Válassza az Oldal lehetőséget

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell!

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell!

Segítünk kiválasztani a legjobbat, hogy benzinhiány esetén se kelljen gyalogolnod!

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell!


 

Millió és egy féle rollert lehet kapni. Erősebbet, gyengébbet, kiskerekűt és nagykerekűt, ballonos abroncsút és méhsejt mintázatút, elektromosfékest vagy tárcsafékeset. Rengeteg variáció és ezek keverékei várnak minket, így azoknak, akik tapasztalatlanok roller témában nehéz a választás.

Ebben a cikkben megpróbálunk irányt mutatni 5 olyan képesség kiemelésével, amik eldönthetik, hogy számodra egy adott roller megfelelő lesz-e. Adunk tippeket is az egyes változatokhoz, mutatunk példát mindenre, igyekszünk a lehető legolcsóbb megoldásokat kiválasztani az adott szegmensből.

kugookirin-s4-roller-teszt-8.jpg

Mutatunk rollert munkába járásra, kisebb vagy nagyobb távolságok leküzdésére, jobb vagy rosszabb útviszonyokhoz és olyat is, ami megfelelő lehet a szabadidő eltöltésére, esetleg természetjárásra is.

Sőt, röviden össze fogjuk foglalni azt is, hogy jelenleg milyen jogszabályok vonatkoznak a rollerekre, a rolleres közlekedésre, illetve azt is, hogy milyen szabályokra készülhetünk a közeljövőben!


 

Mi a roller a KRESZ szerint, és milyen szabályok vonatkoznak rá?

Kezdjük is azzal a cikket, hogy mi is az a roller! A legfontosabb, hogy a neten keringő információkkal szemben, a cikk írásának pillanatában a KRESZ nem ismeri ezt a járműosztályt, vagyis hivatalosan a roller nem létezik.

Ennek oka egyszerű, Két kereke van, van benne motor, de nincs se pedál, se ülés. Vagyis, nem lehet sem kerékpár, sem elektromoskerékpár sem segédmotoros kerékpár. Más meg nincs, amiből választani lehetne. Szóval jelenleg egyetlen járműosztályba sem lehet az elektromos rollereket besorolni.

laotie-es8-teszt-25.jpg

Emiatt aztán nincs megkötés a teljesítményre, nincs a sebességre, és arra sem, hogy hol közlekedhetünk vele. Persze vannak a KRESZ-nek egyéb szabályai, amik így is vonatkoznak rá. Például nem mehetünk fel autópályára velük, ha nem tudnak minimum 60 kilométer/órával haladni, mert az autópályán csak olyan járművel közlekedhetsz, ami képes elérni önerőből a 60 kilométer/órás sebességet. Nem fogyaszthatsz alkoholt, ha rollerezel, és még folytathatnám.

Amíg azonban az elektromos kerékpárokra van világos szabály, hogy milyen közlekedési eszközt nevezhetünk elektromos kerékpárnak, addig a rollerre ilyen, jelenleg nem létezik!

Van azonban egy jogszabály tervezet, ami elég világosan leírja a szabályokat, és mivel az ebben foglaltak elég logikusak, feltételezhetjük, hogy ezek a szabályok maradnak majd a későbbiekben, ha a tervezet már nem csak tervezet lesz.

kugookirin-s1-pro-teszt-5.jpg

Eszerint az elektromos roller lehet kis vagy nagyteljesítményű. Előbbi az elektromos kerékpárokhoz hasonló módon közlekedhet, utóbbira a segédmotoros kerékpárokra érvényes szabályok fognak vonatkozni (nagyvonalakban).

A kisteljesítményű rollerek maximális teljesítménye 350 watt lehet majd, az elektromos rásegítés maximum 25 kilométer/órás sebességig működhet. Ezekkel a rollerekkel használhatjuk majd a kerékpárutakat és nem kell se vizsga, se biztosítás, se semmi más.

Amennyiben a roller teljesítménye és/vagy a rásegítés felső határa ezeknél az értékeknél magasabb, úgy a segédmotoros kerékpárra érvényes szabályok lének érvénybe. Vagyis nem használhatsz kerékpárutat, kötelező lesz a védőfelszerelés, kell segédmotoros (vagy annál nagyobb) kategóriájú jogosítvány, kell kötelezőbiztosítás, lámpa elő és hátul és kell féklámpa is.

kugookirin-s1-pro-teszt-25.jpg

Cikkeimben, videóimban többször leírtam, elmondtam már, hogy egyáltalán nem hülyeség a teljesítmény felső határát ezen a szinten meghúzni, mert a 350 wattnál erősebb rollerekhez kell már ész, gyakorlottság, higgadtság. Az elektromos roller nem játék, de a nagyteljesítményűek végképp nem azok, hanem teljes értékű közlekedési eszközök, amikkel akár a normál városi forgalomban is gond nélkül elboldogulhatunk.


 

Milyen adatokat adnak meg a gyártók a rollerek esetén, és mennyire valósak ezek?

A gyártók által megadott fontosabb adatok a motor teljesítménye, az akkumulátor kapacitása, a maximálisan elérhető sebesség, a maximális hatótáv egy töltéssel, a maximálisan megmászható emelkedő szöge és a maximális terhelhetőség.

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 1

A gyártók ezeket az adatokat próbapados méréssel számítják ki, és az esetek többségében 65 kilós testtömeggel számolnak. Mit jelent ez?

Ez röviden azt jelenti, hogy a megadott végsebességet egy 65 kilós (vagy ennél könnyebb) ember tudja elérni, a megadott hatótávot pedig 65 kilós testtömeg, emelkedők és lejtők nélküli úton, fékezés, lassítás, gyorsítás nélkül érik el.

Vagyis a gyártó által megadott adatok maximum tájékoztató jellegűnek tekinthetők.

Mi a reális adat? Egy városi közlekedésnél folyamatosan fékezünk és gyorsítunk, előfordulnak kisebb – vagy nagyobb emelkedők és lejtők, és a testtömegünk sem egyezik meg egy megtermett kínai tömegével, vagyis túlnyomórészt nehezebbek vagyunk 65 kilónál. Ez utóbbi alól a hölgyek jelenthetnek kivételt, de tőlük nem illik a súlyról érdeklődni.

Ha egy gyártó azt mondja, hogy a rollere egy töltéssel képes 60 kilométert megtenni, akkor reálisan számolhatunk 40 kilométerrel, ha testesebbek vagyunk, akkor nyugodtan felezhetjük a gyár által megadott hatótávot.

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 2

Szerencsére a végsebességre nincs ekkora hatása a külső tényezőknek, maximum, ha emelkedőn megyünk fel. Nagyobb testtömeg esetén számolhatunk 10-20 százalék mínusszal, ez még elviselhető mérték.

A megmászható emelkedő valós szögét a testünk tömege fogja befolyásolni, szóval erre nem tudok pontos arányszámot állítani, mindenkinél más lesz.

A többi adat stimmel, vagyis a teljesítmény, akkumulátorkapacitás, ezek adottak.


 

Mit jelent a rollereknél megadott teljesítmény, mennyi kell belőle neked?

Egy átlag roller manapság 350 wattos. Ez a fentiek szerint még belefér a várható szabályozás szerint a kisteljesítményű kategóriába. Azonban a 350 watt nem sok, nagyobb testtömeg esetén kimondottan kevés is lehet.

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 3

Szóval, ha rollert keresel, akkor gondold végig, hogy milyen útvonalon fogod leginkább használni. Sík úton vagy nagyon minimális emelkedők esetén elég lesz a 350 watt. Azonban, ha közepes emelkedőket is meg akarsz mászni, akkor kevésnek fogod találni. Persze a testtömeg is számít, sík úton alig, emelkedőnél hatványozottan.

Szóval 100 kiló táján közepes emelkedőnél a 350 watt már semmire sem lesz elég, maximum, ha tolod a rollert.

A lényeg tehát, az esetek többségében a 350 watt elég lesz számodra, akár 120 kilós testtömegig, ezekkel elérhetsz 20-25 kilométer/órás sebességet, vagyis városba megfelelő lesz számodra. Egyéb esetekben érdemes az erősebb rollerek között nézelődni, még ha ez a szabályozásnál leírt „nehézségekbe” is ütközik.


 

Milyen kerékméretet és típust válassz?

A mai rollerek túlnyomórész 8- vagy 10 colos kerekekkel vannak szerelve, ezek között találsz durranásbiztost vagy ballonosat is. A durranásbiztos abroncsok között vannak a méhsejt mintázatúak is, ezek tömlő nélküliek, nem kell beléjük levegőt fújni, defekted sem lesz soha.

kugookirin-s4-roller-teszt-19.jpg

A tömlősek a megszokott kétrétegű megoldások, vagyis kívül egy keményebb futófelület belül egy felfújható tömlő. Ezek ki is tudnak lyukadni, szóval nem árt, ha tudsz defektet javítani.

A defektbiztos abroncs előnye, hogy nem durran ki, a hátránya, hogy nem igazán rugózik. A tömlős előnye, hogy elnyeli a kisebb úthibák okozta ütéseket, rezgéseket, a hátránya, hogy ki tud lyukadni.

kugookirin-s1-pro-teszt-12.jpg

Ha jó minőségű az út és kisebb távolságokat, maximum 5-6 kilométert teszel meg, akkor nyugodtan vedd a durranásmentes kerékkel szereltet, akár 8 colos kerékmérettel is. Ha nem tökéletes az út, illetve a megtett táv inkább 6-10 vagy még több kilométer, akkor a tömlőset válaszd, lehetőleg 10 colos kerékmérettel! Ilyen esetben nem árt, ha a rollernek van első és/vagy hátsó lengéscsillapítása is.

A lengéscsillapító hiánya ne riasszon el, ha a kerék tömlős, normál útminőség mellett ez is elég lesz.

A lényeg, hogy a rollernél a kis kerekek miatt sok rezgés érkezik az út felől, ettől hamar elfárad, elzsibbad a talpunk és a kezünk. Ez kis távolságnál nem jelent gondot, de közepes vagy nagyobb távnál rendkívül zavaró.


 

Milyen fékek vannak és melyik lesz neked a megfelelő?

Nem bontom szét a cikket még egy témára aszerint, hogy a meghajtás – vagyis a motor- az első vagy a hátsó kerékben van-e, de ebben a fejezetben, a fékek miatt erre is ki kell térnem. A motorféknél ugyanis kimondottan kellemetlen tud lenni, ha a motor elől van. Ez kisebb teljesítményű rollereknél nem gond, de nagyobbaknál szokni kell, hogy ne essünk át a kormányon egy erőteljes fékezésnél.

kugookirin-s4-roller-teszt-7.jpg

A rollerek nagyobb részén találunk tárcsaféket. Ezek lehetnek az első és/vagy a hátsó keréken is. A tárcsafékeket egészítheti ki a motorfék. Ezt dual féknek szokták nevezni. Ezeknél a dual fékes rendszereknél találkozhatunk olyan kifejezéssel, hogy e-ABS. Ez lényegében egy blokkolásgátló, ami csak a meghajtott, vagyis a motoros keréknél működhet, hiszen a blokkolás gátlását a motor végzi.

Csak elektromos fékkel csak a kisebb teljesítményű rollereken találkozhatsz. Ezek megint csak a kistávolságokra megfelelő, általában tömlő nélküli, 8 colos kerekekkel szerelt eszközök. Városba, jó útviszonyok közé simán választhatsz ilyet, sok pénz spórolhatsz, mert ezek a legolcsóbbak, és ezeknek a legalacsonyabb a fenntartási költsége. Defekted nem lesz és nem kopik a fékbetét sem.

laotie-es8-teszt-17.jpg

Nagyobb teljesítmény, nagyobb sebesség mellé már kell a tárcsafék, és/vagy a tárcsafék + motorfék kombó, de persze 350 watthoz sem árt már az ilyen.

A lényeg tehát a következő: Kis távolságokra (max. 5-6 Km) vedd nyugodtan a legolcsóbbat, ahol a motorfék is elég lesz. Rosszabb útviszonyok mellé, tipikusan 5+ kilométer távolsághoz válaszd a tárcsaféket vagy a tárcsafék+elektromos fék kombinációt.


 

Mit válassz városhoz és mit egyéb környezethez?

Élesen el kell különíteni a városi és az egyéb, pl. erdős terepre használható eszközöket. Ez nem jelenti azt, hogy adott esetben egy tereprollerrel ne lehetne városban közlekedni, viszont ez fordítva már nem mindig igaz, vagyis egy városi rollerrel nem biztos, hogy szerencsés kimenni az erdőre.

kugookirin-s1-pro-teszt-22.jpg

A fentiekből már kiderült, hogy a városi rollerek milyenek lehetnek, és az is, hogy figyelembe kell venned, hogy mekkora távot akarsz naponta megtenni, és milyen útviszonyok várnak. Eszerint tudsz majd választani. Erről nem is szeretnék már bővebben írni, inkább a tereprollerekről írok néhány mondatot.

Szóval, a terepezésre, vagy a nagyobb távok, akár 20-50 kilométer megtételére egy teljesen más kategória kell. Ezek a rollerek szinte kivétel nélkül 500+ wattosak, sűrűn előfordulnak duplamotoros verziók is. Elég nagyok, elég nehezek, nagy az akkumulátor, nagy a megtehető távolság, van komoly lengéscsillapás és van vastag, rücskös gumi (de választhatunk hozzájuk vastag, de sima városi gumit).

laotie-es8-teszt-6.jpg

Nagyon lényeges, hogy ezek a rollerek (bár némelyik gyárilag le van „fojtva”) már bőven a nagyteljesítményű rollerek közé tartoznak. Még a relatív kicsi, 500 wattos darabok is képesek 45-50 kilométeres végsebességre, a nagyobb, több ezer wattos darabok akár 80-100 kilométeres sebességgel is tudnak haladni.

Mindenképpen fontos leszögezni, ezek már nem gyerekek kezébe való darabok!

Vannak azonban olyan esetek, amikor nem tudok jó szívvel ajánlani egy 350 wattos vagy ez alatti rollert, csak a nagyobb teljesítményűeket, még akkor is, ha ez a későbbiekben jár némi áldozattal a használótól is, hogy mást nem mondjak, kell minimum egy segédmotoros jogsi. Ha van nagyobb A vagy B kategóriád, akkor az is elég lesz.

laotie-es8-teszt-22.jpg

Ha olyan helyen élsz, ahol sok a dombos rész, akkor a 350 wattot nem fogod szeretni. Ha tipikusan nagyobb távokat kell megtenned, a 350 wattot akkor is kevésnek fogod találni. Ha rosszak az útviszonyok, esetleg nincs mindenhol kerékpárút és a kocsik közé kényszerülsz, akkor sem lesz elég a 350 watt. Ha a testtömeged meghaladja a 100 kilót, akkor megint nagyobb rollert kell választanod.

Vagyis, nem kell neked mindenáron terepezni meg erdőt járni egy nagyteljesítményű rollerrel, előfordulhat, hogy munkába járáshoz is ez lesz a kellemes, és nem árt, ha esetleg ülés is van hozzá, hogy néha le tudj ülni kicsit, ha az út megengedi.


 

Javítás, szervizelés, avagy kell félni a külföldi vásárlástól vagy az itthon kevésbé ismert, ám jó áron kapható kínai rollerektől?

Ez egy kényes téma, és biztos sokan lesznek, akik nem értenek egyet velem bizonyos kérdésekben, de ez így van jól, ha mindenki ugyanúgy gondolkodna unalmas lenne a világ.

Sokan mondják, hogy csak a márkásat szabad megvenni, mert azok aztán úgy meg vannak építve, hogy csak na. Azok nem esnek szét, nem romlanak el, az akkumulátor is örökéletű. Nos, ez így ahogy van egy hülyeség.

A legtöbb roller, ha márkás, ha márkátlan jól meg van építve. Az olcsó rollerekbe az esetek többségében olcsóbb akkumulátorcellák kerülnek, esetleg nem márkás a tárcsafék vagy a lengéscsillapító, de kb. ennyi a különbség.

laotie-es8-teszt-19.jpg

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy márkás rollernél 1000 eladott darabból az első 1000 kilométer alatt 10 romlik el, addig az olcsóbbaknál 1000 darabból 20 vagy 30 fog elromlani. Ez dupla, sőt akár tripla különbség is lehet, ha az elromlott egységek darabszámot tekintjük, de az eladott gépek számához viszonyítva ez is, az is elenyésző.

Ez persze nem egy kutatás alapján leírt adat, csak próbálom egyszerűen magyarázni a különbséget a drága és az olcsó között.

Fontos tudni, hogy a drága és az olcsó rollerek esetén is, a komponenseket, elektronikát, lámpákat, fékalkatrészeket be lehet szerezni külföldi webáruházakból.

Vagyis ezek teljesen sztenderd alkatrészek, megveszed, kicseréled, vagy kicserélteted egy szerelővel, ha elromlik. A nagyobb kérdés az akkumulátor.

Mint az autóknál, úgy a rolleknél is az akkumulátorcsomagokat cellákból építik fel. Ezek szabványosított cellák, cserélhetők. Vagyis, hacsak nem égett le az egész pakk, akkor egy szakember ki tudja mérni a hibás cellákat és ezeket ki tudja cserélni az akkumulátor csomagon belül. Ez nem egy ördöngös dolog, de érteni kell hozzá.

laotie-es8-teszt-10.jpg

Vagyis, pont az akkumulátor az, amitől a legkevésbé kell tartani, mert míg szabvány cella „mindig” lesz, addig például egy motorvezérlőből lehet, hogy 5 év múlva már nem lesz a piacon, még akkor sem, ha egy jobb nevű cég rollerjét választottad.

Azt tanácsolom, hogy ha megteheted, akkor vegyél márkásat, de mindenáron. Olvass utána a neten a kiszemelt típusnak, ha nem ismered, és ha alapvetően jók a tapasztalatok, akkor a márkanév helyett fizess inkább a plusz szolgáltatásokért, fizess a jobb lengéscsillapításért, a nagyobb teljesítményért, vagy szimplán csak takaríts meg pénzt az olcsóbb megvásárlásával.

kugookirin-s1-pro-teszt-19.jpg

Nem ritka, hogy egy márkás roller árából kettő vagy akár két és fél kevésbé neves gyártótól származó is kijön. Erre szoktam mondani, hogy ha veszel egy olcsót, akkor vehetsz mellé tartaléknak egy másodikat is, amit ki sem bontasz, és még mindig olcsóbban jöttél ki, mint egy márkás darabbal.


 

Példák a különböző rollerekre

Olcsó rollerek kis távolságokra

Igyekeztem nem a kínálat legaljából válogatni. Az alábbi darabok teljesítményre, végsebességre beleférnek a kisteljesítményű kategóriába. Durranásbiztos, kisméretű kerekekkel vannak szerelve, lengéscsillapítás nincs. Kisebb távolságokra, 5-6 kilométer megtételére lesznek megfelelőek.

MEGAWHEELS S10

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 4

250 wattos, 8,5 colos durranásmentes kerekekkel, hátsó kerékbe épített meghajtással és motorfékkel. A maximális sebesség 25 kilométer óránként, a maximálisan megtehető távolság 177-22 kilométer. Ezek a gyári adatok.

A fentiek alapján ezt a rollert 5-6 kilométeres távok leküzdésére merem ajánlani kerékpárútra vagy jó minőségű aszfaltra. Nincs lengéscsillapítás, nem ballonosak a gumik, így reálisan hiába tudsz megtenni 10-15 kilométert egy töltéssel, erre nem lesz elég kényelmes.

De, ahogy fent írtam, nem szabad ettől a kategóriától félni, csak tudni kell, mire lehet normálisan használni. Városban (nem feltétlenül a fővárosban) az 5-6 kilométer bemenni a munkába, majd délután haza a legtöbbünknek elegendő. Akinek nem, az a következő fejezetben találja majd meg a neki való járművet.

Ennek a rollernek az ára a BG31d629 kuponkóddal cseh raktárból 117 ezer forint az alábbi linkre kattintva:

MEGAWHEELS S10

 

Hopthink HT-T4

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 5

Én inkább ennél maradnék, ha döntenem kéne ebben a kategóriában. Ránézésre egy tökéletes Xiaomi klónnal állunk szemben, amiről nagyon jók a vásárlói visszajelzések. Képességeiben jobb, mint az előző és az ára pedig megegyezik azzal.

Ez már 350 wattos, a maximális sebesség itt is 25 Km/óra, de megtehető táv a gyári adat szerint 32 kilométer, szóval a gyakorlatban testsúlytól függően 20-24 kilométert kinézek belőle. Persze hegyre fel jóval kevesebb lesz.

Ezen az első keréken van a hajtás, a kerekek itt is durranásbiztosak, a hátsó keréken pedig tárcsaféket találunk.

Ennek a rollernek az ára a cseh raktárból szállítva, a BGd4284d kuponkóddal 115 ezer forint az alábbi linken:

Hopthink HT-T4

 

AOVOPRO ES80

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 6

Harmadikként egy újabb Xiaomi klón. Ha megnézitek a képeket, akkor látni fogjátok, hogy külsőleg, de belsőleg is szinte teljesen megegyezik az előző darabbal. Csak szinte, mert ebben nagyobb kapacitású az akkumulátorcsomag, így valamivel drágább is.

A motor teljesítménye itt is 350 watt, a kerekek ismét 8,5 colosak és durranásbiztosak, viszont a gyártó a nagyobb akkucsomag miatt meg mert adni egy 25-35 kilométeres hatótávot. Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy ez közelebb áll a valósághoz, mint az előző típusnál megadott 32 kilométer. A valóságban  valahol 23-28 kilométerre számítanék ezzel az akkucsomaggal.

A roller ára a cseh raktárból a BG1ef37f kuponkóddal 125 ezer forint itt:

AOVOPRO ES80


 

Városi rollerek közepes távolságokra

A közepes távolság nálam olyan 15-18 kilométer maximum. Ezt sem a motor erőssége vagy a megadott hatótáv befolyásolja, hanem az, hogy milyen kerekekkel szerelték a rollert. Ilyen távolságokra a durranásmentes abroncsokat nem ajánlom.

Hopthink HT-T4 MAX

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 7

Az előző kategóriában is volt egy Hopthink roller, ez annak a nagyobb tesója. Külsőleg nem is nagyon különböznek. Persze a MAX valamivel nagyobb, hiszen ez már 10 colos kerekekkel van szerelve, és ezek a rollerek úgy általában is nagyobbak kicsit, mint a 8 colosak.

A motor itt is 350 wattos, tárcsafék nincs, a hátsó kerékre kapunk egy elég erős motorféket. Az akkucsomag méretes, így ezzel a rollerrel már 45-55 kilométeres hatótávot ígérnek. A reális inkább 30 körül lehet, de ez sem kevés már.

A roller kapott CE minősítést, vagyis az EU előírásoknak megfelel. A 350 wattos motor mellé a sebesség 25 kilométer per órában van szabályozva, de a gyártó megad egy 33 Km/órás sebességet is, így gyanítom, a 25-ös zár csak az EU miatt lett betéve és kioldható, ahogy sok más roller esetén is.

Összességében ezt a rollert már alkalmasnak látom közepes távolságok megtételére is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy töltéssel még Budapesten is átmehetünk északról délre vagy fordítva.

Ennek a rollernek az ára a cseh raktárból a BGd3d7c5 kuponkóddal 178 ezer forint itt:

Hopthink HT-T4 MAX

 

KugooKirin S4

kugookirin-s4-roller-teszt-6.jpg

A második tippem ehhez a kategóriához a Magyarországon jóval ismertebb Kugoo nevű cégtől érkezett. A KugooKirin S4-et volt szerencsém kipróbálni, tesztet, videót is készítettem róla, így elsőkézből tudok véleményt mondani.

Nagyon jó anyagokból épített roller, minden külső alkatrész, borítás fémből készült, sehol nem találkozunk zörgős, törős műanyagokkal. A hátsó keréken motorfék+tárcsafék dolgozik, és kapunk e-ABS-t is. Igazi különlegessége a műszerfal, ami hatalmas lett a megszokotthoz képest, így egy időben sok adatot le tudunk olvasni róla.

A motor itt is 350 wattos, az akkumulátor csomag egy kicsit kisebb, mint az előző gépnél, így a hatótáv is kevesebb, 40 Km. A maximális sebesség 35 kilométer óránként, de a terhelhetősége csak 100 kilogramm.

Elképesztően stresszmentes roller, nagyon finoman gyorsul, a fék is elég rá, szóval ez is jó választás lehet közepes távolságokra. Nagyjából 20-22 kilométerre számolhattok egy töltéssel a 100 kilós terheléssel, kisebb testtömeg esetén jócskán javul az eredmény.

Az ára BG40d205 kuponkóddal, cseh raktárból 145 ezer forint, vagyis finoman szólva is barátságos. Vásárlás az alábbi hivatkozáson:

KugooKirin S4


 

Városi roller nagy távolságokhoz

Ebben a kategóriában is három rollert ajánlok a figyelmetekbe. Ezek közül kettő már az eddigieknél nagyobb 500- illetve 60 wattos, a harmadik pedig 1200 wattos, ami elég kemény darab lesz viszonylag olcsón!

Iscooter Ix4 – 500 watt

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 8

Ez az a roller, ami véleményem szerint már szinte mindenre elég. Az erős, 500 wattos motorral már elérhető 35-40 kilométer per órás sebesség, 120 kilóig terhelhető és nem jelent akadályt a harminc fokos emelkedő sem. Elől és hátul is van lengéscsillapítás, plusz, a városra hangolt 10 colos kerekek tömlősek, így ezzel a rollerrel akár a gyári adatok között megadott 45 kilométeres maximum hatótáv sem lenne túl fárasztó. Persze itt sem szabad hinni a gyári adatoknak, érzésem szerint a 30 kilométeres hatótáv állhat közelebb a valósághoz, de ez sem kevés.

Jól néz ki, mindent tud, amit kell, normális fékek vannak rajta, megfelelő, de nem túl sok aez ereje, és van ülés is hozzá, ha szeretnénk ütközben robogós testhelyzetre váltani.

Ennek a rollernek az ára a cseh raktárból, a BG30722a kuponkóddal 251 000 forint. Vásárlás az alábbi hivatkozáson:

Iscooter Ix4

Iscooter Ix5 – 600 watt

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 9

Az előző roller nagyobb testvére, mindenből többet kapunk kicsit. Komolyabb lengéscsillapítást, terepen is használható gumik, strapabíró, terepen is terhelhető váz. Amúgy ezt is 150 kilóig terhelhetjük, de, ha a maximális terhelést használjuk (vagyis 120+ kilót nyomunk), akkor ez egy kicsit jobb lehet, mint a kisteső, mert 500- helyett 600 wattos a motor.

A gyári adatok szerint itt is van egy 45 kilométeres hatótáv, de a megmászható emelkedő nem 30- hanem 35 fokos. IP54-es vízállóság is van, ehhez is adnak ülést, a kormányon pedig nem csak a töltöttséget, hanem az akku feszültséget is figyelemmel kísérhetjük. Összességében tehát ez már egy vegyes használatra, terepre és városba is remekül használható eszköz. Sajnos az ára is magasabb kicsit, mert a BG959e25 kuponkóddal, ugyancsak cseh raktárból 299 000 forintért szerezhetjük meg az alábbi hivatkozásra kattintva:

Iscooter Ix5

 

Lamtwheel GYL002

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 10

A teljesítmény alapján ez már akár terepre is megfelelő lenne, hiszen nem egy-hanem két motor dolgozik benne, és ezek darabonként 600 wattosak, vagyis az összeteljesítménye 1200 watt. Ez persze azzal is együtt jár, hogy hiába nagy az akkucsomag, a megtehető táv nem nő drasztikusan. Ez persze azért is érthető, mert ezzel a rollerrel már akár 45 Km/óra sebességet is elérhetünk, ami rolleren azért nem kevés.

A gumik aszfaltra hangoltak, de a nagy sebesség miatt itt már igen korrekt féktárcsás féket kapunk az első és a hátsó kerékre is, ezek mellett pedig tisztességes lengéscsillapítás is jár a rollerhez.

Ezt a rollert már nyugodt szívvel merem ajánlani nagyobb utakra is, de nem szabad elfelejteni, hogy a cikk elején leírt tervezet szerint ez már nagyteljesítményű rollernek számít, így kerékpárúton nem használatod majd (jó eséllyel), ha a tervezet törvényerőre emelkedik.

Megjegyzem, egy ilyen teljesítményű és végsebességű rollerrel már az autók között a helyed, mert egy gyengébb autót legyorsulsz vele, és a sebességeddel sem fogod feltartani a forgalmat.

Abban is biztos lehetsz, hogy egy ilyen roller már ad némi élvezetet is, szóval, ha neked fontos az is, hogy élményt is adjon a járműved, akkor ezt szeretni fogod!

Ha ez lenne az álmod, akkor a BG9f9052 kuponkóddal cseh raktárból 283 ezerért tudott kosárba tenni itt:

Lamtwheel GYL002


 

Extrém rollerek

Nagy távolságok, brutális gyorsulás, nagy teljesítmény, nagy terhelhetőség és elképesztő végsebesség. Nagyjából így lehet összefoglalni ezt a kategóriát. Ezekhez a képességekhez már szélesre kell nyitni a pénztárcát, de ha egyszer belekóstoltál már az élménybe nehezen fogod tudni elengedni.

LAOTIE T30 Roadster

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 11

Ez a csoport leggyengébb tagja, hiszen mindössze 2 x 1600 wattos, Vagyis az első és a hátsó kerékben is 1600 wattos motor dolgozik, az összteljesítmény így 3200 watt. Lehet rendelni városi vagy terepgumival is, tőled függ hol akarod használni.

A képességek embert próbálóak. Egymotoros üzemmódban, 25 kilométeres sebességgel haladva, egy töltéssel 120 kilométert tud megtenni. Még ha le is számoljuk a szokásos értéket, akkor is kijön egy 80 kilométeres hatótáv.

Dupla motort, vagyis a teljes teljesítményt használva a hatótáv lecsökken, de az élvezeti faktor itt ér a csúcsra. Bődületes a nyomaték, lazán megmássza a 35 fokos emelkedőket, akár 200 kilóval is megterhelheted, a végsebesség pedig eléri a 70 kilométert óránként.

Egészen elképesztő adatok ezek, de mint írtam, az extrém kategóriának ez a leggyengébb darabja!

Ha szeretnél egy ilyet magadnak, akkor a ISSAMT30 kuponkóddal Lengyel raktárból 516 ezer forinttért megszerezheted az alábbi linkről:

LAOTIE T30 Roadster

 

LAOTIE ES18P

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 12

Sorban a második ez a szörnyeteg, aminek az összteljesítménye már 5600 watt. Ez is duplamotoros természetesen, egészen elképesztő lengéscsillapítást kapott, nem is szörnyeteg ez, hanem egy terminátor, ahol Te leszel az élő hús a fémvázon.

A gyártó azt mondja, hogy egymotoros üzemmódban 120 kilométert tehetünk meg egy töltéssel, duplamotoros csapatásnál még mindig kapunk 55-65 kilométert. A megmászható maximális emelkedő 50 (leírom így is mert elképesztő: ÖTVEN) fok, a maximális terhelhetőség itt is 200 kilogramm, a maximális sebesség pedig 85 kilométer per óra. Szóval ezzel lazán kimehetsz már egy országútra is.

Ezt az embertelenül erős szerkezetet is lengyel raktárból tudjuk megrendelni, az ára a BGfa4408 kuponkóddal 547 ezer forint. Annyi bónusz itt is van, hogy kiválaszthatod milyen gumit kérsz rá.

Ha megtetszett, akkor itt megtalálod:

LAOTIE ES18P

 

LAOTIE ES19 Steering Damper

Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell! 13

Ez pedig a mai cikk csúcsragadozója. Ha eddig nem találtál olyat, ami elég erős lett volna neked, akkor majd talán ez megfelel a 6000 wattos teljesítményével.

Egymotoros üzemmódban 135 kilométer, duplamotorosban 60-70 kilométer a megtehető táv egy töltéssel. A terhelhetőség itt is 200 kilogramm, a külső, a kinézet valami egészen durva. Itt aztán már minden van, (amúgy az előzőekben is) olajos tárcsafékek, e-ABS, nagyon komoly lengéscsillapítás, de kell is, hiszen az elérhető végsebesség 100 kilométer per óra.

Igazából nem is tudom, hogy szabad-e egy ilyen szerkezetre még a roller megnevezést használni. Nem roller ez, hanem egy motorkerékpár, amire nem tettek ülést.

Egy ilyen brutális gépért persze elég sokat kell már fizetnünk, a ISSAMLTES19 kuponkóddal is csak 596 ezer forintig csökkenthető az ár. Az egyetlen szerencse, hogy ez is EU raktárból, nem pedig Kínából érkezik, így a szállítás ingyenes.

Ha nem férsz a bőrödbe, akkor az alábbi hivatkozáson megveheted:

LAOTIE ES19 Steering Damper


 

Zárszó

Ez a cikk extrém hosszú lett, Wordben immár a tizedik oldalt írom. Nem túlzás, tudtam volna még legalább ennyit írni, de próbáltam a dolgokat zanzásítani, hogy legyen türelmetek végigolvasni.

Remélem látszik, és érthető lett, hogy rollerből rengeteg féle van, ami jó, mert mindenki megtalálja az igényeinek, pénztárcájának megfelelőt. Az egyetlen hiba, hogy sűrűn előfordul, hogy az igény és a pénztárca mélysége nincs összhangban, és kénytelenek leszünk engedményeket tenni.

Az azért látszik, hogy normál, városi használat esetén nem kell őrült pénzeket kiadni, hogy legyen egy benzinmentes, tömeg mentes közlekedési eszközünk. Városi használat esetén, az évről-évre gyérülő havas napok száma miatt, akár egész évre megfelelő lehet egy roller, hogy eljussunk A-ból B-be. Természetesen a villanyszámla sem lesz olcsóbb, de még mindig töredék a költség egy roller esetén, egy autóval szemben.

Szóval érdemes megfontolni a vásárlást, ahogy egyébként egyre többen teszik. Remélem ez a cikk a segítségetekre lesz ebben!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.