Válassza az Oldal lehetőséget

Tronsmart Element Mega – akkumulátoros féltégla remek basszussal

Tronsmart Element Mega – akkumulátoros féltégla remek basszussal

Újabb Tronsmart hangszórót próbálhattunk ki, ez sem okozott csalódást.

Tronsmart Element Mega – akkumulátoros féltégla remek basszussal


Bevezető

Nagyon örültünk neki, amikor a Tronsmart képviselője megkeresett minket, hogy lenne-e kedvünk kipróbálni egy hangszórójukat. Az Elemet T6 megérkezett s levett a lábamról, de nem csak engem, hanem minden ismerősömet is, akinek megmutattam.

tronsmart element mega 4

A cikk megjelent, én pedig kaptam egy újabb levelet még tavaly ősszel, hogy lenne itt egy másik Element is, a Mega, mit szólnék hozzá, ha kipróbálhatnám. Természetesen rábólintottam, hogy aztán hónapokig nem történjen semmi. Ám nagy meglepetésemre múlt héten csöngetett a postás és meghozta az Element Mega-t, amiről már teljesen lemondtam.


Csomagolás

A hangszóró doboza, hasonlóan a T6-hoz, igazán jó minőségű darab. A fedél itt is mágneses zárat kapott, a kivitelezés egyáltalán nem megszokott ebben a kategóriában. A hangfalat kiemelve a puha csomagolásból találunk egy kisebb dobozt, ebben két kábelt, egy USB és egy jack-jack madzagot, valamint kapunk egy használati utasítást is.


Külső és belső

Amíg az Element T6 egy termoszra hasonlított, addig az Element Mega inkább egy féltéglára hajaz, de nem csak a forma, hanem a tömege miatt is, ami nem kevesebb, mint 662 gramm. Persze a nagy tömeg meglepő, ha tudjuk mennyi vas van a dobozban. Ebbe a teljesítményéhez képest apró jószágba ugyanis két hagyományos hangszórón kívül beépítettek még egy passzív mélynyomót is. Legalábbis azt gondolom, hogy passzív, mert a teljesítményre vonatkozóan egyetlen leírásban sem adtak meg értéket hozzá, de a membrán ott van középen, és „szól” is. Ha jól sejtem, akkor a hangszórók hátsó része felől megmozgatott levegőt vezetik a membrán mögé.

tronsmart element mega 7

Egy Bluetooth kapcsolattal megáldott hangfalról általában nem lehet sokat írni, mert azon túl, hogy összekapcsoljuk a telefonunkkal és megszólaltatunk valami zenét nem sokat tudnak. Azonban a Tronsmart Element Mega esetén kicsit más a helyzet!

A Bluetooth kapcsolat tehát adott, de extrának itt a TWS funkció, amiről mostanában a Bluetooth fülesek kapcsán szoktunk olvasni. Ez a képesség az, amivel megoldható, hogy az Apple Airpod szerű eszközöknél a két oldali fülbe dugós cuccot kábel nélkül összekapcsoljuk, aztán a két különálló Bluetooth eszközt egyként, sztereó módban használjuk. Nos, az Element Mega is tudja ezt a trükköt, vagyis megtehetjük, hogy nem egy, hanem két ilyen hangszórót szerzünk be, összekapcsoljuk őket, az egyik jön a sztereó jobb- a másikon a bal csatornája. Ezzel a megoldással rögtön van otthon egy összesen 80 watt teljesítménnyel rendelkező Bluetooth hangfalpárunk, amivel kiválthatunk például egy TV alá telepített hangprojektort

tronsmart element mega 8

Ha nem szeretnénk Bluetootht használni, de maradnánk a vezeték nélküli kapcsolatnál, akkor csak egy NFC képes telefonra lesz szükségünk. Igaz, ezzel nem tudunk 20 méter távolságból zenét sugározni, de egyszerűen, kábel és különösebb konfigurálgatás nélkül használhatjuk.

Tudjuk jól, hogy a Bluetooth kapcsolat nem tesz jót a zene minőségének. Nem arról van szó, hogy Beethovenből Back Street Boys lesz, hanem arról, hogy a szűkös keresztmetszeten nem fog annyi jel áthaladni, amivel jó minőségű, veszteség mentes tömörítéssel csomagolt zenét hallgathassunk. A Tronsmart Mega erre is kínál megoldást. Használhatunk hozzá memóriakártyát vagy kábeles kapcsolatot is. Utóbbinál persze a mobilitás sérül, de valamit valamiért.

tronsmart element mega 9

Hab a tortán, hogy az Element Mega még kihangosítóként is funkcionál. Ezt valahogy úgy tessék elképzelni, hogy kirakjuk az íróasztalunkra, hallgatjuk a zenét (vagy nem), és ha érkezik egy bejövő hívás, akkor nem kell a telefont felvennünk és nem kell a munkát sem abbahagynunk, elég, ha kihangosítjuk a beszélgetést. A beépített mikrofon kapcsán kicsit elégedettlen vagyok, lehetett volna érzékenyebb is, de azért nem tartozik így sem a használhatatlan kategóriába.

tronsmart element mega 10

Amiről még mindenképpen szólni kell azok a vezérlőszervek a hangszóró tetején. Nagyon jól néznek ki a gombok, amik nem fizikailag kacsolhatók, hanem érintésérzékenyek. A háttérvilágítás miatt sötétben is könnyen megtaláljuk őket, sőt, a fényerő miatt sokszor „túl” könnyen, érdemes lett volna megoldani, hogy legalább kettő-, de még jobb lett volna, három fokozatban állíthatnánk az erősségét.


Működés, tapasztalatok

Mivel az Element T6 magasra tette nálunk a lécet abban reménykedtünk, hogy az Element Mega sem lesz rosszabb. Nos, nem lett az. Meglepően erős hangok érkeznek a dobozból, és ami örvendetes ezt meglepően tisztán teszik. Maximum hangerőn van már egy pici torzítás, hangosan hallgatva a magas hangok elég furán szólnak, kicsit túl élesen. A mély azonban rendben van mindenhol, a mérethez képest tisztes dübörgést produkál, kellenek is az aljára a gumitalpak, hogy ne akarjon elmászkálni az asztalon. A középtartomány nem egy őrület, de ez nem is csoda, valószínűleg nem az volt a cél a kialakításkor, hogy a lehető legszebben adja vissza a beszédtartományt. Ez persze a kihangosító funkciót sem segíti, de azt gondolom, hogy nem is az, hanem a zenehallgatás a fontos.

tronsmart element mega 3

Nagyon érdekes, hogy a kis méret ellenére a sztereó hatás szépen érződik. A Mega-hoz hasonló hangsugárzóknál sűrűn tapasztalom, hogy az egymáshoz közel ülő hangszórók miatt a sztereó lényegében teljesen eltűnik, de itt nem. A színpadkép meglepően széles, a jobb és baloldal szépen elkülönül.

tronsmart element mega 5

Ahogy feljebb írtam a kezelőszervek érintésérzékenyek, háttérvilágítással rendelkeznek. A használatuk könnyed érintésre is tökéletes, nehéz „félrenyomni” a gombokat. Ahogy olvashattátok kritika maximum azért érheti a megoldást, mert nem lehet a fényerőt állítani, illetve talán elég lett volna valami kis jelzőfény, és a kezünk közeledtére bekapcsoló háttérvilágítás is. De érzem én is, hogy ez már csak a csomó keresése a kákán, szóval nem is ragozom tovább.

tronsmart element mega 6


Összegzés

A Tronsmart Element T6 után már eleve nagyok voltak az elvárások, ez pedig nem jó egy tesztnél, könnyen félre viheti a tesztelőt, ha az amúgy tökéletes alany egy picit elmarad a várttól. Nos, a Tronsmart Element Mega esetén szerencsére ilyen nem történt. A minőség kívül és belül is hozta a várt szintet. Nem mondom, hogy rátett egy lapáttal, mert az már túlzás lenne, de mivel a T6 is lényegében hibamentes volt ennél többet nem akarhatunk a Mega-tól sem.

tronsmart element mega 12

Kellemes hang halkan hallgatva, erős és mély dübörgés a hangerőt emelve, szépen elszeparált jobb és bal csatorna, erős sztereó hatás jellemzi. A többféle mód, ahogy a zenét a hangszórókba juttathatjuk igazán megnyerő, és nagyon tetszik, bár sajnos kipróbálni nem volt lehetőségem a TWS funkciót.

tronsmart element mega 11

Összességében engem meggyőzött, sőt, meg is lepett, mert azt, hogy mennyibe kerül csak most, a cikk utolsó sorait írva néztem meg. A terméket megismerve minimum 5-6 ezer forinttal többre számítottam, így a 15 900 forintos bruttó árat tényleg barátinak érzem. Külön öröm, hogy ez az ár a hazai hivatalos forgalmazó értendő, ahol természetesen hazai garancia is vár minket.

Tronsmart SoundPulse weboldal itt: Bemutató a Tronsmart technlógiájáról

Ha meg szeretnél venni egy ilyen hangszórót, akkor itt teheted meg: Tronsmart Element Mega


Specifikáció

Modell:Tronsmart Element MEGA
Kompatibilitás:Minden Bluetooth képes eszköz
Bluetooth:Bluetooth 4.2
Hatótávolság:20 méter (nyílt terepen)
SoC:DSP (digitális jelfeldolgozás)
Hangszórók:2x20W – 4Ω 20W/53mm
Torzítás:<1.0%
Frekvencia:115Hz-13KHz
Akkumulátor:Beépített Lithium-Polymer akkumulátor, 3300 mAh/7.4V
Lejátszási idő:kb. 15 óra egy töltéssel
Töltés:5V/2.1A USB hálózati töltő (nem tartozék)
Lejátszás:APE/FLAC/MP3/WMA/WAV lejátszás microSD memóriakártyáról
Bemenet:3,5 mm sztereó jack AUX-IN
Méret:193mm x 57mm x 82mm
Tömeg:662,3g

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.