködéséről szóló hírek meglepték a világot, hiszen ha két cég konkurense egymásnak, akkor a Google és az Apple mindenképpen az. Ami közbeszólt, az ebben az esetben is a koronavírus volt.

A cégek ugyanis közösen fejlesztettek ki, és tettek ingyenesen elérhetővé egy API-t, ami képes arra, hogy figyelemmel kísérje mozgásunkat, és értesítsen minket, ha ismert koronavírusos személy közelében jártunk. Az API a Bluetooth-t használja, így a működéséhez elengedhetetlen, hogy a nálunk lévő telefonon a a Bluetooth be legyen kapcsolva. Ha így van, és olyan ember telefonja közelébe kerül a mobilunk, akiről később kiderül, hogy beteg volt, mi is értesítést kapunk.

google

Az API már elérhető Androidra és iOS-re is, és a cégek arra számítanak, hogy fejlesztők, vagy akár kormányok fogják felhasználni a kontakt kutatás eredményesebbé tételére.

Úgy tűnik, hogy Sundar Pichai-nak tetszik ez az együtmműködés, mert kijelentette, hogy a jövőben egyre több ilyet szeretne látni. Nyilatkozata szerint rendszeresen kommunikál Tim Cook-kal, az Apple vezérigazgatójával.

 

További hasonló hírek oldalunkon

 

Forrás: Link1

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.