Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk: ASUS M5A99X EVO, Sabertooth 990FX, Crosshair V Formula: Bulldozerre várva

Kipróbáltuk: ASUS M5A99X EVO, Sabertooth 990FX, Crosshair V Formula: Bulldozerre várva

Kipróbáltuk: ASUS M5A99X EVO, Sabertooth 990FX, Crosshair V Formula: Bulldozerre várvaKözeledik az idő. Mindjárt itt az október. Október 12. pedig a Bulldozer startjának a napja. Ígéretünk van az AMD-felől arra, hogy egy Bulldozer sample hozzánk is el fog jutni, tehát a saját teszt sem fog kimaradni az AMD új zászlóshajóját illetően. Addig is egy kis alaplapos kedvcsinálóval készültünk ASUS módra, 990X/990FX lapkakészlettel és AM3+ foglalattal.

Utóbbi ugyebár a Bulldozer CPU-k fogadásának alapfeltétele. Jelen cikkünkben három modell feszült egymásnak házon belül, egy olcsóbb — szélesebb kör számára elérhető, és két drágább, exkluzívabb darab. A címből már kiolvashattátok, hogy ezek konkrétan az ASUS M5A99X EVO, az ASUS Sabertooth 990FX és a Crosshair V Formula voltak.

Azon túl, hogy néhány szóban mindegyik deszkát bemutatjuk, teszteket is végeztünk velük. Ehhez a jelenlegi egyetlen AMD-s tesztprocinkat, a Phenom II X4 970 Black Edition-t építettük be a termékekbe a szokásos hardverkörnyezettel megspékelve, természetesen erre a későbbiek folyamán pontosan kitérünk. Terveink között a tuning is szerepelt, hogy ezzel kapcsolatban mire jutottunk, később szintén megtudhatjátok.

dobozok1k

Ugorjunk neki, és kezdjük meg az ismerkedést az ASUS 990(F)X-alapú kínálatának meghatározó tagjaival!

ASUS M5A99X EVO

Ez a modell az ASUS 990X kínálatának jelenlegi egyetlen darabja. Ennek értelmében AMD 990X északi híddal és SB950 déli híddal dolgozik. A 990X és a 990FX között nincs nagy különbség, lényegében arról van szó, hogy a 990FX több PCI Express vezetékkel gazdálkodik, amelynek többkártyás rendszerek esetén vehetjük hasznát. A terméken természetesen AM3+ foglalat csücsül, amely kompatibilis a hamarosan megjelenő, Bulldozer architektúrára épülő AMD processzorokkal, valamint a korábbi Phenom, Athlon és Sempron modellek közül azokkal, melyek AM3 tokozással rendelkeznek.

m5a_product_overview

A CPU tápellátását a már többször bemutatott Digi+ VRM végzi, 6 + 2 fázissal. A 30,5 × 24,4 cm méretű fekete nyomatott áramkörre négy DIMM foglalat került fel, ezek kétcsatornás üzemmódot támogatnak DDR3 modulokkal, egészen 2133 MHz-ig. Az alaplapon található PWM területet, valamint a hidakat kék bordák hűtik, az egész termékre a fekete-kék-fehér színhármas jellemző, mely mostanában egy standard stílusnak tekinthető az ASUS-nál. A tápellátás egy 24-tűs és egy kiegészítő 8-tűs tápcsatlakozón keresztül történik.

M5A99X_EVO_2Dk

A bővítősínek tekintetében is megfelelő kínálatot kapunk az EVO-val. Három teljes szélességű PCI Express sín fogható munkára, ebből a kék és a fehér használható grafikus kártyákhoz, egy VGA esetén ×16, még két darab kártyánál ×8/×8 módban osztozva. A CrossFireX és az SLI egyaránt támogatott. A harmadik, fekete slot ×4 módra képes, más bővítőkártyákhoz javallott az alkalmazása. A hosszú foglalatokon kívül még két darab rövid (×1-es) PCI Express, és egy darab hagyományos PCI sínt is kapunk.

M5A99X_EVO_3Dk

Néhány szó a háttértárak kezeléséről: Az AMD SB950 natív SATA 6 Gb/s portokat biztosít, szám szerint hat darabot, melyek RAID 0, 1, 5, 10 módokat támogatnak. A lapra felkerült egy JMicron JMB362 vezérlő is, ez további két SATA portot, egy Power eSATA-t és egy eSATA kínál a gazdájának. Mindegyik port 3 Gb/s-os sebességre képes. A hálózatért egy Realtek 8111E, a hangkeltésért egy Realtek ALC 892 8-csatornás vezérlőlapka felel. Lényeges még az USB csatlakozók száma és típusa. Az SB950 sajnos csak USB 2.0 portot kínál, de abból legalább 14 darabot (ebből 8-at a hátlapon). Természetesen ma már nem nagyon van alaplap USB 3.0 nélkül, ezért az M5A99X EVO-ra egy ASMedia kontroller került fel, négy USB 3.0 csatit kínálva, melyből kettő a hátlapon figyel. Ha már annyit beszéltünk róla, vessünk egy pillantást a hátlapi szekcióra!

M5A99X_EVO_Back_IOkj

Természetesen az M5A99X EVO nincs híján a megszokott ASUS technológiáknak sem, ebből különösen az EPU és a TPU kiemelendő. A specifikációs listában minden további részlet megtalálható.

99X_tartozekokk

Főbb jellemzők összegezve:

  • Dual Intelligent Processors 2 (két intelligens processzor) technológia DIGI+ VRM digitális tápellátással
  • UEFI BIOS (EZ Mode) – Rugalmas, egyszerűen kezelhető BIOS felület
  • Auto Tuning – Auto System Level Up
  • Négyszeres USB 3.0 és 6 Gb/s SATA támogatás
  • Négy GPU-s SLI és négy GPU-s CrossFireX kezelése

Specifikációs táblázat:

m5a99x_speck

ASUS M5A99X EVO galéria:

{highslide type=”slideshow-controlbar” url=”/cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X1.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X2.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X3.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X4.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X5.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X6.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X7.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X8.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X9.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X10.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X11.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/ma99X12.jpg” width=200 positions=”top, right” outlineType=”rounded-white” }{/highslide}

{jospagebreak_scroll title=ASUS Sabertooth 990FX}

ASUS Sabertooth 990FX

Az ASUS berkein belül a TUF (The Ultimate Force) lapcsalád talán még a ROG szériánál is speciálisabb és különlegesebb réteget képez. A TUF lapok elkészítésénél nem a tuningolás van előtérben (a szokványos funkciók körében arra is tökéletesen alkalmas), de minden másban a legjobbat kapjuk. Az elsődleges cél a megbízhatóság és a hosszú élettartam. Ennek első és legfontosabb feltétele a minőségi komponensek, anyagok használata.

sabertooth_product_overview

A TUF deszkák alkatrészei “Military Class” minősítésűek. Mit jelent ez? Gyűrődésálló teljesítményt a legszigorúbb környezetekben is a független partner által ellenőrzött, katonai szintű előírásoknak is megfelelő robusztus TUF tekercsek, szilárdtest-kondenzátorok és MOSFET alkatrészek alkalmazásának köszönhetően. A TUF tekercsek, más néven fémötvözet tekercsek nem közönséges vasból, hanem különféle fémek ötvözetéből készülnek, így megbirkóznak a hagyományos alkatrész teherbírásánál 25 százalékkal magasabb, akár 40 A névleges árammal is.

TUF_Components

Az egydarabos tokozás pedig megszünteti a rezgő hangok kibocsátását, ami kiváló karakterisztikákat és tartósságot eredményez, extrém körülmények között is. Természetesen ez csak az érem egyik fele, a megbízhatósághoz megfelelő tápellátás is szükségeltetik. Ezt a Sabertooth 990FX esetében is a Digi + VRM végzi, 8 + 2 fázissal dolgozva. Erről már sokat hallottunk, azonban ezt még kiegészíti az E.S.P. is.

ESP_pic

Az E.S.P. Efficient Switching Power (hatékony kapcsolóüzemű táp) optimális áramellátást biztosít a kulcsfontosságú komponenseknek. A kizárólag ezen az alaplapon megtalálható rendszerben nemcsak a CPU, hanem a többi kulcsfontosságú komponens (videokártya, LAN és USB 3.0) számára is kapcsolóüzemű táp biztosít áramot. Az E.S.P. lényegesen megnöveli a rendszer hatékonyságát és csökkenti a termelt hőt. Az ASUS mindezek mellett a hűtésre is kiemelt figyelmet fordít a TUF lapok esetén, és speciális, kerámia tartalmú eljárást használ.

UEFI_picThermal_Radar_picCeraMIX_pic

A CeraM!X hűtőborda-borítási technológia kerámiaborítása 50 százalékkal nagyobb felületet biztosít a hőleadáshoz. Az innovatív kerámia hatékonyan vezeti el a hőt a rendszertől. A hagyományos antioxidáns réteg helyett alkalmazott kerámia mikroszkopikus, szabálytalan – és emiatt nagyobb – felületének köszönhetően nagyobb mértékben ad le hőt. A jobb hűtés mindig hozzájárul a rendszer jobb stabilitásához. A vezérlésért a TUF Thermal Radar felel.

IMG_8056k

A TUF Thermal Radar valós időben figyeli az alaplap kritikus részeinek a hőmérsékletét és automatikusan szabályozza a ventilátorok sebességét, hogy a rendszer megőrizze a kiváló stabilitást és ne melegedjen túl. Egy sor érzékelő található az alaplap számos alkatrésze mellett, és van lehetőség akár külön-külön is figyelni őket. A Thermal Radar automatikusan kiszámítja az ideális ventilátorsebességeket a felhasználók által az egyes komponensekhez megadott különféle paraméterek alapján, így minden hűvösebb és tartósabb marad.

IMG_8052k

Bár általában nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a dolognak, bizony az elektrosztatikai védelem is “életet menthet”. A Sabertooth 990FX ezt a kérdést sem hagyja figyelmen kívül. AZ ESD Guards az alaplap alkatrészeinek egyedi védelme a váratlan elektrosztatikus kisülések (ESD) ellen. Az elektrosztatikus kisülések villámgyorsan történnek, és a hatásukat sokszor alulbecsülik. Az ASUS exkluzív feltöltődés-gátló lapkája, a védőáramkörök és az I/O hátlap négyszer jobb védelmet kínál az alkatrészek élettartamának megnövelése érdekében. A fenti bekezdések információinak értelmében nem meglepő, hogy az ASUS 5 év garanciát vállal a TUF családban fellelhető alaplapokra.

IMG_8045k

Ez a modell is az ATX szabvány adta kereteket használva 30,5 × 24,4 cm-es mérettel rendelkezik, a nyomtatott áramkör színe a szokásos fekete. Az AM3+ foglalat környéke elég szellős és rendezett, a bordarendszer a tápellátáson túl a 990FX északi hídra is átnyúlik egy hőcső segítségével. A lapon a feketén kívül a zöld és a barna szín az uralkodó, ezzel is egyfajta katonai stílust biztosítva a terméknek. A megszokott négy darab DIMM-et találjuk a socket mellett, DDR3 és dual channel támogatással. Kapacitást tekintve 32 GB, órajelet nézve 1866 MHz a határ.

sabertooth_bordak

A tápellátás ennél a modellnél is egy 24-tűs és egy 8-tűs tápcsatlakozóval megoldott. A RAM slotok alatt húzódik az SB950 déli híd, rajta egy hamisítatlan TUF bordával. A háttértárak kezelésében ugyanaz a helyzet, mint az M5A99X-nél. Az AMD SB950 natív SATA 6 Gb/s portokat biztosít, szám szerint hat darabot, melyek RAID 0, 1, 5, 10 módokat támogatnak. A lapra felkerült egy JMicron JMB362 vezérlő is, ez további két SATA portot, egy Power eSATA-t és egy eSATA kínál a gazdájának. Mindegyik port 3 Gb/s-os sebességre képes.

sabertooth_kellekekk

A Sabertooth 990FX a bővítősínek tekintetében sem lesz szűk keresztmetszet gazdája számára. Teljes szélességű PCI Express slotból nem kevesebb, mint négyet kapunk, ebből a fekete színű ×4-es módra van korlátozva. A három barna videokártyához is bátran használható, két VGA-s rendszer esetén ×16/×16, három vezérlő alkalmazásakor ×16/×8/×8 módban képesek működni, legyen szó akár CrossFireX-ről, akár SLI-ről. Rövid, ×1-es PCI Express-ből egy darabot kapunk, ahogy a régi PCI buszból is. USB csatlakozóknak sem leszünk híján, az SB950 14 darab 2.0 portot ad (ebből tíz a hátlapon van, négy pedig tűs kivezetésként a NYÁK-on). Az USB 3.0 kapcsán az M5A99X EVO-nál már említett ASMedia kontroller köszön vissza, a hátlapon négy csatival, a PCB-n pedig két tűs kivezetéssel. A LAN egy Realtek 8111E-vel, az auido egy Realtek ALC 892 8-csatornás lapkával dolgozik.

A Sabertooth 990FX hátlapi szekciója:

SABERTOOTH_990FX_IO_Lk

Főbb jellemzők összegezve:

  • TUF CeraM!X hűtőborda-borítási technológia – A kerámiaborítás 50 százalékkal nagyobb felületet biztosít a hőleadáshoz
  • TUF Thermal Radar – Valós idejű hőmérsékletmérés és hőelvezetés
  • DIGI+ VRM
  • TUF alkatrészek (fémötvözet tekercsek, kondenzátorok és MOSFET alkatrészek; katonai előírásoknak megfelelő)
  • E.S.P. [Efficient Switching Power, hatékony kapcsolóüzemű táp] – Optimális áramellátás a kulcsfontosságú komponensek számára

Specifikációs táblázat:

sabertooth_speck

ASUS Sabertooth 990FX galéria:

{highslide type=”slideshow-controlbar” url=”/cikkek/2011/szeptember/990X/sabers1.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers2.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers3.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers4.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers5.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers6.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers8.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers9.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers10.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers11.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers12.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/sabers13.jpg” width=200 positions=”top, right” outlineType=”rounded-white” }{/highslide}

{jospagebreak_scroll title=ASUS Crosshair V Formula}

ASUS Crosshair V Formula

Az ASUS Crosshair sorozat tagjai az AMD-s lelkületű, tuningra és játékra áhítozó vásárlóknak a legszebb álmaikban szerepelnek. Ezt a szép hagyományt igyekszik tovább vinni a Crosshair V Formula (és a Crosshair V Formula ThunderBolt). A friss ROG deszka természetesen mindenből a jelenleg elérhető legfrissebbet és legjobbat kapta. AMD 990FX északi híd, SB950 déli híd, AM3+ foglalat. Tárt karokkal várja a Bulldozert, de a korábbi modellekkel is hajlandó együtt dolgozni AM3 foglalatig.

crosshair_overview

Esetében a tápellátást az Extreme Engine Digi+ VRM végzi, 8 + 2 fázissal. Azt már mondanunk sem kell, hogy az ATX szabványú, 30,5 × 24,4 cm méretű nyomtatott áramkor kialakítása és stílusa teljes egészében a megszokott ROG receptet követi, igaz ez a bordák anyagára és felületetése, a színhasználatra és ez egyedi ROG tulajdonságokra. Az AM3+ foglalat mellett a 990FX lapkán és a VRM területen egy sűrűn lamellázott fekete borda húzódik végig, hőcsöves összeköttetéssel.

RoG Crosshair V Formula 2Dk

A négy darab DIMM slotba kétcsatornás módban dolgozhatnak a DDR3 modulok, maximum 32 GB összkapacitással és 2133 MHz-es sebességgel. A RAM foglalatok alatt terül el a déli híd, melyen lapított, ROG dizájnos borda csücsül. A 990FX északi híd előnye a Crosshair V Formula kapcsán is megmutatkozik, ehhez a bővítősínek területére kell tekintenünk. Ez a modell is összesen négy darab teljes szélességű PCI Express sínt visel magán.

RoG Crosshair V Formula 3Dk

Ez lehetővé teszi akár négy darab videokártya egyidejű használatát (Quad SLI és Quad CFX), de mivel a negyedik slot csak ×4-es módban képes működni, ez limitáló tényező lehet a kártyára nézve. A specifikációban ezért hivatalosan a Tri-SLI és a 3-way CrossFireX van feltüntetve, a három sín a következő módokban képes üzemelni: ×16/×16, vagy ×16/×8/×8. A legújabb Crosshairre egy rövid, ×1-es PCI Express és egy PCI foglalat is felkerült. Annyi bizonyos, hogy egy kellően széttuningolt Bulldozerrel és egy brutális 3D-s alrendszerrel ezzel az alaplappal lesz esély rekordok döntögetésére.

_MG_4778k

A SATA portok kapcsán gyakorlatilag szó szerint idézhetjük a két másik deszkánál leírtakat: Az AMD SB950 natív SATA 6 Gb/s portokat biztosít, szám szerint hat darabot, melyek RAID 0, 1, 5, 10 módokat támogatnak. A lapra felkerült egy JMicron JMB362 vezérlő is, ez további két SATA portot, egy Power eSATA-t és egy eSATA kínál a gazdájának. Mindegyik port 3 Gb/s-os sebességre képes. A hálózati vezérlő a Crosshair V Formulánál már nem Realtek, hanem Intel megoldás, és a hangkeltő is egy jóval acélosabb példány a Supreme FX X-FI 2 8-csatornás vezérlő személyében, számos Creative szolgáltatás támogatásával.

_MG_4758k

A legenda szerint a SupremeFX X-Fi 2 lenyűgöző hangokkal ruházza fel a játékokat – minden ROG-törzsgárdatag álma. EAX 5.0 és OpenAL gondoskodik a realisztikus, moziszerű hangokért. A THX TruStudio Pro márkajelzés garantálja, hogy a játékok, zenék és filmek még jobban szólalnak meg. A SupremeFX X-Fi 2 aranyborítású csatlakozókat és kiváló minőségű kondenzátorokat használ, hogy a legjobb minőséget kínálja.

audio_feature

Az SB950-ről már megjegyeztük, hogy csak USB 2.0 portot nyújt, jelen esetben 12 darabot (ebből 8-at a hátlapon, 1 foglalt a ROG Connect részére). Természetesen a Crosshair V Formula sem engedhetné meg magának, hogy ne hordozzon a frissebb szabványból is néhányat, ezért jött a jó öreg ASMedia kontroller, hat USB 3.0 csatit kínálva, melyből négy a hátlapon figyel.

Íme a Crosshair V Formula hátoldali felépítése és csatlakozói:

_MG_4770k

Az eddig leírtakon túlmenően természetesen még rengeteget lehetne írni, például az exkluzív ROG “fícsörökről”, de mivel az utóbbi időben jópár ROG modell járt nálunk, és akkor ezekre a tulajdonságokra nem egyszer részletesen kitértünk, ezért ezt most nem tesszük meg újra, hanem összegzünk.

_MG_4751k

Főbb jellemzők összegezve:

  • Háromkártyás NVIDIA® SLI™ / AMD CrossFireX™ technológia támogatása
  • Extreme Engine Digi+ – Az analóg és digitális tervezési elemek nagyteljesítményű kombinációja
  • SupremeFX X-Fi 2 – Játék realisztikus, moziszerű, térbeli hanggal
  • GameFirst – Sebesség, forgalomszabályozással
  • Intel® Gigabit LAN
  • UEFI BIOS – Rugalmas, egyszerűen kezelhető BIOS felület

Specifikációs táblázat:

crosshair_speck

ASUS Crosshair V Formula galéria:

{highslide type=”slideshow-controlbar” url=”/cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_1.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_2.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_3.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_4.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_5.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_6.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_7.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_8.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_9.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_10.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_11.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_12.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_13.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_14.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_15.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_16.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_17.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_18.jpg, /cikkek/2011/szeptember/990X/crosshairs_19.jpg” width=200 positions=”top, right” outlineType=”rounded-white” }{/highslide}

Az ASUS teljes 970/990-alapú AM3+ kínálata:

asus_9xxk

{jospagebreak_scroll title=Tesztkonfiguráció, fogyasztás, teszteredmények I}

Tesztkonfiguráció

Tesztkonfigjaink e három alaplap mérésekor az alábbi komponensekből épültek fel. Természetesen a deszkákra az akkor elérhető legfrissebb BIOS-ok is felkerültek a tesztek elvégzése előtt.

am3_tesztkonfig

Beállítások

A gép összeállításakor minden paramétert alapértelmezett értéken hagytunk, kivéve a memóriát, amit 1600 MHz-re állítottunk be 8-8-8-20 időzítésekkel az összes modell esetén. Az első és második CPU-Z képek a processzor üresjárati, illetve terhelt állapotbeli jellemzőit mutatják.

ASUS M5A99X EVO:

99xevo_cpuz_idlek99xevo_cpuz_loadk99x_cpuz_mbk99x_cpuz_ramk

ASUS Sabertooth 990FX:

sabertooth_cpuz_idleksabertooth_cpuz_loadksabertooth_mbksabertooth_ramk

ASUS CrossHair V Formula:

c5f_cpuz_idlek c5f_cpuz_loadkc5f_cpuz_mbkc5f_cpuz_ramk

Tuning:

A tuning kapcsán nagy reményekkel indultunk, és erre az alaplapokat tekintve meg is volt minden okunk. Aztán sajnos hamar csitultak a kedélyek, ahogy kezdett körvonalazódni a tény: Ez a Phenom II X4 970 bizony hiába Black Edition, a mi példányunk masszívan antituning darab. Nyilván napokat nem töltöttünk a kiteszteléssel, de az eset kapcsán Over@locker886-ot is megkérdeztük, sajnos ezúttal a jótanácsai sem segítettek a procin. Az is árulkodó, hogy gyakorlatilag mindhárom lapban ugyanaz az órajel bizonyult stabilnak. Ez 3812 MHz volt, ami bizony “kemény” 300 MHz-nyi pluszt jelent, itt biztosan nem az alaplapokon múlt a dolog, jónéhány beállítást próbáltunk. A megfelelő hardver és szoftver egyaránt adott volt, azonban ez az AMD CPU sajnos nem bizonyult jó partnernek. A rend kedvéért a Crosshair V Formulában kierőszakolt 3812 MHz-es értékkel elvégeztünk egy méréssorozatot, és ezt is feltüntettük az eredmények között. Az tuning igazi ideje akkor jön majd el ezeknek a lapoknak a kapcsán nálunk, amikor megérkezik a szerkesztőségbe(=a szobámba) az FX 8150. 🙂

99x_tuning_load

ASUS M5A99X EVO

c5f_cpuz_tuning

ASUS Crosshair V Formula

Fogyasztás

Fogyasztást természetesen ezekkel a konfigokkal is mértünk, immár az új wattmérőnkkel, amit a piac alapos(=öt perces) felkutatása után végül a vateráról szereztem be, ezt csak érdekességként, és nem a reklám miatt mondom. Laboratóriumi pontosságú mérésekre természetesen ez sem alkalmas, de pontosabb és kiegyensúlyozottabb értékeket közvetít, mint koros elődje. Ahogy a táblázatban látható, négy féle módban néztük a teljes rendszer fogyasztását. A processzor minden energiagazdálkodási képessége be volt kapcsolva. A három lap igen közel áll egymáshoz, ami nem meglepő, a tuningnál viszont jól látszik, hogy szépen megnőtt a Phenom II étvágya.

am3_fogyasztas

Teszteredmények

A mérések közül először a processzorral kapcsolatos eredményeket mutatjuk be. A teszt során próbáltunk egy átfogó egyveleget alkotni, így a táblázat szintetikus, “renderelős” és “kódolós” méréseket egyaránt tartalmaz.

am3_cpu

A második táblázatban a 3D-s mérések eredményeit mutatjuk be. Itt ugyan még kevesebb eltérésre számítottunk a számok között, mint az előző táblázatban, de a rend kedvéért elővettük a megszokott programokat, és néhány kedveltebb címet a játékok közül is.

am3_gpu

*Crysis 2: 1024×768/1680×1050/1920×1080: Time Square, DX11, High, 0×AA, 16×AF
*Dirt 3: 1024×768/1680×1050/1920×1080: DX11, Ultra, 8×AA, 16×AF
*Hawx 2: 1024×768/1680×1050/1920×1080: DX11, High, tesszelláció, minden bekapcsolva, 8×AA, 16×AF
*Far Cry 2: 1024×768/1680×1050/1920×1080: DX10, Ultra high, 8×AA, 8×AF

{jospagebreak_scroll title=Teszteredmények II, végszó}

AIDA64 memóriaműveletek:

99x_alap_cachememk

ASUS M5A99X EVO

sabertooth_cachememk

ASUS Sabetooth 990FX

c5f_cachememk

ASUS Crosshair V Formula

c5f_tuning_cachememk

ASUS Crosshair V Formula OC

AIDA64 háttértár sebességmérés (read test suite):

99x_readtestk

ASUS M5A99X EVO

sabertooth_readtestsuitek

ASUS Sabertooth 990FX

c5f_readtestk

ASUS Crosshair V Formula

Összegzés

M5A99X_EVO_3D_box-product-finalk

A tesztben szereplő három alaplap mindegyike erős versenyzőnek számít saját kategóriáján belül, azzal együtt, hogy a Sabertooth 990FX-nek és a Crosshair V Formulának még keresve is nehéz valódi konkurenciát találni. Bár az AM3+ platform esetén még létezik az északi híd – déli híd kettőse, a teljesítményt igazán befolyásoló dolgok az AMD-nél is a processzorban vannak, így nem csoda, hogy a lapok között nem mértünk nagy különbséget. Szolgáltatásban és kialakításban viszont hatalmas eltérések vannak.

99X_konfig2k

Az M5A99X EVO a hétköznapi ember terméke. Okos döntés a 990X híd, hiszen olcsóbb, mint a 990FX, és az átlagos vásárló még kétkártyás rendszert se gyakran épít, nem hogy háromkártyásat. Ez a modell az átlagos felhasználást segítő funkciókon túl minden mástól mentes, felépítésben viszont nincs jelentős minőségbeli hátránya. Tulajdonságinak összességéből alakul ki az a 32 000 forint körüli ár, ami végül ajánlott vétellé avanzsálja. Jóféle kiindulási alap a Bulldozerhez is.

SABERTOOTH_990FX_3Dk

A Sabertooth 990FX-et nehéz megítélni, hiszen egy teljesen speciális modellről van szó. Esetében nem a tuning és a kemény játék az elsődleges, mégis mindkettőre alkalmas. A TUF Sabertooth 990FX jelszavai az erő, a minőség és a megbízhatóság, melynek eredménye a vélhetően sokéves élettartam. Hogy ez pontosabban milyen összetevőkből alakul ki, arra a leírásnál már kitértünk. Annyi bizonyos, hogyha egy ilyen Sabertooth 990FX kerül a gépbe, akkor hátradőlhetünk, komponenseink biztonságban lesznek (persze ennek egy jó táp is a feltétele!), és egyedi kedvencünk sokáig ki fog szolgálni minket, nem véletlen az 5 éves gyártói garancia sem.

sabertooth_konfig2k

Érzésünk szerint az új AMD processzorok is szívesen laknának egy ilyen alaplapban. Nagyon érdekes kérdés a termék ára, ugyanis a TUF Sabertooth 990FX-ből könnyen ajánlott modell is lehet az árlistákat nézegetve. Az látszik, hogy az összegek között hatalmas a szórás. Az biztos, hogy a nevesebb boltokban 45 000 forint környékén be lehet szerezni akár raktárról, kisebb helyeken pedig már 38 000 forint magasságában is felbukkan. Ha ott valóban beszerzik ennyiért, akkor mindössze 5-6 ezer forintos különbségről beszélhetünk például az M5A990X EVO-hoz képest, amely egyértelműen ajánlottá teszi a Sabertooth-t is.

Crosshair V Formula BOX-Eng-3D-2k

Utoljára dörren a legnagyobb ágyú, a Crosshair V Formula. A ROG lapok képességeit remélhetőleg a legtöbb olvasónk számára már nem kell bemutatni, hiszen számos típus volt már a kezeink között. Most a legfrissebb AMD-s kiadás bizonyított, azt kaptuk tőle, amit vártunk. Fontos megemlíteni, hogy nálunk a Thunderbolt kártya nélküli verzió járt, de kapható olyan csomag, amely a bővítőkártyát is tartalmazza. Ezt rendkívül meglepő módon ASUS Crosshair V Formula/Thunderbolt néven kell keresnünk.

c5f_konfig3k

Ahogy minden ROG lap, ez is a játékosok és a tuningosok igényeit szolgálja ki maradéktalanul, az AM3+ foglalatnak és az AMD 990FX / SB 950 párosnak köszönhetően hamarosan akár Bulldozer-alapú processzorral is. A Crosshair V Formula 60 000 forintos árával nem lesz az átlagfelhasználó keresett modellje, de ez nem is szerepel a céljai között. Azokat szólítja meg, akik a különlegességet keresik, és a maximumra törekednek – erre pedig áldozni is hajlandóak. Bár ily módon ajánlott, az átlagos igényeket szem előtt tartva mégis tetszett minősítést kap tőlünk. Az új AMD procik megjelenése a küszöbön van, az ASUS AM3+ palettája pedig elég széles ahhoz, hogy minden pénztárca számára kínáljon elérhető terméket, kezdve a belépőszinttől egészen a csillagos égig.

am3_ertekeles

Az ASUS M5A99X EVO, Sabertooth 990FX és Crosshair V Formula alaplapokat az ASUS hazai képviselete biztosította tesztünkhöz, köszönjük!

Pintér Gábor (gabi123)


 A cikkben szereplő állandó tesztkomponenseinkért az alábbi támogatóinknak jár köszönet: