Mégsincs vége az olcsó online rendelés korszakának!
Július 1-től megszűnt a 22 euró alatti termékek vámmentessége, még sem változik szinte semmi.
Tartalomjegyzék Mutasd
Bevezető – avagy az előzmények
A webes kereskedelem őskorában vezették be a 22 eurós értékhatárt. Ez alatt nem kellett se áfát se vámot, se más költséget fizetnünk, ha EU-n kívülről rendeltünk, és a rendelés értéke (szállítási és egyéb díjakkal együtt) nem haladta meg a 22 eurót. Az eltelt sok-sok év alatt azonban a világ nagyot változott, és évről évre, rohamtempóban bővül az internetes értékesítés, így például a kínai áruházakból történő rendelések száma is.
A növekvő rendelésszám, a kínai kereskedők trükközései a csomagon feltüntetett értékekkel évről-évre egyre nagyobb bevételkiesést okoztak az EU tagállamainak, így valamit tenni kellett. Az EU döntéshozói azzal átvágták a gordiuszi csomót, hogy 2021 január 1-től eltörölték a 22 eurós határt, ám a pandémia miatt ezt az időpontot végül 2021 július 1.-re tolták.
Most, hogy túl vagyunk július első napján, már látjuk, hogy változtak a rendelések feltételei, és összességében elmondható, hogy azok számára, akik eddig kínai áruházból, jóval a hazai árak alatt szerezték be például a karácsonyi ajándékokat, továbbra sem kell izgulniuk. A lehetőség egyes áruházaknál továbbra is megmaradt, és se lényegi drágulással, vagy méretes vám (áfa) terhekkel sem kell számolnunk.
Hogy maradhat mégis olcsó a kínai áruház?
Az EU az új vámszabályokkal egyidőben létrehozott egy elektronikus rendszert, amibe az EU-n kívüli kereskedők regisztrálhatttak. Ez az úgy nevezett IOSS, ami egy betűszó, jelentése Import One-Stop Shop. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy az áruház eladja nekünk a terméket, aminek árába beépíti a célország (ahol a vevő él) áfa kulcsának megfelelő összeget. Ezt az áfa tartalmat az eladó befizeti az IOSS rendszeren keresztül egy központi számlára, ahonnan az EU a befolyó adót a tagországoknak szétosztja.
A nagyobb áruházak természetesen regisztráltak az IOSS rendszerbe, így mostantól feltüntetik, ha az adott termék árában az áfa benne van. Ez számunkra azt jelenti, hogy a termék megérkeztekor maximum a vámkezelés díjával kell számolnunk, ami sávosan, a termék árától függően lett kialakítva.
A kezdetektől az volt a kérdés, hogy az áruházak milyen módon fogják az áfát beépíteni az áraikba. Egyeseknél már év eleje óta megfigyelhető volt egy lassú áremelkedés, mások a plusz költség nagyobb részét magukra vállalták, így lényegében semmilyen árváltázást sem tapasztalunk. A legrosszabb eset az, amikor most, egyik napról a másikra 27 százalékkal minden drágább lett, ilyen például a komplett Aliexpress.
Mi a helyzet az EU raktárakkal?
Sokan legyintettek, amikor arról esett szó, hogy emelkedni fognak az árak. Azt mondták, az EU raktárból minden ugyan annyiba fog kerülni. Nos, részben igazuk lett, de csak részben. Egyes áruházak esetén valóban nem történt változás, másoknál pedig igen. Utóbbi körbe tartozik például a fent már említett Aliexpress, ahol raktártól függetlenül minden termék drágább lett 27 százalékkal, az EU raktárak esetén is.
Hol érdemes akkor vásárolni?
Természetesen olyan áruházakban, ahol a lehető legkisebb plusz költséggel kell számolnunk, ilyen például az egyik legnagyobb kínai áruház, a Banggood is!
Lássuk náluk milyen változások történtek!
Az első, hogy mostantól a termékeknél feltüntetik, hogy az ár tartalmazza e a forgalmiadót (áfa) vagy sem. Én még nem találkoztam olyan termékkel, ami ne tartalmazta volna. Jó hír, hogy mindössze ennyi változott, oda került a felirat, Inclusive of VAT, de az árak egy jottányit sem emelkedtek.
Ahhoz azonban, hogy éljünk a fent említett IOSS rendszer előnyeivel, vagyis hogy az eladó, esetünkben a Banggood fizesse be helyettünk az áfát oda kell figyelnünk arra, hogy milyen szállítási módot választunk!
A Banggood esetében a két fontosabb költségmentes szállítási mód az Eu Priority Line, amit a CN, HK és GWTR jelű kínai raktáraknál használhatunk, illetve a European Railway Direct Mail, amit a nagyobb terjedelmű termékek (például elektromos roller) esetén a CN raktárból vehetünk igénybe. Ezeknél a szállítási módoknál az eladó közlése szerint se plusz vámmal, se áfával nem kell számolnunk. A vámkezelés díját sajnos ilyen esetben is kifizetteti velünk a Posta.
Figyelj oda, hogy a Tariff Insurance sor (magyar oldalon Díjbiztosítás) legyen kipipálva!
A 150 euró érték feletti küldemények egy kis részére vámfizetési kötelezettség áll fenn. Ez azonban a termékek egy nagyon kis részére érvényes, (pl. parfűmök), a műszaki cikkek java része (pl. telefon, tablet) vámmentesen hozható be, vagy rendelhető, akár kínai áruházból is.
Mi a helyzet a Banggood európai raktáraival?
A Banggood az elmúlt 1-2 évben rengeteg EU raktárat nyitott, felkészülve a július 1-től érvényes új szabályokra. Immár rendelhetünk cseh-, lengyel-, spanyol vagy francia raktárból is.
A Banggood EU raktárai (CZ, PL, ES, FR) esetén az eladó biztosít mindket arról, hogy semmilyen változást nem fogunk tapasztalni a július 1. előtti állapotokhoz képest, vagyis csak annyit kell fizetnünk, amennyit a termékoldalon látunk, ehhez plusz költség nem jön majd.
Egyelőre ezt mutatják az utóbbi napokban beérkezett csomagok is. Facebook csoportunkban a tagok beszámolói szerint az EU, például a lengyel raktárból történő rendelés esetén a csomag pont úgy érkezett, mint eddig, nem kellett senkinek semmilyen plusz költséget fizetnie.
Mi történik, ha valamilyen oknál fogva (tévedés) mégis vám elé állítják a csomagunkat, és újra kifizettetik velünk az áfát?
Ilyen esetekben az eladó, vagyis a Banggood ügyfélszolgálata részére be kell küldenünk a számlát, vagyis egészen pontosan a bizonylatot az áfa kifizetéséről, és azt az áruház visszatéríti nekünk, magára vállalva az ügyintézést is. Arra azonban felhívják a figyelmünket, hogy a vámkezelés díját nem fogják megtéríteni.
Milyen akciókkal várnak minket most?
Bár dübörög a nyár, ami a kereskedelem szempontjából talán a leginkább halott időszak, a kínai áruházaknál, így a Banggoodnál sincs megállás!
Rögtön két olyan promóció is elindul most, ami kimondottan nekünk, magyaroknak szól, illetve harmadikként kapunk egy nagyon kedvező mobiltelefon akciót is, amiben több tucat telefont vehetünk meg barátságos áron. Lássuk a részleteket!
Az első akcióban nekünk, magyaroknak szóló kezdvezményes árakkal találkozhatunk. Az oldalon megtaláljuk a hazánkból legtöbbet vásárolt, vagyis a legnépszerűbb termékeket, a legújabb termékeket, és minden nap kapunk egy-egy ededi akciót is, amiben például elektromos pumpát vehettünk 3000 forintért.
Az akciós oldal a fenti milliós jutalmak képre kattintva nyílik meg!
A második akcióban a kiszállítás költségét engedi el a cég. Az oldalon található termékeket ingyenesen szállítják ki hozzánk, ezzel termékenként sokszor több ezer forintot spórolhatunk! Az akció oldala a fenti márkás termékek képre kattintva nyílik meg.
A harmadik telefon akcióhoz nem jár külön aloldal az áruházban. Az aktuálisan elérhető akciós készülékeket, árakat, és kuponkódokat az alábbi linkre kattintva éritek el. A táblázatban megtaláljátok a termékekre mutató hivatkozásokat is, a vásárláshoz ezekre kattintsatok!
A telefon akciókhoz kattints ide:
Banggood júliusi mobiltelefon akciók
Összegzés
Fontos, hogy a fent leírtak nem alkalmazhatok egységesen minden kínai áruházra. Facebook csoportunkban folyamatosan frissítjük azt a bejegyzést, ami áruházanként bemutatja, hogy milyen feltételekkel rendelhetünk.
Csatlakozzatok a csoporthoz itt:
Kínából rendelők Facebook csoportja
.
A Banggood részletes szabályzatát az EU-s vámszabályok változásával összefüggésben itt olvashatjátok: