Válassza az Oldal lehetőséget

Képeken a Motorola Xoom 2

Képeken a Motorola Xoom 2

Képeken a Motorola Xoom 2Az előd, a Xoom az Apple nagy riválisának számított megjelenése előtt, ám az eladási mutatók nem voltak kifejezetten meggyőzőek. Most itt a Xoom 2, melyből rögtön két méretet is kapunk.

A 10,1 colos Xoom 2 és a 8,2 hüvelykes Xoom 2 Media Edition kijelzője is Gorilla Glass védelemmel, valamint roppant vékony profillal rendelkezik. Olyannyira, hogy a kisebb modell “vastagsága” megegyezik az iPhone 4-ével. Hivatalos  ismertető nem jelent meg egyelőre, szóval csak a képekre hagyatkozhatunk, amiből kiderül, a hátlapra 5 megapixeles kamera- míg az előlapra egyelőre ismeretlen felbontású optika kerül. Emellett mini USB/HDMI portokkal is találkozhatunk, a készülékek ferde hátlapjára kerül a Power és a hangszabályzó gomb is. Az új Xoom-ok is kitűen reprezentálják, lehet az Apple táblagépétől különbözőt tervezni, a Samsung vádjainak ellenére. 

Mindkét modell Android 3.2-t futtat majd és 2012 elején érkezik. Milyen hardvererrel? Jó kérdés, de valószínűleg nem kell féltenünk a Motorolát. Sokkal inkább a ráfordított marketingmunkálatokon múlik majd a siker.

motorolaxoom2duoli01-575x258

motorolaxoom2duoli02-575x349