Válassza az Oldal lehetőséget

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro

A Xiaomi ma bemutatta új csúcstelefonjait, amik immár árban is felveszik a versenyt a konkurenciával.

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro 1

Bár az eddigi zászlóshajókra sem lehetett panaszunk, a Xiaomi jó előre közölte, az új mobilok már a prémium kategóriát célozzák, így az áruk is magasabb lesz, mint ahogy azt, az eddigi csúcsmodelljeiktől megszokhattuk. Ennek különsebben nem örülünk, bár tény, hogy az új telefonok tényleg jól sikerültek.

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro 2

Az előzetes hírek, a kiszivárgott információk többnyire igaznak bizonyultak. Egyértelmű volt, hogy a központi egység a Qualcomm legerősebb darabja, a Snapdragon 865 lesz, ahogy az is, hogy rengeteg memória, akár 12 GB, és méretes háttértár, akár 512 GB is elérhető lesz. A kijelzővel kapcsolatban sem kaptunk új információkat, vagyis a hajlított szélű AMOLED panel felbontása, mérete, illetve a szelfikamera számára, a kijelző bal felső sarkába helyezett lyuk is valósággá vált. A fényerő és a kontrasztarány természetesen a legjobb lesz, ami elérhető. A kijelző kapcsán fontos megemlíteni, hogy a Xiaomi immár két fényérzékelőt használ, az egyik elől, a másik hátul figyel, a telefon pedig az innen kapott adatok alapján szabályozza automata módban a képernyő fényerejét.

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro 3

Aki követi a híreket, annak az sem lesz újdonság, hogy az Mi 10 két változatban kerül a boltok polcaira, a komolyabb verzió neve Pro utótagot kapott. A két telefon között különbség csak az akkumulátor kapacitása, a töltési módok erőssége és a kamerarendszerben tapasztalható. Akkuból az Mi 10 4780 mAh, míg a 10 Pro 4500 mAh kapacitásút kapott, előbbi mellé 30 wattos, míg a Pro modellhez 50 wattos vezeték nélküli gyorstöltés jár.

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro 4

A legjobban talán a kamerák minősége érdekelte a közönséget, és ahogy sejteni lehetett, a Xiaomi egy világelső telefont tett le az asztalra az Mi 10 Pro-val. Mind a két telefonon 4-4 hátsó kamera található, és érdekes módon, ezek képességekben, legalábbis papíron, együttesen tudják nagyjából azt, amit a Xiaomi Mi Note 10 kamerarendszere egyedül. Mind a két készülék főkamerája a már ismert 108 megás Samsung szenzort használja, ahogy a Note 10 esetén, úgy itt is annyi különbséggel, hogy az olcsóbb 7- míg a Pro változat 8 tagú lencserendszert kapott. Az Mi 10 emellett egy 13 megapixeles széleslátószögű és egy 2 megapixeles makro kamerával dolgozik, a nyegyedik optika pedig a 2 megapixeles mélységszenzorhoz tartozik. Telefotó megoldás tehát itt nincs.

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro 5

A Pro verzió ezzel szemben a 108-as főkamera (1 / 1,33 ″ Samsung érzékelővel, 0,8 μm pixelméret, f / 1,69 rekesz, OIS, 8P lencse LED vaku) mellett egy 12 megapixelest (1 / 2,6 hüvelykes 2PD érzékelő) 2x zoommal és dedikált portrémóddal,  egy 8 megapixelest telefotó képességekkel (10x hibrid zoom és 50x digitális zoom), végezetül egy 20 megapixeles széleslátószögű kamerát (117 ° ultra-széles látószögű lencse, 8k 30fps, 4k 60fps, 960fps 720p) találunk. Ahogy látszik, innen a makro kamera hiányzik az Mi Note 10-hez képest, de ezt valószínűleg kevesen bánják. Ami viszont lényeges, hogy a telefon kamerarendszere a DXoMark tesztjén az eddigi legmagasabb pontszámot (124 pont) kapta.

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro 6

Nagy meglepetések tehát nincsenek, a Xiaomi Mi 10 és 10 Pro valóban igazi csúcstelefonok lettek, ahogy azt a gyártó ígérte. A Xiaomi már az Mi Note 10-el és Note 10 Pro-val beszállt a kamerák csatájába, és talán meglepő módon, de rögtön a dobogó legfelső fokát vette célba, ráadásul eredményesen. A Xiaomi Mi 10 és 10 Pro, így tulajdonkáppen csak folytatja a hagyományt a kamerák terén, nem mellesleg, minden más szempontból is jelentős erőt mutatva.

Egyéb képességek közül érdemes még kiemelni, hogy a vezeték nélküli hálózatokhoz immár egy wifi 6 csatolót kapunk,illetve azt, hogy a telefon valódi sztereó hngrendszert kapott. Természetesen van NFC is!

Itt van, megérkezett a Xiaomi MI 10 és Mi 10 Pro

Az árak kapcsán,ahogy azt már írtam, a Xiaomi legalább egy szinttel feljebb lépett. Az európai árakat még nem ismerjük, de csodálkoznék, ha a 12 GB memóriával és 512 GB háttértárral szerelt Pro verziót meg lehetne 300 ezer forint alatt kapni, sőt, ha tippelnem kéne, inkább a 330-340 ezer forinthoz lesz közelebb. A gyengébb kamerával szerelt alaptípus ára sem fog 200 ezer forint megállni, ezek az árak pedig jelentős, akár 20-25 százalékos többletet jelentenek az Mi 9 tavalyi bemutatkozó áraihoz képest.

 

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.