Válassza az Oldal lehetőséget

Megint átalakul a Start Menü!

Megint átalakul a Start Menü!

Ezúttal inkább csak kisebb ráncfelvarrás történt, de így is sikerült javítani a teljesítményt és a megbízhatóságot.

Megint átalakul a Start Menü!

 

Mint ismeretes, a Windows 10 következő verziója (19H1) májusban lát napvilágot, úgyhogy aki még nem tette meg korábban, az most már mindenképpen olvassa el az ide vonatkozó cikkünket! Nyilván egy ekkora horderejű frissítésnél roppant nehéz minden újításról beszámolni, a főbb pontokat azonban mindenképpen ajánlatos kiemelni. Ilyen pl. a Start Menüt érintő fejlesztés, mely lényegében három pontban foglalható össze:

  • A Microsoft egy saját folyamatba helyezte a Start Menüt (StartMenuExperienceHost.exe, a helye pedig a: C:\Windows\SystemApps\Microsoft.Windows.StartMenuExperienceHost_cw5n1h2txyewy). A Start Menü jelenleg az Explorer héj része, ha ez a folyamat valami miatt belassul, akkor az magával viszi ezt a komponenst is. Az előbb említett változtatás révén ez a probléma megoldódik, illetve a programozók szerint ilyenformán javul a stabilitás is;
  • A következő újítás a jobb használhatóságra törekszik: a jobb gombos helyi menüvel most már a csoportok is törölhetőek a Start Menüből – ehhez egyszerűen csak a törlendő csoportcímkére kell kattintanunk;
  • Új telepítésnél a Start Menü az eddig megszokott két oszlopos elrendezés helyett egy oszlopban jeleníti meg az elemeket, valamint kibővült az eltávolítható alkalmazások sora is.

windows 10 start menu 19h1Sokkal ízlésesebb (+). 

A fenti újdonságokat tehát a hamarosan érkező Windows frissítés részeként élvezhetjük.

Forrás: ghacks.net

Kuponok

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

BG171d07
[EU DIRECT] ENGWE L20 Electric Bike 13Ah 250W 20*4.0 Fat Tire Electric Bike 66-140km Mileage Range E Bike for Mountain Snowfield Road EU DIRECT

[EU DIRECT] ENGWE L20 Electric Bike 13Ah 250W 20*4.0 Fat Tire Electric Bike 66-140km Mileage Range E Bike for Mountain Snowfield Road EU DIRECT

efsENGL2024
ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

BGc5304b

banner