Válassza az Oldal lehetőséget

Szeptemberben már tényleg jönnek az összehajtható mobilok

Szeptemberben már tényleg jönnek az összehajtható mobilok

A Samsung idén a Galaxy Fold kapcsán megint begyűjtött egy bazi nagy fekete pontot, ráadásul lehet, hogy a Huawei beelőzi.

Szeptemberben már tényleg jönnek az összehajtható mobilok

A nyárelő egyik legnagyobb sztorija volt, hogy a Samsung mindenkit megelőzve dobja piacra a Fold nevű, hajlékony kijelzős, összecsukható telefonját. Aztán mind tudjuk mi történt, a tesztelők leszedték a kijelzőről a védőfóliát, amiről kiderült, hogy nem is védőfólia, hanem a kijelző szerves része volt. Ráadásul nem ez volt az egyetlen hiba. A zyanéroknál túl nagy volt a rés, így oda mindenféle eszennyeződés bekerült, akadályozva a nyitást. Egy mai bejegyzés a Samsung oldán arról tanúskodik, hogy a hibákat elhárították, így elméletben semmi sem áll a forgalmazás útjába. A “védőfólia” szélét behajtották a keret mögé, így nem lehet lehúzni, a zsanérok alsó és felső végére porvédő sapkák kerültek, az illesztéseknél pedig csökkent a távolság az alkatrészek között, így elméletben ott sem juthat be piszok.

A Samsung Galaxy Fold szeptemberben fog megjelenni, ezzel pedig csak egy baj van, könnyen lehet, hogy a Huawei a Mate X-szel beelőzi!

mate x

Már júniusban is hallottunk a Huawei részéről olyan ígéreteket, miszerint a telefon legkésőbb szepteberben a boltok polcaira kerül, ám a friss információk már arról szólnak, hogy a szeptemberi időpont a legutolsó dátum, könnyen lehet, hogy a mobi már augusztusban kapható lesz. A készülék Kínában már megkata a szükséges engedélyeket, így akár az is előfordulhat, hogy július legvégén vagy augusztus elején a kínai vásárlók kezében lehet, míg a szeptemberi időpont a globális  megjelenést jelöli. Úgy tűnik tehát, hogy a Huaweinek bejött a kivárás, mert egyrészről nem kellett megint óriási blamába kerülniük, más részről az így nyert idő miatt az alapos tesztelés ellenére is megelőzhetik a Samsungot.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy bármit vennétek, vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert olyan kupon nincs, amit mi nem találunk meg! Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is! 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.