Válassza az Oldal lehetőséget

AMOLED kijelzős mobillal lép piacra a HP

Az okostelefonok piacán veteránnak számító Hewlett-Packard napjainkra sokat veszített egykori népszerűségéből, azonban a jelek szerint a gyártó ezután sem kíván szakítani a jól bejáratott iPAQ márkanévvel.

Erre utal legalábbis a jelenleg “iPAQ K3 Obsidian” néven ismeretes készülék felbukkanása, amely a teljes értékű billentyűzettel ellátott mobiltelefonok piacán kíván versenybe szállni. A leginkább a BlackBerry modellekre hasonlító eszköz lelkét egy 528 Mhz-en járatott processzor képezi, amely pontos típusáról egyelőre nem tudunk konkrét információval szolgálni. A központi egység munkáját 256 MB-nyi RAM, illetőleg 512 MB-nyi ROM segíti, amely párosítás bőségesen elegendő lesz a közeljövőben megjelenő alkalmazások futtatásához is. A felszereltség részét képezi továbbá egy 3,2 megapixeles kamera, Wi-Fi és Bluetooth rádiók, GPS vevő, micro-USB port, valamint egy microSD kártyákkal kompatibilis aljzat is, így az eszköz tudáskészletével vitán felül elégedettek lehetünk. Ugyanez mondható el a megjelenítésről is: a kijelző ezúttal egy QVGA felbontású, 2,46 hüvelyk nagyságú panel képében ölt testet, amely amellett, hogy érintésre érzékeny kivitelű, még fogyasztását illetően is remekel, köszönhetően az alkalmazott AMOLED technológiának.

 

A Windows Mobile operációs rendszerrel ellátott újdonság hivatalos bemutatkozása még várat magára, így a termék vételárára, illetőleg megjelenésének konkrét időpontjára vonatkozó információk egyelőre nem állnak rendelkezésünkre.

A szerzőről

Exit mobile version